Minden most kezdődik el...

Érdekességek, Vallás, Képek, Könyvek, Dalok, amik több, mint dalok...és egy kicsit én.

A régi ember a gyermeket Isten áldásának tekintette, s hitében a kisgyermek Isten tenyerén él; általa, vele a teremtő és igazító törvény mutatja meg magát. Tudta, hogy az anyaöl óvása, az öntudatlanul átélt minden-szeretet, amelyben a dolgok egysége honol, a termő televény sötétség csöndje a születésben lármás világosságra vált, s a megszületett gyermek, a „csillagocska” fáradhatatlanul keresi majd az elveszett paradicsomot, a biztonságot adó „kinti” Rendet, amelyről ott „bent” mindent megtudott. Kint a fényben, a tagolt világban a kisgyermek kérdez – és nemcsak szóval – szemével, s teste-lelke minden moccanásával; kérdéseiben bölcsesség világít. Korai rajzaiban képpel, mesével tudatja, hogy a Teremtő miféle világot ígért neki, miféleképpen lehet része, részese annak, s mi végre született különvalónak.

  A kisgyermekben – hasonlóan az ihletett művészhez – miképpen a természetben élő emberben (gyűjtögető, halász-vadász, pásztor, földműves) a vele született adottságok, s a javarészt tudattalan élmények „működnek”. Hagyja, hogy edénye legyen a létet igazító törvénynek, akaratával, nyiladozó értelmével alig tud avatkozni annak megvalósulásába. Rajzai ezért mondanak el sokkal többet a világról, mint amennyit föltételezünk róla szellemi képessége, érettsége alapján. Kezdetben „begyakorolt sablonok nem korlátozzák, a valóság külső képe nem készteti tapadásra, nem béklyózza meg képzeletét”.¹

  Első firkáiban jellemző elemként fedezhetjük fel a szálkák, szárak, sugarak „verését” (1. ábra) csakúgy, mint a körök, karikák gubancát, a „fészket” (2. ábra), s ez utóbbihoz nem kell neki valóságos fészket (3. ábra) látnia. Az egyenes és a hajlított vonal régi írásunk, a rovásírás két fontos jelét juttatja eszünkbe (4. a., b. ábra), a legegyszerűbb formákat, amelyek minden más rovásjelnek „apja”, illetve „anyja” lehetnének. Az „Sz” hang jelölője (4. a. ábra) formájából következően a lehető legpontosabban „rögzíti” azt a hangot, amelynek jelölésére kiválasztott – szinte sziszeg, megidézve e hang terebélyes fogalom-bokrát is: azt, hogy szár (valaminek a szára), hogy száll (fölszáll, miképpen a pacsirta, a „se nem kicsi, se nem nagy madár, amely éppen akkora, hogy az eget a földdel összekötheti”,² szál (egyenes), szálka, szőr, szög, szúr, szél (szárító, illetve széle valaminek vagy szöglete), száraz, szikes, szikár..., hogy férfi, apa, s egyben atya-természetű, mint a „száraz”-zal (sugárral) teremtő Nap, illetve a szellemmel (igével) teremtő Atya. Amikor „meghajlítjuk” e szárat (4. b. ábra), nem törik el, ahogyan a növény szára se, ha víz vagy szél hajlítja – zöngésedik, lággyá válik, miképpen az „N” hangja az. Formája így a növényt idézi és a nőt, aki mikoron méhében az új életet hordja, ekképpen növekedő, s a Hold is ilyen, amint telik, amint növeli, neveli a határt, mindent, ami növény. A Hold, a földi nedvesség úrasszonya (a csíki székelyek és a gyimesi csángók Babbának nevezik a Holdat, s Szűz Máriát, a Napbaöltözött Asszonyt, a Hold asszonyát Babba Máriának).

  A rovásírás „Sz” és „N” jele a születő Jézust is megidézi, akinek a „Bal kezébe’ aranyalma, / Jobb kezébe’ aranyvessző” van, az ismert karácsonyi kántáló ének erdélyi változatában, s „Megzuhintá a vesszejét, / Zúg az erdő, cseng a mező.”

 

  

  A kisgyermek első firkáiban a teremtett világ egymást föltételező és kiegészítő kettősége van jelen, a világosság (férfi) és a sötétség (nő), a nappal és az éjszaka, a fönt és a lent, a száraz és a nedves..., az egymásra rímelő kettősségek rendszere.

  A firkák fészke fokozatosan „egyszerűsödik” (persze időnként vissza-visszatér a kuszaság is), s ritkuló karikák kenyeret idéző halmazában megjelennek az egymást keresztező szálkák (5. ábra). A kenyér formája, íze, színe az anya megtartó melegségét juttatja eszünkbe, a kemence pedig, amelyben kisül a kenyér, az Igét befogadó és kihordó anyaméhet. A hajdan volt faluban, mielőtt kemencébe vetették a kerekre formált és megkelt kenyértésztát, a sütőlapát liszttel megszórt korongjára keresztet rajzoltak, csakúgy, mint a kemence kövére, körére; s bevetéskor keresztet vetettek önmagukra és a kemence ajtajára is. Mielőtt a kenyeret megszegték, s imádságos lélekkel körbe állta az egész család, késsel keresztet karcoltak az aljára. A búzakenyér a sugár „színeváltozása”, hiszen „mag, mag, búzamag, benne aluszik a nap”³; sikér, sugár; földöntúli fehérség ágya a búzamag, s valamennyin ott ragyog Jézus Krisztus és a Szűzanya képe. A kenyérben jelen van a szakrális játék: a kör és a kereszt misztériuma. A kör és a kereszt együttes üzenetét magával hozza a gyermek (6. a., b. ábra). Még a negyedik esztendejét sem tölti be, és rajzolja már a csillagnyi tengelyre tükröztethető szimmetriát, a kört, a teljesség, az osztatlan egész, az óvás, a menedék, az anyaöl archaikus és egyben legkorszerűbb jelét, s benne az egyenlő szárú kereszt formát, amely az őskortól napjainkig a teremtő szellem-erő, az Ige jele és megidézője, s a kinti világban való eligazodás legfontosabb eszköze (6–9. ábra). (Falusi népünk a keresztszemes hímzés alapöltését – a keresztet – Igének nevezi. )

  A kör és a kereszt együtt, rovásírásunkban az „F” hang jele (10. a., b. ábra), amely a szárazból (4. a. ábra) és a nedvesből (4. b. ábra), a Napból és a Holdból, férfiből és nőből tevődik össze. E forma az organikus műveltségben az ókortól napjainkig a Földet jelöli; de mivel a régiek a Földön nemcsak a földgolyónkat értették, hanem a látható kerek világot, a kör és a kereszt a megvalósult, működő, érzékelhető Mindenség jele is egyben, a teremtett világ beszédes modellje. Egyiptomban az andráskereszttel osztott kör (10. b. ábra) az időt, a fölkelő, „forgó” Napot idézte meg, amelyet minden hajnalon a Földanya hozott világra; az Ég és Föld szűzi nászából születő Istenfiút. Eleink imádsága szerint a pirkadatok „Mária kapu”-jában: „Ahol jön a mi Urunk, Jézus Krisztus / Aranyfának az ágán...”⁴ A kör és a kereszt két fajtája az állandóság és a mulandóság, a tér és az idő, a tér-idő, a világ-igazító, illetve a világra született Isten tökéletes képjele. (A keresztény műveltségben Krisztus glóriája – és csak az övé – egyenlő szárú kereszttel osztott kör.)

  Az egyenlő szárú kereszt egyenes szakaszainak metszésében „irracionális pont” létesül: a középpontban az áttételesen jelen való Teremtő „mutatja meg” magát. Régi karácsonyokon a fény, Jézus Krisztus születésének ünnepén, az éjféli mise után elkészített asztal rendjében a tér-idő kör és keresztje testesült (11. ábra): az asztal alá az aratás kezdetén. Sarlós Boldogasszony napján (július 2.) kötött „Jézus kéve” szalmája került. A búza szárának sár-aranya, halász-sugara a Napra utal, a Nap Jézust jelenti. Az Istengyermeknek a Napot idéző szalmával vetettek szülőágyat. Az őszi napfordulón Máté, Mihály, Ferenc vagy Gál hetében a karácsonyi abroszból vetették a búzát, amelyet a „Jézus kéve” kimorzsolt magja szentelt. A karácsonyi asztal abroszára, amelyet ádvent áhítatában fontak és szőttek, annak kellős közepére a Luca napon vetett, világoskék szalaggal „öltöztetett” zsenge „lucabúza” került a szentelt gyertyával. A zsenge búza a húsvéton diadalútjára lépő Nappal, a feltámadó Krisztus erejével föléledő mezőre utalt. Az égő gyertya a Szentháromságot adta: lángja az Atya, méhviasz teste a Fiú, bele a Szentlélek megidézője. Karácsony éjjelén az Ég és a Föld köldöke egyetlen középponttá vált: „Begyütt Jézus a házamba, / Házam közepén megálla.”⁵ A Szentlélek ereje által földre-született

  

 

  személyes Isten hatalmasan mutatta meg a Teremtőt, „Minden dolgoknak” eredőjét, az irracionális középpontot. A magyar Szent Korona kör–kereszt szerkezetének közepén, a felső abroncsok metszéspontján a világbíró Krisztus trónol, a köldökéből „kinövő” kereszt az Atyával köti össze. A Szent Korona, minden más európai koronától eltérően, nem a király vagy a királyi ház tulajdona volt, megfordítva e korona birtoka volt a mindenkori uralkodó, s az uralma alá tartozó valamennyi „jószág”. A középkori magyarság az „eleven” Krisztust tisztelte benne. Királyavatáskor az ország valamennyi vármegyéjéből földet hoztak a küldöttek; e földből készítették a „királydombot”, amely a haza volt kicsiben, a haza köldöke. E dombra lovagolt föl a már „beavatott” király, annak tetején végezte el kardjával a négy világtáj felé a „napvágást”, miközben a domb körül a nép háromszor Jézust kiáltott: az Ég köldöke kötődött akkor ott össze a Föld köldökével; szentesült, hogy Isten kegyelméből és az ő akarata szerint uralkodik majd a király.

  A századfordulón még számtalan helyen a szülőszobát szenteltvízzel kereszt alakban meghintették, s a kereszttel áldott földre készítették el a szülőanya szalmaágyát. A megszületett gyermek, akivel „napocska”, „csillagocska” jött a napvilágra, mielőtt a szülés helyén subára vagy báránybőrre fektették volna, keresztet karcoltak alá a szoba földjére. (A bárány Jézus jelölője csakúgy, mint a búzaszalma.)

  A tér-idő kerekségét osztó egyenlő szárú keresztet a Nap „rajzolja” le számunkra, az ő égi járása s fénye, amely árnyékkal ajándékozza meg a fölfelé törekvő földi létezőt, mutatja meg az égtájakat. („Előttem van észak, hátam mögött dél, balról a Nap nyugszik, jobbról pedig kél.”⁶) Az ötesztendős gyermek rajzán a Nap gyakran kereszttel osztott fényszirmú virág (12. a., 13. ábra). Az eredeti ábrán (12. a.): a korong sárga, a korongot tagoló kereszt-kettős kék, a fényszirmok vörösek. A korong vörös, a fény-ékek világoskékek, a rájuk ragozódó kerekded szirmok sárgák, a kereszt pedig zöld a 13. ábrán. Az első esetben a festék három alapszínét használta a gyermek, amelyekből minden más szín kikeverhető, a korongot kereszt (kereszt-kettős) osztja, amelyet a „Nap rajzol le”, s e korongot a „Nap teremtette” virág szirmai övezik. Ok és okozat teljessége mindez: a látszólag külön-valók szerves egységének montázs nélküli képjele. A 13. ábrán az alapszínek mellett a korong vörösének komplementere, a zöld szín is megjelenik. A szerves műveltségben e két szín általában a közbülső világot (az ember terét) jelöli; a vörös a sugárral teremtő föntre utal, a zöld a sugarat befogadó „nedves” alsó világra.

  Az egyenlő szárú kereszttel osztott kör a gyermek számára a teremtő, televény alap, a kitüntetett középpont, amelyből minden más rajz következik (14. ábra). Az Ige (kereszt) és az őt befogadó, kihordó világra szülő anyaöl (kör) neveli, növeli rajzos kedvét, adja biztonságát a formák számlálhatatlan változatában (15–18. ábra). Rajzai tanúsága szerint minden gyermek „ismeri” a valóságot – bárhol is születik a világra –, „tudja”, lelke hordozza e tudást, hogy a tér-idő kerekségének csillagnyi másságában egyazon Ige működik. Gandhi ekképpen szól a gyermek valóságlátó adottságáról: „Utamon gyakran pillantottam meg az Abszolút Igazság, Isten halvány visszfényét, és nap mint nap erősödik bennem a meggyőződés, hogy egyedül ő valóságos, és semmi más nem az (...) Az a meggyőződés is egyre erősebb bennem, hogy ami számomra lehetséges, az lehetséges még egy gyermek számára is, és alapos okom van rá, hogy ezt mondjam. Az igazság kutatásának eszközei éppoly egyszerűek, mint amilyen nehezen elsajátíthatók. A gőgös ember számára hozzáférhetetlennek látszanak, az ártatlan gyermek számára pedig nagyon is elérhetők.”⁷

  A gyermek számára a Nappal jelölhető, fénnyel teremtő Isten személyes és barátságos. A szegedi nép hitében a csecsemő, ha ébren van, és ujját nézegetve mosolyog, a Kis Jézus aranyalmájával játszik – az aranyalmát a Boldogasszony adja a kezébe. „Életem talán legrégibb emléke – írja Jung – (...) gyermekkocsiban fekszem , egy fa árnyékában. Szép

  

 

  meleg nyári nap, kék az ég. Aranyló napsugár játszik a zöld faleveleken. A kocsi teteje felhúzva. Éppen felébredek a ragyogó szép környezetben, és leírhatatlanul jól érzem magam. Látom a fák levelei és a virágok között a fénylő napot. Minden olyan csodálatos, színpompás és nagyszerű.”⁸ Lányom esztendős alig múlott, gyermekkocsiban feküdt a Múzeum-kert egyik fája alatt. A gyenge szélben mocorgó levelek közül a Nap tekintett rá, és ő „szólt” a Naphoz: szakadatlanul mosolygott, s kezével hadonászott fényes arca felé. A gyermek és a természetben élő ember számára arca van a Napnak – aki „elfogadja őt”, meglátja az arcát (19–25. ábra).

  A 19. ábra napvirága szinte tételesen meséli el, hogy miféle természetű a világ, amely életünk teréül adatott: a mosolygó fényes lény tizenkét hosszú, „mérges”, vörös és ugyanennyi rövidebb (tömzsibb) „szelíd”, világos zöld szirommal ékes. A napéjegyenlőség világos és sötét óráinak száma juthat eszünkbe, s az is, hogy reggel a föltámadó (friss) Nap épít, s amikor leszentül, „lebont”, becsuk, csöndet parancsol. A mérges ékekre oldalnézetű sárga szirmok ragozódnak, a szelídekre fölülnézetű piros közepű kék virágok: a dinamikus és a statikus saját tulajdonságában erősödik ezáltal; ki-ki az őt illető „koronát” kapja. Íme, a teremtő és igazító, embernek született Isten! – aki azért jött s jön közénk nap mint nap, s minden esztendő karácsonyán újra meg újra, hogy betöltse a Törvényt: aki egyszerre Nap és ember és Jézus, aki a „világ világa, virágnak virága.” (A magyarszentmihályiak azt tartják, hogy Jézus feje van a fényes égi vándorban, ő vezeti, kormányozza a Napot.⁹)

  Az erdélyi lőporszaruk (20. a., b. ábra) napvirág-arcai ilyenek. Az egyiken az ember, az ék, a nappal a hangsúlyos, a másikon a leszentülés, amikor illatával észreveteti magát a virág, a Nap földi kedve (kedvese – a szegediek szerint a virágszál, a leány, ha menyasszony lesz, „Nap alá kerül”¹⁰). E napvirág külső szirom-kertjében: a nappal ékes keresztje és az éjszaka holdíve, „Mária kapuja” váltja egymást, ez utóbbi ölében már születni készül a Fény. A tancsi és a megyaszai templomkazetták (21., 22. ábra) képi beszéde is a gyermekrajzra rímel.

  Mosolygó Nap-arcok népesítik az egész világot (a rajzlapot) a 23. ábrán, és vörösek, sárgák fönt, a középső kék, a lentieknek pedig zöld, barna és fekete a „kedve”. A 24. ábra napvirág lényének sugár karja és lába adatott. Egyazon arca van a Teremtőnek és a teremtettnek a 25. ábrán: „miképpen a mennyben, azonképpen itt a földön is”. Íme, földre száll a Nap csillagkorongos, forgó-szirmú virágként nyílik sugár leveleken, s a forgó vörös–kék szirmokon sárga fénykorongok koszorúját termi (26. ábra). Másutt, fönt az égi mezőn a hangsúlyos középpont bont virágszirmokat, terem forgórózsát, csillagot (27. ábra). A magyar rovás számjegyei, csakúgy, mint az etruszkoké, szárból (szárazból) ragozódnak, az ezer jele csillag (28. ábra); meséinkben a csillagnyi és az ezer is végtelent jelent. A csillagban az álló és a dőlt kereszt, a „mozdulatlan” és a „mozgó” íródik egybe; a fő és a mellékégtájak vannak jelen. A csillag a tájolódás (tájékozottság) tagolt eszköze; de a szépség, szüzesség, bölcsesség megjelenítője is. A szumír műveltségben „Ő” a dingir, az istenség, a fönti világ. Talán ő az Északi Sarkcsillag, északi féltekénken, az égbolt kellős közepe, a fönti biztos pont, „aki” alatt Aranyatya trónol, föntnek és lentnek meghatározója, aki jobb kezében a Napot, baljában pedig a Holdat „hintáztatja”; s égtájakat jelöl az embereknek. A kalotaszegi csillag-virág (29. ábra) nő-növény tulipánokat nyit a sarkok felé, s a tulipánok között egy-egy szárnyas-nap található, amely virág és kétfejű sas is egyben. (Az egyenlő szárú keresztet a Nap „rajzolja” le, de „ő” is, aki „megmutatja” az Igét nekünk, a kereszt szerkezetében működik.)

  A szárnyas-nap a tavaszi napéjegyenlőségen diadalútjára lépő Napot idézi, a föltámadást, az újraszülető nő-növény életet; benne a mozgás a meghatározó, miképpen a forgórózsák üzenetében a gyermekrajzokon is (26., 27. ábra). A 30. ábra világ-virága a tér-idő teljes rendszerét adja: a kör és sziromkaréja a zártság és a nyitottság megidézője; a

  

 

  szirmokból növő kampók a mozgást mutatják; a csillag-közepű, kerek, sugaras-szirmos világ az időben létezik. A térre jellemző nyitottság és zártság képletét a statikus fölülnézet, az idő képletét a dinamikus oldalnézet meséli el, csakúgy, mint a székely-szenterzsébeti terítő virág-mustráján (31. ábra).

  A nyitottság, zártság, forgás egybeírt képlete került a korondi cseréptányérra is (32. ábra). A tányér a Nap-természetű (akár a tenyér – lásd később; mindkettőt alakja predesztinálja erre): „Majd ha reggel felragyog / Isten tányérkája, / Mosolyog a baba is, / Nyuszika is rája.”¹¹ A korondi tányér kazettás keresztszerkezete átlósan megkülönböztetett: az egyik átló mentén két azonos színű zöld mező (satírozott), a másik átló mentén pedig egy-egy az előbbiektől és egymástól is eltérő színű vörös (pontozott) és kék (tele tónusú) mező található. A két zöld mezőben csupán a krizantémszirmok „fordulásának” iránya különböző, az egyik vörös, a másik pedig a kék mező felé törekszik. A karakteres eltérés átlóját a közel azonosság átlója egészíti ki.

  Az embernek a Nap adta kereszt mutatja meg a rendet (a gyermek magával hozza ezt a csodát!) a létezés kaotikusnak tűnő tér-idő „látványában”; köréje (reá!) ragozódik minden, ami sugaras, szirmos (szellemtermészetű, kiáramló; teremtő, száraz); ami nedves, növényi, növekedő (befogadó, fölhasználó, megőrző, árnyas); ami örök és ami változó – ami Élet. E keresztben „fészkelnek” napszakok és az évszakok (az idő), de benne, vele rendeződik a tér is (32., 33. ábra): a fönt és a lent különbözősége, a jobb és a bal közel azonos volta. Segít ráeszmélnünk, hogy a nyár a délidő rokona, a tavasz a délelőtté, az ősz a délutáné, a tél pedig az éjszaka társa; hogy a tér-idő nagy és kis egységének ugyanaz a szerkezete.

  A Nap mutatja meg – az általa teremtődött átlós szerkezet –, hogy ami nyár és dél az idő birtokán, az létünk terében a fönt, az ég, illetve a déli égtáj; hogy ami tél és éjszaka, az egyben a lent, a föld és a vizek – az észak; a tavasznak és az ősznek, a délelőttnek és a délutánnak a térben a horizontális felel meg: a hegyek, a fák, a füvek, minden, ami a földről „fölfelé törekszik”, illetve a kelet és a nyugat. A tér nagy-egészében a rész, a „kicsi”, pl. a növény vagy az ember a nagyot „utánozza”. A növény virága, s az ember feje a fönt, az ég, az uralkodó Nap megfelelője; a gyökér, a gumó, az ember gyomra, méhe, nemzőszerve a lentet idézi, a föld és a vizek erejét; a növény levelei, az ember keze, lába közel azonosak, mint körülöttünk, mellettünk kétoldalt a táj, ám az ember jobb oldala (kelet) az értelem, bal oldala (nyugat) az érzelem szolgálatában áll; s a kéz fölfelé a szellemtermészetűhöz, a láb lefelé a megtartó, nedves erőkhöz kapcsol, miként a növény felső levelei az ég felé mutatnak, s az alsók lehajlanak, majd lehullanak, hogy tápláléka lehessen az élőnek.

  A régi kétosztatú gyimesi ház (34. ábra) föntje, a padlás, a száraz tere, a vetőmagé, régen itt vetették meg a nászágyat is; lentje, a pince, a nedves, a pityókát (krumplit), zöldséget és a bort őrzi meg. Közbül az ember lakik, akit a fönt és a lent táplál. A bononafalú faház keleti és déli oldala tapasztott és meszelt, a „keleti ház”, a tisztaszoba a férfiaké; a faház nyugati és északi oldala csupasz, a „nyugati házat az asszonyok lakják s a gyermekek. Reggeltől napszálltáig az ember szervezi a munka javát (s teszi ezt tavasztól őszig is); az este és az éjszaka az asszony birtoka (csakúgy, mint az ősz és a tél), ő várja étellel és jó szóval a megfáradtakat, ő készít mosdóvizet, veti meg az ágyat, s kel föl éjszaka, ha valaki álmában fölsír, de ő szervezi, s végzi javarészt ősztől tavaszig a benti munkát, fonást, szövést, kukoricamorzsolást, tollfosztást, s ő készíti elő az ünnepeket.

  A kisgyermek is „ismeri” ezt a megkülönböztetést. Rajzainak többségén karakteresen megkülönbözteti a föntöt a lenttől; s diszkrét különbséget tesz a jobb és bal oldal között; s áttételesen, öntudatlanul használt szerkesztőeszközként mindig jelen van az egyenlő szárú kereszt. A „barlang” rajzon (35. ábra) a fönt: a fej és a csákó tagolt, s tagolatlan a lent, a test; a barlang baloldala (ránézvést) – vörös, ha délnek fordulok, hogy szemlélhessem a Nap

  

 

  járását, erre esik kelet, itt nyit a Nap, épít, ez az „ember” oldala; a barlang jobb oldala fekete, itt csak a Nap, lebont, ez az asszony, a Hold térfele.

  Nap és Hold kettőse a kereszt körül, fölött; a belső korongban bal oldalon egyenes szakasz, jobb oldalon hullámvonal; a külső körön négyzetek átlós osztással és körök kereszttel minősítik a megfelelő helyet. Az ember szálkás, szögletes, az asszony gömbölyded, hullámos jelet kap (36. ábra). A pásztorfaragás életfája (37. ábra) a Nap-oldalon serleget, a Hold-oldalon zárt edényt, üveget kap; a felső-alsó, bal-jobb más-más jellegű megkülönböztetés a kétféle kereszttel osztott körre szentesül. A gyermek általános képjele az ún. királylány alak, amely az életfaképlettel analóg: a felső világot korona (tulipán) jelöli és a fej, az alsót az alig tagolt vagy tagolatlan test statikus háromszöge, s a láb, amely néha a „földbe gyökerezik”; a közbülső világot a fölfelé tárulkozó sugár vagy sziromkezű kar és a lefelé, sokszor földig hajló hajsátor. E képjel nemtől, életkortól, lelkiállapottól függően módosul. A gyermek, aki egyre inkább részként érzékeli magát a világban, szükségképpen távolodik az anyaöl óvó, belső biztonságának érzetétől, keresi a kinti, fönti biztos pontot, az emberarcú sugárzó Rendezőt.

  A négy és öt esztendős gyermek rajzain a kar bimbaja, „hármascsírája”, szálkája még nem (vagy ritkán) töri át az óvás hajsárát, fátylát, barlangját (35., 38., 39. ábra); de fokozatosan fölfelé lendül és a hat esztendős gyermek rajzán már a Napra tárul a nap-tenyér (40. ábra). A tulipánkoronás királylány mellett általában őrzők is vannak: virág vagy nyúl, vagy a kettő együtt, s a nyúl is fölfele tartja „bimbós”, a virág is levél „kezét” (39., 41. ábra). A virágot és a nyulat is formája, tulajdonsága teszi alkalmassá arra, hogy őrző legyen; mindkettő a gyermeklélekről mesél képi nyelven (a gyermeklélekkel analóg). A nyúl a keleti zodiákusban a macskával együtt a szűz jelölője. Az őskeresztény kopt sztélé tulipánkoronás lány alakját, amelynek karja a kendőt „áttörve” lendül a sugaras fönt felé, tulipános oszlopfők őrzik (42. ábra).

  E rajzokon igen sokszor a háznak is arca van, néha a fának is, s mindkettő életfaképletnek tekinthető. A 41. ábrán a ház kéménye hatalmasra nőtt, s a felső világ jeleként virágot hajt, oldalt a forgó sugarú „Nap ember” alatt van egy másik kémény is, ha befűtenek a házban – ott menjen ki a füst. A ház ablakai álló kereszttel és andráskereszttel osztottak (a gyermekrajzokon a négyzet-ablakok néha csillag osztásúak, vagy az ablakok között jelenik meg az egybeirt két kereszt). A gyermek alkotásain a látszólag különböző, más-más rendeltetésű formákat lényegük (lénységük) köti össze, s a keresztre írható szerkezet. Az égi mezőben a fényszínű Nap mellett rendszerint sötétkék felhő képződik, általában a Hold oldalon, s lent ennek megfelelő az őrzők színe (vagy alakja): a 41. ábrán a bal oldali virág pipacsvörös, jobb oldalon, amerre leáldozik a Nap, sötétkékre vált; a 38. ábra királylány alakja bal kezében kerek virágot tart, a jobb kéz virágtalan.

  A „barlang”, a „kemence”, a „sátor” az anyaöl emlékének jelenléte a gyermekrajzokon. A 39. ábrán sátrat kezd rajzolni az ötesztendős kislány – az óvodában a kirándulás „élménye” volt a feladat –; a sátorra televízióantenna is kerül, hiszen a városi ember, aki „kimegy” a természetbe, ott se tudja nélkülözni e fontos narkotikumot; de a sátor csúcsáról másfajta „antenna” szökik az ég felé: csillag, naprózsa, kereszt tagolja ívelését. A sátor csúcsa, a „csúcs”, a földi köldök keresi kapcsolatát az égi biztos ponttal; a szenthegyek csúcsán magasodik így az égígérő fa, száll fölfelé az áldozati tűz füstje és a fohász. A kislány a sátor rajzolását nem fejezte be (az egyik csíknál félúton megállt a színezéssel), s rajzolni kezdte hajának földig érő sátrát, amelyre korona került, és a korona kellős közepéből üzenetet indított – hasonlóan a sátoréhoz – az ég köldöke felé (a korona „antennája” fölött – magasan látszik is gyöngyös félköre!). A hajsátor védelmében vidám az arc; s a lányruha is sátoros, amelyen (amelyben!) ház és virág kapja meg oltalmát. (Számtalan királylány alak

  

 

  sátor-ruhája házat, fát, virágot, nyulat, csillagot őriz, néha autót is, a gyermeklélek kedves lényeit, miképpen a középkor köpenyes Madonnái oltalmazzák leplükkel takarva a riadt embereket.) A láb a föld felszíne alatt, akárha gumó lenne, gyökeret ereszt. Kétoldalt őrzők: a Nap oldalán tagolatlan ék, a Hold-oldalon nyuszi. E rajz kiváló példája a gyermek eredendően analógiás gondolkodásának, s tartalmazza az ötesztendős gyermek „világ-modelljének” minden lényeges elemét.

  A következő rajz-sor (43–51. ábra) első tagját négy- és félesztendős korában készítette alkotója, az utolsó hatesztendős korából való. A rajzok a készítés sorrendjében követik egymást – és ékesen vallanak arról, hogy az ember mi végre van a földön, miféle törekvés, s hogyan tárja lelkét és értelmét a világra, miképpen növekszik élete fája a „barlang”-tól (ha úgy tetszik a „kemencé”-től) a csillagokig.

  Ott kezdem a sort, ahol az első firkák fészkéből barlang (ő mondta így!) formálódott (43. ábra), s benne sugaras „halom”. Mellette a „délelőtti”, „építő” Nap alatt koronás királylány áll, hajsátrát áttörni akaró pálcika karokkal; a barlang fölött felhő-paplan. Csokorra való összetartozó másság! A barlang szálkás belső fénye talán az anyaöl egykori óvó öröme, amely a gyermek minden zsigerének része lett; s most – a rajz születésekor – az anya nyugalmat árasztó közelsége. A barlang és fölötte a felhő az önfeledt összetartozás, a királylány pedig a különvalóságra eszmélés képes üzenete. Az oltalmazó hajsátron áttörni készülő pálcika karok (a nekilendülő, növekedő akarat) a mindenszeretet, a „paradicsom” megsejtett elvesztése után a Nap felé tárulkoznak; a sötétség öntudatlan, puha nyugalma után a világosság szálkás biztonságára.

  Mennyire igaz e föltételezés?!

  A gyermeklány rajzai mesélik tovább. A barlangi halmon a szálkás, vörös sugarak vörös-kék szirommá változnak át (44. ábra). Érthető, hiszen a nap nyugodni készül, becsuk; a gömblombú fáról (melynek lomb-barlangja apró „didergő” ágakat őriz) hullanak a vörös és kék levelek. Aztán a barlang belső vörös–kék színe sárgára és zöldre vált (45. ábra), kellős közepén kicsire zsugorodott a halom, vörös sugárkarjai nőttek óriásra, születni készülő „csillag” lett. A barlang-ív külső vörös karolása itt sárga szirmokat bontott, s a szirmokon szálkás vörös virágok támadtak. E szirmok között, a csillag fölött középen kereszt létesült, a „rendező” adta át „névjegyét”. E változás fönt a felhő lefelé hajló hatalmas kékje őrzi, melyet a „kelő” Nap sárgája egészít ki. Alatta, a királylány helyén zöld pettyű sárga virágszirom „keresztre szerkesztett” négyese. A virágtő föltartja kék levél karját. A másik oldalon a virág barátja – lepke száll. A lepke, csakúgy, mint a virág, keresztre szárnyasul, s kellős közepe kitüntetett. Ők ketten a lánygyerek vágyakozásáról szólnak: az egyik szinte testtelen, égbe lebbenő, a másik ide gyökerezik a földbe, „csupán” szirmával üzen a föntnek.

  A barlang kiürült (46. ábra), vörösen parázslik belseje, s fölötte a kereszt helyén a „megszületett” napvirág. Szirmai tövén közepe hatalmasra nőtt, s szinte az egész föntöt betöltő felhő óvja az újszülöttet. A barlang jobb oldalán maradt a virág, a lemenő Nap oldalán virágkoronás sátor létesült. Kicsire zsugorodott a barlang (a felhő is kisebb és „könnyebb” lett az égen – 47. ábra), belseje szalma-színű, csillagos csönd vörös szirmok karéjában. A világra jött hatalmasat lendült az ég felé, csöppet meg is tántorodott a hirtelenségben – kelekótya lett. A kelő Nap lendített rajta ekkorát. „Dülöngél” a friss fénytől részegült alig-sárga királylány alakja is. (A lepkét és a virágot itt másik gyermek rajzolta, a jobb sarokban, a körte mellett a virágcserép az ő jele.)

  Fény-robbanás! (A barlang és szülöttén kívül minden eltűnik – 48. ábra.) A barlangra ragozódó szirmok is sárgák. A törpült alsó világból lépcsőzetesen fölfelé igyekszik újabb, s újabb virág, és az egész sárga sziromszárnyként, vagy páva szétterülő farka-tollaként tölti be a képmezőt. A gyermeklélek első nagy nekilendülése után: nyugalom, csönd, öröm. (Aki

  

 

  hirtelen növekedésnek indul, az pihenésre kényszerül; a felfelé törekvést két oldalra terülő hatalmas karéjjal – szimmetriával – oltalmazni kell.)

  Végül a nyurga szárba-szökkenés (49. ábra). Fönt is megjelenik a lent égi mása: a barlang-virág párja, a szárnyas napvirág. Kezdettől fogva ezt akarta megvalósítani! A napvirágot fényes csillagok őrzik (50. ábra). A csillagokig növekedett a lánygyerek, és ismét megpihen, oldalra páva farka-tolla testesül; s zömökebb lett. Alul a barlang-virág a születő Nap (s egyben az anyaméh, amelyből a „napocska” támadt, a megőrzött minden-szeretet), amely ébreszt, épít, kibont; s fönt az égígérő fa tetején a delelő Nap, amely uralkodik, a törekvés célja és értelme, az emberélet koronája: az eszmélés, a szellemiség. A lenti biztos pont íme összekötődött a föntivel, akképpen, ahogy a székelykapu Napból növő, Napot virágzó életfája mondja el (52. ábra).

  E rövid elemzésben a bemutatott rajz-sor árnyalt meséje alig mutatta meg magát, mivel nagyobb része – bármily lehetőségünk adódik is értelmünk számára titok marad. Titok, amely lelkünkbe fészkeli be magát. Titok?! Hangtalan üzenet; s hogy fontos, azt Lukács evangéliuma (18,15–17.) mondja el: „Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálták azokat. De Jézus magához híván őket mondta: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony, mondom nektek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen nem megy be abba.”

  Szívesen zárnám itt e vázlatos rajz-sor elemzést (s a gyermekrajzról való írásomat is), de így hamis képet adnék a mai mesélők (gyermekek) helyzetéről. A rajzok alkotója (43–51. ábra) ugyanis megbetegedett, s otthon szülei (akikre szíve parancsa szerint mindig hallgatni akar) jószándékkal, de korunkra jellemző meggondolatlansággal arra kérték: rajzoljon „értelmeset” végre, nemsokára iskolás lesz, éppen itt az ideje már – lerajzolhatná például a kaktuszt. „Lerajzolta” (51. ábra). Minden jelen van itt is, amiket már korábbi rajzain láthattunk (a már ismert barlang–virág motívum az „indító” elem), de e világ elemeire hullott szét. A csillagok, a fönt fénylők alulra kerültek, javarészük elsötétedett, s a „napbaöltözött” királylány helyébe fekete, ijesztő rémalak került; a fönti Napot, az áldottat, aki a Rendet megmutatja, itt hiába keressük.

  A gyermek nem akarja másolni a felszínt; nincs rá belső késztetése. Jung és követői szerint „archetípusok”-kal érkezik a világra, azokkal a formákkal, amelyek ősidők óta rendezik az emberéletet. A. D. Sztoljár szovjet kutató arról ír, hogy a gyermek a régi emberhez hasonlóan modellezi a világot.¹² A gyermeket a „rejtőzködő”, a sejtett összefüggések érdeklik. A kimondatlanul is kimondott törvény¹³ a „cél” és az „út”, gondoljunk csak kifogyhatatlan „miért”-jeire. Nyiladozó értelme a megtalálható természetes rendet szomjazza – a szellem szükséges biztonságát. Ne adjunk helyette kitalált (kreált) ideológiát, bármilyen korszerűnek tünteti is fel magát, s bármilyen „előjelű”. Ne akarjuk modernnek vélt sablonokhoz igazítani az életét, cselekvéseit. A kisgyermek a Teremtő üzenetét hozza – tanulhatunk tőle. Tőlünk ő szeretetet vár, parttalant; s azt, hogy mutassuk meg neki, miképpen használja az „eszközöket”, hogyan fejlessze képességgé adottságait.

  Mutassuk meg neki, hogy a ceruza mire való, s a zsírkréta, a toll, az ecset, a festék és az íróka: agyagnak, csuhénak, pálcikának, gesztenyének, diónak, virágnak mi a „beszéde”, melyik mikor, mely napszakban vagy évszakban és miféle ünnepen szól a legékesebben; abban a világban, amelyben az esztendő (és az emberélet is) „kerek istenfa”. Fiúgyermeknek, kislánynak karakteresen másképp. A régi ember a fiúgyermeket a bicska használatára okította, megmutatta neki, hogyan kell faragni vele; az asszony a kislányt fonni, szőni, hímezni tanította... 

     

 

  Végezetül még egy rajzzal (53. ábra) szeretném bemutatni az Istent-szomjazó gyermeket. Az ötesztendős gyermek fészket rajzolt először, s reá hegyet emelt; a hegycsúcsról „út vezet” az égbe (gondoljunk csak a szent hegyek zarándokainak hitére), kék törzset, oszlopot „épít” fölfelé (világfát, eget tartó oszlopot), s annak vörös ága-fészkén, oszlopfőjén sárga napvirág támad, mosolygó lény. Egyetlen rajzzal meséli el a növekedését fészektől a Rendezőig! A fának oldalra hosszú ágkarja nő, kereszt formálódik általa: ránézvést bal oldalon sárga és vörös-zöld szirom-tenyér bomlik, a másik oldalon sötétlila. A két szirom-tenyér és a napvirág fej: a legfontosabb égi jelző, a Nap járását, annak három fontos helyzetét mutatja – amikor föltámad reggel, és a húsvéti mezőn, amikor délben s nyáron uralkodik (gondoljunk Urunk színeváltozásának augusztus 6-i ünnepére), s mikor leszentül, az este küszöbét teremtve meg, s ősszel Szent Mihállyal (szeptember 29.) a megméretést. S íme, egy Balaton-felvidéki régi ház (54. ábra) homlokzatának Nap-hármasa: ahol fölkel koszorúban Jézus jele, ahol nyugodni tér Máriáé; a kettő között középen, ahol uralkodik, a napkorongon madarak, csőrükben életággal, s fölötte életfa bontja ágait, hiszen a Teremtő akaratából ő adja az életet, s rendjét is itt a földi tereken – ő szabja meg. Mindezt „kint” szemlélhetem; a fény születését karácsonyon a házban ünneplik, „bent”. A gyermekrajzon a születő Gyermek Isten fészke a hegy gyomrában van. (A régi faluban a gyermeket Máriával altatták el és Kis Jézussal ébresztették.) E rajz egyetlen lendület, határozott vonalak, s „beszédes” színek együttese – így csak az tud rajzolni, akinek vezetik a kezét, aki hagyja, hogy vele, általa mindez megtörténhessék, aki nem világi tükörben akarja „zsűriztetni” alkotását. Személyiségjegye ott van a rajzon, jobban, mintha kínosan ügyelne rá, de a tartalom a Törvényt-adó bölcsessége. E rajzon – s ez a gyermekrajzok általános jellemzője – a látszólag különböző formák (fészek, hegy, oszlop, Nap, virág, ember) szerves egysége létesül, s egyetlen lány-lény alak mindezek „hordozó”-ja úgy, hogy montázsnak nyoma sincs jelen. Igen ő (a rajzolt alak) így nem létezik – s mégis ő a legvalóságosabb: a legteljesebb kifejezője annak, hogy a csillagnyi másságban egyazon Ige működik; s hogy „tudni” ezt – jó dolog.

     

Elsőbbség

A Mester örült a technika fejlődésének, de nagyon is tudatában volt a korlátainak. Amikor egy gyáros megkérdezte tőle, hogy mi a foglalkozása, így válaszolt:

– Az emberiparban dolgozom.

– Az meg, könyörgöm, ugyan micsoda? – kérdezte a gyáros.

– Gondolj magadra – mondta a Mester. – A te erőfeszítéseid jobb eszközöket produkálnak, az enyémek jobb embereket.

Később a tanítványainak még hozzátette:

– Az élet célja a személyek kibontakoztatása. Manapság, úgy tűnik, az embereket jobban foglalkoztatja a dolgok tökéletesítése.

Burkolt célzás

A Mester azt állította, hogy a birtokában van egy könyv, amely tartalmaz minden elképzelhetőt, amit Istenről tudhatunk. De senki sem látta a könyvet mindaddig, amíg egy látogató tudós kitartó kérleléssel meg nem szerezte a Mestertől. Gyorsan hazavitte, és mohón kinyitotta – de csak üres lapokat talált benne.

– De hisz ez a könyv nem mond semmit – panaszolta a tudós.

– Tudom – mondta megelégedetten a Mester. – De lásd, milyen sokat enged sejtetni!

Merevvé meszesedés

– Egek, hogy eljárt feletted az idő! – kiáltotta a Mester, miután beszélgetett egy kicsit gyerekkori barátjával.

– Senki sem kerülheti el az öregedést, vagy igen? – kérdezte a barát.

– Azt nem – hagyta jóvá a Mester –, de azt mindenképp el kell kerülnünk, hogy eljárjon felettünk az idő.

Pusztítás

A Mester ugyan szentnek látszott, mégis valahogy úgy tűnt, mintha ellenezné a vallást. Ez a rejtély persze állandóan foglalkoztatta a tanítványokat, akik, ellentétben a Mesterrel, a vallást és lelkiséget egynek tartották.

– A vallás, ahogy manapság gyakorolják, jutalommal és büntetéssel foglalkozik. Más szóval: félelmet és kapzsiságot idéz elő, pedig ez a kettő pusztítja leginkább a lelkiséget.

Később még bánatosan hozzátette:

– Olyan ez, mintha az árvizet vízzel, az égő istállót pedig tűzzel akarnánk megfékezni.

Elnyomás

A Mester sohasem erőltette a fejlődést, hanem hagyta, hogy mindenki a saját üteme szerint haladjon. A következő kis történettel magyarázta ezt meg:

"Valaki egyszer észrevett egy pillangót, amint éppen a bábjából próbált kimászni. Az illető a folyamatot túl lassúnak találta, ezért gyengéden lehelni kezdte a lepkét. A meleg fuvallat fel is gyorsította a folyamatot. De ami kibújt a bábból, az nem lepke lett, hanem egy szétroncsolt szárnyú lény."

– A növekedési folyamatot – vonta le a következtetést a Mester – nem lehet felgyorsítani. Csak azt érjük el, hogy tönkretesszük.

Meghiúsulás

A tanítványok nem tudták megérteni azt az önkényesnek tűnő eljárást, amellyel a Mester egyeseket visszautasított, másokat pedig felvett tanítványai közé. Egyszer aztán kaptak némi magyarázatot, amikor ezt hallották a Mestertől:

– Ne is próbáljátok a disznót éneklésre tanítani. Csak az időtöket vesztegetitek – s a disznót is felingerlitek.

Pontosítások

A Mester gyerekes örömmel fogadta a modern találmányokat. Amikor meglátott egy zsebszámológépet, nem tudott hova lenni a csodálkozástól. Később azért humorosan így szólt:

– Úgy tűnik, hogy sok embernek van ilyen kis zsebszámolója, de semmije sincs a zsebében, amit érdemes volna számolni.

Hetekkel később, amikor egy látogató azt kérdezte tőle, hogy mire tanítja a tanítványait, azt válaszolta:

– Arra, hogy helyes értékrendet állítsanak fel. Jobb pénzzel rendelkezni, mint azt számolgatni. Jobb egy élményt átélni, mint a fogalmát körülírni.

Közlés

A tanítványok egyszer az olvasás hasznáról vitatkoztak. Egyesek időveszteségnek tartották, mások nem értettek ezzel egyet. Amikor a Mesterhez fordultak, ő ezt kérdezte:

– Olvastatok-e már olyan írást, amelyikben az előző olvasó margóra firkált megjegyzése legalább olyan gondolatébresztő, mint maga a szöveg?

A tanítványok igenlően bólintottak.

– Az élet is ilyen szöveg – mondta a Mester.

Sebezhetőség

Az állandóan veszekedő házaspárnak tökéletes megoldást ajánlott a Mester.

– Hagyjatok fel azzal, hogy jogként követeljétek azt, amit szívességként is kérhettek!

A veszekedés azonnal megszűnt.

Szembeállítás

Egy úttörő szellemű embernek, akit a gyakori kritikák elbátortalanítottak, ezt tanácsolta a Mester:

– Hallgass a kritikus szavaira! Ő megmondja azt, amit a barátaid eltitkolnak előled.

De azt is hozzátette:

– A kritikus szavai ne csüggesszenek el! Kritikusnak még sosem állítottak szobrot, csak a kritizáltaknak.

Végtelenség

Lehetetlenség volt rávenni a Mestert, hogy Istenről, isteni dolgokról beszéljen.

– Istenről csak annyit tudunk – mondta, hogy amit tudunk, az semmi.

Egyszer így nyilatkozott arról az emberről, aki sokáig és gondterhelten fontolgatta, vajon tanítványa legyen-e a Mesternek:

– Eljött hozzám tanulni, s az lett az eredménye, hogy nem tanult semmit.

A tanítványok közül csak kevesen értették meg, hogy amit a Mester tanított, azt nem lehetett tanulni. Tanítani sem. Vagyis amit valójában valaki meg tudott tanulni tőle, az semmi sem volt.

Üldözés

Az egyik tanítvány azt fejtegette, hogy Buddhát, Jézust és Mohamedet a kortársaik lázadóknak és évtanítóknak tartották. Azt mondta erre a Mester:

– Senkiről sem mondhatjuk azt, hogy elérte a teljes igazságot, mindaddig, míg ezer őszinte ember meg nem bélyegezte istenkáromlásért.

Összebékülés

Amikor valaki, akinek házassága bajban volt, tanácsért fordult a Mesterhez, ezt mondta neki:

– Tanulj meg a feleségedre hallgatni!

Az illető szívébe véste a tanácsot, s egy hónap múlva visszatért, hogy közölje, megtanult a felesége minden szavára figyelni.

Elmosolyodva így szólt erre Mester:

– Most menj haza, s figyelj minden szóra, amit nem mond!

Nagyság

– Az a baj a világgal – mondta sóhajtva a Mester – hogy az emberek nem akarnak felnőni.

– Mikor mondhatjuk valakiről, hogy már felnőtt? – kérdezte az egyik tanítvány.

– Amikor már nem szükséges, hogy hazudjunk neki bármiről is.

Megvilágosodás

A Mester a tanulásnak is és a bölcsességnek is pártfogója volt.

– Tanultságra úgy teszünk szert mondta, mikor erről kérdezték –, hogy könyveket olvasunk, vagy előadásokat hallgatunk.

– És bölcsességre?

– Önmagadat olvasod, mintha könyv lennél.

Utógondolatként még hozzátette:

– Egyáltalán nem könnyű feladat, mert a nap minden perce újabb kiadását hozza a könyvnek.

Megnyilatkozás

Amikor új tanítvány jelentkezett a Mesternél, általában a következő oktatásban részesült:

– Ismered azt a személyt, aki egész életedben kitart melletted?

– Ki az?

– Te.

– És tudod a választ összes lehetséges kérdésedre?

– Mi az?

– Te.

– És kitalálod-e, hogy mi a megoldás minden egyes problémádra?

– Nem, szabad a gazda.

– Te.

Szemlélődés

A Mester gyakran mondogatta, hogy csak a csend alakít át. De senki sem tudta rávenni, hogy meghatározza, mi a csend. Amikor erről faggatták, csak nevetett, mutatóujját összezárt ajkaihoz emelte, s ez csak még fokozta a tanítványok elképedését.

Egyszer aztán megtört a hallgatás, amikor valaki megkérdezte:

– Hogyan jutunk el arra a csendre, amelyről beszélsz?

A Mester erre valami olyan egyszerűt mondott, hogy a tanítványok az arcát kezdték vizsgálni, hátha tréfál. De komolyan beszélt:

– Akárhol is vagytok, nézzetek figyelmesen, amikor úgy tűnik, hogy semmi látnivaló sincs; hallgassatok, amikor úgy tűnik, hogy minden csendes!

Ártatlanság

Az egyik kiránduláson ezt kérdezte a Mester:

– Akarjátok tudni, milyen a megvilágosodott élet? Nézzétek a tó felett repülő, madarakat!

Miközben mindenki a madarakat figyelte, a Mester felkiáltott:

– Képük a tóban tükröződik, de erről ők nem tudnak, s a tó sem kötődik a képükhöz.

Művészet

– Mire jó a mester? – kérdezte valaki.

– Megtanít arra, amit mindig is tudtál, megmutatja azt, amit mindig is néztél – válaszolt a tanítvány.

Amikor ez a válasz meghökkentette a látogatót, a tanítvány megmagyarázta:

– Egy művész a festményével megtanított arra, hogy lássam a naplementét. A Mester a tanításával arra oktat, hogy lássam minden egyes pillanat valóságát.

Magány

– Istennel akarok lenni az imádságban.

– Kívánságod teljesen lehetetlen.

– Miért?

– Mert amikor te vagy, akkor az Isten nincs; amikor Isten van, te nem létezel. Hogyan lehetnél hát Istennel?

Később még azt mondta a Mester:

– Keresd a magányt! Amikor valakivel együtt vagy, nem vagy egyedül. Amikor "Istennel vagy", akkor sem vagy egyedül. A teljes egyedüllét az egyetlen lehetőség arra, hogy valóban Istennel legyél. Akkor remélhetőleg, Isten lesz, és te nem leszel.

Gyanú

Egy utazónak aki azt kérdezte, hogyan különböztetheti meg a valódi mestert egy hamistól, röviden csak ennyit mondott, a Mester:

– Ha te magad nem vagy csaló, téged sem fognak becsapni.

A tanítványaihoz pedig később így szólt:

– Miért tételezik fel a kereső emberek, hogy saját maguk őszinték, és csupán ahhoz van szükségük tesztre, hogy felfedezzék a mesterek ámításait?

Arányosság

Egy várakozással teli látogató nagyon közönségesnek találta azokat az egyszerű szavakat, amelyekkel a Mester őt köszöntötte.

– Azért jöttem ide, hogy találjak egy mestert – mondta az egyik tanítványnak. – De csupán egy embert találtam, aki semmivel sem különb a többinél.

A tanítvány így felelt:

– A mester olyan, mint egy cipész, akinek kifogyhatatlan a bőrkészlete. Az anyagkivágást és a varrást azonban már a lábad méretei szerint végzi.

Erőszakosság

Egy buzgó tanítvány ama kívánságának adott hangot, hogy szeretne másokat tanítani az igazságra, s megkérdezte, hogy mit gondol erről a Mester. Ő csak annyit mondott:

– Még várj!

A tanítvány minden évben visszatért erre a kívánságára, de a Mester mindig ugyanazt válaszolta neki:

– Még várj!

Egy nap aztán a tanítvány megsokallta, s azt kérdezte a Mestertől:

– Mikor leszek már alkalmas a tanításra?

– Amikor a túlzott tanítási vágyad már alábbhagyott – válaszolta a Mester.

Ima

A Mester állandóan támadta az emberek kedvenc istenfogalmait.

– Ha istened a segítségedre siet, és kiment a bajból – mondta –, akkor itt az ideje, hogy a valódi Isten után nézz!

Amikor arra kérték, hogy magyarázza ezt meg, a következő történetet beszélte el:

– Egy ember őrizetlenül hagyta teljesen új kerékpárját a piacon, amikor vásárolni indult. Csak másnap jutott eszébe a kerékpár, s rohant azonnal a piacra, gondolván, hogy úgyis ellopták már. De e bicikli pontosan ott volt, ahol hagyta.

Nagy örömében a legközelebbi templomhoz hajtott Istennek hálát adni, amiért megőrizte kerékpárját. Amikor azonban kijött a templomból, a biciklinek hűlt helyét találta.

Mesterkedés

A Mester csendben végighallgatta a férjére panaszkodó asszonyt. Végül így szólt:

– Kedvesem, a házasságod sokkal boldogabb lenne, ha te jobb feleség lennél.

– Hogyan lehetnék az?

– Hagyj fel abbéli erőfeszítéseiddel, hogy jobb férjet faragj belőle!

Különcség

A tanítványok azt akarták tudni, miféle ember a legalkalmasabb arra, hogy tanítvány legyen. Ezt mondta a Mester:

– Az, aki, ha mindössze két inge van, az egyiket eladja, s virágot vesz rajta.

Kötődés

– Fogalmam sincs, mit hoz a holnap, ezért szeretnék felkészülni rá.

– Félsz a holnaptól, s nem veszed észre, hogy a tegnap éppen olyan veszélyes.

Feltűnési viszketegség

Amikor az egyik tanítvány kijelentette, hogy szeretne az igazságra tanítani másokat, a Mester a következő próbát ajánlotta neki:

– Tarts egy szónoklatot, amin majd én is részt veszek, hogy megítéljem, alkalmas vagy-e a tanításra!

A beszéd nagyon lelkesítő volt. A végén egy koldus jött a szónokhoz, aki nekiadta köpenyét – a gyülekezet épülésére.

A Mester később így szólt:

– Szavaid nagyon kenetteljesek voltak, fiam, de még nem vagy kész a tanításra.

– Miért nem? – kérdezte az letörten.

– Két okból. Először is, nem adtál lehetőséget annak a szegénynek, hogy kifejezze, mire is lenne szüksége. Másodszor, még mindig dicsekedni akarsz az erényeiddel.

Megelégedettség

Bármennyire is ellentmondásosnak tűnt, a Mester mindig azt hangoztatta, hogy az az igazi újító, aki képes mindent úgy hagyni, ahogy van, mert mindent tökéletesnek lát.

– De akkor miért akarna bármit is megreformálni? – tiltakoztak a tanítványok.

– Nos, vannak újítók és újítók. Az egyik típus hagyja, hogy a cselekedetek átfolyjanak rajta, s ő maga semmit sem tesz; az ilyen emberek változtatják meg a folyók alakját és folyását. A másik típus állandóan buzgólkodik; az ilyenek arra az emberre hasonlítanak, akik azon fáradozik, hogy még nedvesebbé tegye a folyót.

Kegyelem

Egyszer egy fiatalember jött a Mesterhez, s így szólt:

– Szeretnék bölcs lenni. Hogyan lehetek az?

A Mester sóhajtott, s ezt válaszolta:

– Volt egyszer egy fiatalember, épp olyan, mint te. Bölcs akart lenni, s kívánságának nagy volt az ereje. Egy nap aztán ott találta magát, ahol most én ülök. Vele szemben ült egy fiatalember, pont ott, ahol most te vagy. S a fiatalember azt mondta: "Szeretnék bölcs lenni."

Magasabbrendűség

Egy keleti tanítvány, aki nagyon büszke volt arra, amit ő keleti lelkiségnek tartott, jött a Mesterhez s azt kérdezte:

– Miért van az, hogy a Nyugat anyagilag fejlődik, a Kelet pedig lelkileg?

– Azért – felelt a Mester –, mert amikor kezdetben a világ különféle szükségleteit osztották ki, a Nyugat választhatott először.

Alkalmatlanság

A Mester állandóan hangsúlyozta, hogy maga az "Isten" szó és fogalom a végső akadálya annak, hogy elérjünk istenhez. Ez annyira felbőszítette a helyi papot, hogy hirtelen dühében beállított a Mesterhez a kérdés megvitatására.

– Miért ne segíthetne az "Isten" szó eljutni magához Istenhez? – kérdezte a pap.

– Természetesen segíthet – válaszolt nyugodtan a Mester.

– De hogyan lehet valami segítség is, meg akadály is?

– A szamár, amely a kapuig hoz, nem az az eszköz, amely által bejutsz a házba.

Eszközül való használat

Amikor egy tanítvány elhagyni készült a Mestert, hogy visszatérjen családjához és foglalkozásához, kért valamit, amit magával vihetne. Ezt mondta a Mester:

– Gondolkodj ezeken:

 

Nem a tűz forró, hanem te, aki

annak érzed.

Nem a szem lát, hanem te.

Nem a körző rajzolja a kört,

hanem a műszaki rajzoló.

Közösség

Amikor már biztos volt, hogy a Mester nemsokára meghal, a tanítványok tisztességes temetést akartak adni neki. A Mester meghallotta ezt, s így szólt:

– Ha az ég és a föld a koporsóm, ha a nap, hold és csillagok a halotti díszeim, s ha az összes teremtmény a temetési menet a síromhoz, kívánhatnék-e még nagyszerűbbet és ünnepélyesebbet?

Azt kérte, hogy ne temessék el, de a tanítványok hallani sem akartak róla, mondván, hogy megennék a madarak és az állatok.

– Akkor föltétlenül tegyétek a kezem ügyébe a botomat, hogy elzavarhassam őket – mondta mosolyogva a Mester.

– Hogy tennéd azt? Már élettelen leszel.

– Akkor meg már úgysem számít, hogy a vadak és madarak felfalnak.

Bátorság

Ezt kérdezte egy kiábrándult látogató:

– Miért nem termett gyümölcsöt az ittlétem?

– Talán azért – válaszolta jóindulatúan a Mester –, mert nem volt elég merszed megrázni a fát.

Árnyékbokszolás

Újonnan érkezett látogatóinak azt szokta mondani a Mester:

– Kopogtassatok, s az ajtók megnyílnak.

Némelyiktől aztán még huncutul megkérdezte:

– Hogy akarod azt, hogy az ajtó kinyíljon neked, amikor sosem volt becsukva?

Szócséplés

– Mi az, amit keresel? – kérdezte a Mester egy tudóstól, aki vezetésért jött hozzá.

– Az életet – hangzott a válasz.

– Ha élni akarsz, a szavaknak meg kell halniuk.

Amikor később megkérdezték, hogy mit akart mondani, ezt felelte:

– Eltévedtetek, és csak bolyongtok, mert a szavak világában éltek. Szavakon éltek, s megelégedtek a szavakkal, pedig a lényegre volna szükségetek. Az étlap nem fogja az éhségedet elütni. Egy képlettel sosem csillapíthatod a szomjadat.

Feltűnésmentesség

Egy lelki ember hírében álló férfi panaszkodott a Mesternek:

– Nem tudok imádkozni, nem értem a szent iratokat, nem tudom elvégezni azokat a gyakorlatokat, amelyeket másoknak előírok...

– Akkor hagyj fel velük! – mondta a Mester vidáman.

– De hogy tehetném? Engem szentnek tartanak, és nagyon sokan követnek ezen a vidéken!

Később a Mester sóhajtások közepette így szólt:

– A szentség ma csak egy név, ami mögött nincs valóság. Akkor lenne igazi, ha valóság lenne név nélkül.

Jókedvűség

Összhangban azzal a tanításával, hogy semmit sem szabad túl komolyan venni, még a saját tanítását sem, a Mester szívesen mesélte a következő kis történetet magáról:

– Az első tanítványom olyan gyenge volt, hogy belehalt a gyakorlatokba. A második belebolondult abba, hogy becsületesen elvégezte mindazt, amit előírtam neki. A harmadik teljesen eltompult a sok szemlélődéstől. De a negyedik valahogy normális maradt.

– Vajon miért? – kérdezte mindig valaki.

– Valószínűleg azért, mert ő volt az egyetlen, aki nem végezte a gyakorlataimat.

A Mester szavai harsány nevetésbe fulladtak.

Hiúság

A Mester gyakran emlékeztette tanítványait, hogy a szentség a szépséghez hasonlóan csak akkor hiteles, ha az ember nincs annak tudatában. Szerette idézni a következő versikét:

 

Kivirul, mert kivirul, a rózsa:

Nem kérdezi, hogy miért,

nem is illegeti magát,

hogy szememet magára vonja.

 

S a következő mondást is: "A szent csak addig szent, amíg nem tudja, hogy az."

Nevelés

Bár a Mester gyanúsan fogadta az isteni dolgokkal kapcsolatos tudást vagy tanulást, mégsem mulasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy pártfogolja a bölcsészetet, a természettudományokat és a tanulás egyéb formáit. Nem volt hát meglepő, hogy készségesen elvállalta a megnyitóbeszédet az egyetemi diplomaosztáson.

Egy órával korábban érkezett, hogy körbejárja az egyetemet, s hogy gyönyörködjék a szemléltetési eszközökben, melyeknek még híre-hamva sem volt az ő idejében.

De jellemző módon, az üdvözlőbeszéde alig tartott egy percig; így szólt:

– Laboratóriumok és könyvtárak, termek, csarnokok és boltozatok és tudós előadások – mind hiábavaló, ha nincs bölcs szív és látó szem.

Csapás

– A szerencsétlenség növekedést és megvilágosodást eredményezhet – mondta a Mester. Ekképp magyarázta:

– Egy madár az óriási pusztaság közepén álló elszáradt fa ágai között húzódott meg minden éjjel. Egyszer aztán egy forgószél tövestől kifordította a fát, s a szegény madárnak száz mérföldet kellett repülnie, hogy új lakhelyet keressen magának. Végül is egy erdőbe ért, ahol a fák roskadoztak a gyümölcsöktől.

A Mester levonta a következtetést:

– Ha az elszáradt fa a helyén marad, semmi sem késztette volna a madarat arra, hogy feladja a biztonságát, és elrepüljön.

Félelem nélkül

– Mi a szeretet?

– Mentesség a félelemtől – mondta a Mester.

– Mitől félünk?

– A szeretettől.

Maya

A Mester a következőképp magyarázta, hogy a megvilágosodás nem erőfeszítésen, hanem megértésen keresztül történik:

– Képzeljétek el, hogy mindannyiótokat meghipnotizálták, hogy azt higgyétek, tigris van a szobában. Félelmetekben megpróbáltok kimenekülni, ártalmatlanná tenni a tigrist. Hogy megvédjétek magatokat. De amikor a varázslat megszűnik, már semmit sem kell tennetek. S mindannyian gyökeresen megváltoztok:

Tehát a megértés megtöri a varázslatot, a megtört varázslat tétlenséghez vezet, a tétlenség pedig erő:

Csinálhattok, amit akartok, mert már nem ti vagytok azok, akik cselekszenek.

Megtisztulás

A Mester állandóan hangsúlyozta, hogy amit ő tanít és tesz, az semmi.

Tanítványai fokozatosan felfedezték, hogy a bölcsesség azoknak adatik meg, akik nem tanulnak semmit, és kitanulnak mindenből.

Ez az átalakulás nem olyan valaminek a következménye, amit teszünk, hanem olyan valaminek, amit elhullatunk.

A zseni

Egy író jött a kolostorba, hogy könyvet írjon a Mesterről.

– Az emberek azt mondják, hogy te zseni vagy. Igaz ez? – kérdezte.

– Minden bizonnyal – mondta a Mester nem éppen szerényen.

– S mitől lesz valaki zseni?

– A felismerőképességétől.

– Mit ismer fel?

– A lepkét a hernyóban, a sast a tojásban, a szentet az önző emberben.

Emberség

Jó előre beharangozták, hogy a Mester "A világ elpusztításáról" fog beszédet mondani, így aztán hatalmas tömeg gyűlt össze a kolostor udvarán.

A beszéd egy percnél is rövidebb ideig tartott. A Mester csupán ezt mondta:

– A következő dolgok semmisítik meg az emberiséget: az elv nélküli politika, az együttérzés nélküli fejlődés, a munka nélküli jólét, a csend nélküli tanulás, a félelemmel teli vallás és a tudatosság nélküli istenimádás.

Szűrés

– Milyen embert alakít ki a megvilágosodás?

A Mester így válaszolt:

 

– Közösségi szelleműt, de párthoz nem tartozót;

haladót de adott útvonalhoz nem kötöttet;

aki elfogadja a dolgokat úgy ahogy azok jönnek,

aki nem bánkódik a múlt miatt,
nem aggódik a jövőért;

aki megy ha lökik,
s jön, ha húzzák;

hasonlít a hatalmas orkánhoz, a szélben libegő tollhoz;

a folyóban úszó gazokhoz,
a szelíden őrlő malomkőhöz;

aki egyenlően szeret minden teremtményt,
miként a föld és ég is mindenkinek egyenlő

– ilyen embert terem a megvilágosodás.

E szavak hallatára felkiáltott az egyik fiatalabb tanítvány:

– Halottaknak, nem élőknek való az ilyen tanítás – azzal felkerekedett, s nem is tért vissza soha többé.

Szavak

A tanítványok elmerülve vitatkoztak Lao-ce mondásán, amely így hangzott:

 

Akik tudják, nem mondják;

Akik mondják, nem tudják.

 

Amikor a Mester belépett, megkérdezték, pontosan mit jelentenek e szavak. Ő azt kérdezte tőlük:

– Melyiktek ismeri a rózsa illatát?

Mindegyikük ismerte. Erre azt mondta a Mester:

– Most foglaljátok szavakba!

Mindegyikük hallgatott.

Fegyelem

A tanítványoknak, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle meditációt végez reggelenként a kertben, így válaszolt:

– Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban látom.

– Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a rózsabokrot? – kérdezték.

– Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját előre gyártott gondolatát a bokorról.

Mértéktartás

A Mester újra meg újra igyekezett lebeszélni tanítványait arról, hogy túlságosan tőle függjenek, mert ez megakadályozná azt, hogy a "belső Forrással" kapcsolatba kerüljenek. Gyakran hallották tőle:

– Három dolog van a világon, ami ha túlságosan közel esik, akkor veszélyes, ha túl messze, akkor semmit sem ér, ezért legokosabb közepes távolságban tartani. Ez a három pedig a tűz, az állami hatóságok és a guru.

Ellentmondás

– Mit cselekedjek, hogy elérjem Istent?

– Ha Istent akarod elérni, akkor két dolgot jól az eszedbe kell vésned. Az első az, hogy Isten elérésére minden erőfeszítés hiábavaló.

– S mi a második?

– Az, hogy úgy kell cselekedned, mintha az elsőről mit sem tudnál.

Tapasztalat

Miután a neves egyetem elnöke meggyőződött a Mester misztikus tapasztalatairól, meg akarta őt tenni a teológiai tanszék vezetőjének. Ajánlatával megkereste a fő tanítványt, aki viszont ezt mondta:

– A Mester arra fekteti a hangsúlyt, hogy megvilágosodott legyen, nem arra, hogy a megvilágosodást tanítsa.

– Megakadályozná ez abban, hogy a teológiai tanszék vezetője legyen?

– Ugyanúgy, ahogy egy elefántot megakadályozna abban, hogy az állattani tanszék vezetője legyen.

Hírverés

Csak a legélesebb szem fedezhetett fel valami különöset a Mesteren. Megijedt, elszomorodott, ha a körülmények úgy hozták. Tudott nevetni, sírni vagy dühöngeni. Szerette a jó ételeket, nem zárkózott el egy italtól, sőt kettőtől sem, és az is köztudott volt róla, hogy megfordult egy-egy csinos nő után. Amikor egy utazó azt panaszolta fel, hogy a Mester nem "szent ember", az egyik tanítvány helyreigazította:

– Más az, ha egy ember szent, és egészen más az, hogy úgy viselkedjen, hogy neked is annak tűnjön.

Bálványimádás

A Mester sohasem fáradt el abban, hogy felhívja tanítványai figyelmét a vallás veszélyeire. Nagyon szerette azt a történetet, amelyben egy próféta lángoló fáklyát hordozott az utcákon, mondván, hogy megy a templomot felgyújtani, mert az emberek többet törődnek a templommal, mint az Úrral. Aztán a Mester még hozzátette:

– Egy nap én is fáklyát fogok, s felgyújtom a templomot is, meg az Urat is.

Földművelés

Az istenit kereső utazó azt kérdezte a Mestertől, hogyan különböztetheti majd meg a valódi tanítót a hamistól, ha visszatért hazájába. A Mester így válaszolt:

– A jó tanító gyakorlatot ajánl, a rossz teóriákat.

– De honnan tudom majd, hogy melyik a jó, és melyik a rossz gyakorlat?

– Ugyanúgy, ahogy a gazdálkodó megkülönbözteti a jó földművelést a rossztól.

Átmeneti jelleg

A Mester allergiás volt azokra az emberekre, akik a kolostorban akartak maradni. Előbb vagy utóbb, de mindegyik tanítvány meghallotta a súlyos szavakat:

– Itt az ideje, hogy elmenj. Ha nem mégy el, a Lélek sem fog jönni.

Egy különösen letört tanítvány azt akarta tudni, hogy mi ez a "Lélek". A Mester ezt válaszolta:

A víz a folyás által marad szabad és élő.

Te azáltal maradsz szabad és élő, hogy elmégy.

Ha nem mész el tőlem, megrekedsz és meghalsz – és megfertőződöl.

Élmény, ami nem élmény

Az istenélményről folyt a vita, amikor a Mester így szólt:

– Amikor az Istent megtapasztaljuk, az "én" eltűnik. De akkor ki az, aki megtapasztal?

– Az istenélmény tehát egy "nemélmény"?

– Olyan ez – mondta a Mester –, mint az álom. Arról is csak akkor szerzünk tudomást, amikor már felébredtünk.

Álcázás

A Mester egyszer azt mesélte, hogy egy antik csésze óriási összegért kelt el az árverésen. Azelőtt egy csavargó használta, aki szegényen halt meg. Fogalma sem volt a csésze értékéről, amellyel fillérekért koldult. Amikor az egyik tanítvány azt kérdezte, hogy mit jelképez a csésze, a Mester azt válaszolta:

– Téged magad!

A tanítvány kérte, hogy fejtse ezt ki jobban.

– Minden figyelmed arra a filléres tudásra irányul, amit könyvekből és tanároktól szedsz össze. Sokkal jobban járnál, ha a csészére figyelnél, amelyben a tudásodat tartod.

Csoda

A külvárosban élő haddzsiról az a hír járta, hogy csodákra képes. Így aztán a háza valóságos zarándokhely lett a betegek számára. A Mester, akiről köztudott volt, hogy nem érdeklik a csodák, sohasem válaszolt a haddzsival kapcsolatos kérdésekre. Amikor aztán neki szegezték a kérdést, hogy miért ellenzi a csodákat, azt válaszolta:

– Hogyan is ellenezhetné valaki azt, ami a nap minden pillanatában ott játszódik le az ember szeme előtt.

Megtévesztés

– Hogyan különböztessük meg az igazi misztikust a hamistól? – kérdezték a tanítványok, akiket roppant érdekelt a mágia.

– Hogyan különböztetitek meg azt, aki valóban alszik, attól, aki csak tetteti az alvást? – kérdezte a Mester.

– Az lehetetlen. Csak az tudja, aki tetteti az alvást.

A Mester mosolygott. Később meg azt mondta:

– Az alvást mímelő ember félrevezethet másokat, de magát nem. Sajnos, a hamis misztikus másokat és magát is becsaphatja.

Kibúvó

Egy látogató elmesélte, hogy egy szentember meg akarta látogatni haldokló barátját, de mivel félt az éjszakai utazástól, ezért azt mondta a Napnak:

– Isten nevében, maradj az égen addig, amíg el nem jutok a faluba, ahol a barátom fekszik és haldoklik!

S a Nap megállt az égen, amíg a szentember be nem ért a faluba. A Mester csak mosolygott:

– Nem lett volna jobb a szentembernek, ha legyőzte volna félelmét az éjszakai utazástól?

Ítélet

– Hogyan bocsássak meg másoknak?

– Ha senkit sem ítélnél el, sohasem kellene megbocsátanod.

Korlátozás

– Van Isten? – kérdezte a marxista.

– Amilyent az emberek gondolnak, olyan nincs – válaszolta a Mester.

– Kikre utalsz, amikor az "emberekről" beszélsz?

– Mindenkire.

Nemtörődömség

A Mester mindig azt hangsúlyozta hogy magunknak kell tanulnunk, magunkat kell tanítanunk, ahelyett, hogy mások tekintélyén csüngenénk. Ennek is megvannak persze a maga hátrányai. Jó példa volt erre az a fiatalember, aki szilárdan meg volt győződve arról, hogy mindenféle kábítószert ki kell próbálnia, hiszen azok a misztikus élmények eszközei – és csakis kockázattal és próbálgatással tanulhatunk. Ez az eset a Mestert arra indította, hogy elmesélje a csavar és a szög régi történetét.

"Az egyik módja, hogy kitaláld, vajon a deszkádba szöget vagy csavart kell-e tenned, a következő: verd be a szöget. Ha elrepeszti a deszkát, máris tudod, hogy a csavarra lett volna szükséged."

Esztelenség

A saját megvilágosodásáról a Mester mindig is nagyon hallgatag volt, bár a tanítványok mindent elkövettek, hogy beszédre bírják. Csak annyit sikerült megtudniuk, amennyit a Mester a legkisebb fiának mondott. Amikor az azt akarta tudni, hogyan érezte magát az apja, amikor megvilágosodott. A válasz így hangzott: hülyén. Amikor a fiú azt is megkérdezte, hogy miért, a Mester ezt mondta:

– Tudod fiam, az olyan volt, mint amikor mindent elkövetsz, hogy behatolj egy házba: létrán mászol, és ablakot zúzol – s később észreveszed, hogy a ház ajtaja nyitva volt.

Kialakulás

Az egyik tanítványnak, aki amiatt panaszkodott, hogy képességei nagyon korlátoltak, azt mondta a Mester:

– Valóban, képességeid nem korlátlanok. De észrevetted-e már hogy ma olyan dolgokat is meg tudsz tenni, amiket tizenöt évvel ezelőtt lehetetlennek tartottál? Mi változott?

– A képességeim, a talentumaim.

– Nem. Te változtál.

– Az nem egy és ugyanaz?

– Nem. Az vagy, aminek magadat tartod. Amikor a gondolkodásod megváltozik, te is megváltozol.

Felszínesség

Egy újságíró kérte a Mestert, hogy nevezze meg azt, ami legjobban jellemzi a mai világot. A Mester habozás nélkül válaszolt:

– Az emberek napról napra többet tudnak a világról, s egyre kevesebbet magukról.

Később meg egy csillagásznak, akit elbűvöltek a modern csillagászat eredményei, hirtelen azt mondta a Mester:

– A világegyetem milliónyi furcsasága, a fekete lyukak, a kvazárok és a pulzárok közül is a legérdekesebb kétségkívül a személy.

Megadás

– Mi a legmagasabb rendű cselekedet, amit valaki tehet?

– Ülni és elmélkedni.

– Nem vezet ez tétlenséghez?

– Ez maga a tétlenség.

– A cselekvés tehát alacsonyabb rendű?

– A tétlenség ad életet a cselekvésnek. Anélkül a cselekedeteink halottak.

Találékonyság

– Mi a legmagasabb rendű cselekedet amit valaki tenni tud?

– Ülni és elmélkedni.

De nagyon ritkán lehetett látni, hogy a Mester leüljön és elmélkedjen. Szünet nélkül végezte a házi munkát, s dolgozott kint a földeken. Emberekkel találkozott, s könyveket írt. Ő vezette a kolostor könyvelését is.

– Miért töltöd hát az összes idődet munkával?

– Ha valaki dolgozik, nem kell feladnia az ülést és meditációt.

Megszűnés

Egy tanítványnak, aki annyira vágyódott a megvilágosodás után, hogy a végén teljesen legyengült, azt mondta a Mester:

– A fénysugárt el lehet kapni, de nem a kezeddel. A Megvilágosodást el lehet érni, de nem a te erőfeszítéseiddel.

– De hát nem te mondtad, hogy igyekezzek kiüresíteni magamat? Ezt próbálom most csinálni – válaszolta a tanácstalan tanítvány.

– Így aztán tele vagy az üresség utáni igyekezettel – mondta a Mester nagyot kacagva.

Valóság

Bár a Mester igyekezett élvezetessé tenni és élvezni az életet, az is köztudott volt róla, hogy alkalmanként komoly kockázatokat vállalt. Például, amikor elítélte a kormány zsarnokságát, és kitette magát a letartóztatás és a halál veszélyének, vagy amikor tanítványainak egy csoportjával a lepra sújtotta falu segítségére sietett.

– A bölcs ember nem fél a haláltól szokta mondogatni.

– De miért kockáztatná az ember olyan könnyen az életét? – kérdezték egyszer tőle.

– Miért törődne az ember azzal, hogy egy gyertyát kioltanak, amikor már megvirradt?

Távoliság

A Vidám Park tulajdonosa szóba hozta a helyzet iróniáját: a gyerekek nagyszerűen érzik magukat a parkjában, ő meg általában levert.

– Mit szeretnél inkább: a park tulajdonosa lenni, vagy jól érezni magadat? – kérdezte a Mester.

– Mindkettőt.

A Mester nem válaszolt. Később, ami-kor az eset felől kérdeztek, azokat a szavakat idézte, melyeket egy csavargó mondott egy földbirtokosnak:

– Tiéd a föld, mások meg élvezik a táj szépségét.

Derűs nyugalom

– Van-e valami mód arra, hogy megmérjük lelki ellenállóképességünket?

– Több is.

– Csak egyet mondj!

– Számoljátok meg, hányszor lesztek nyugtalanok egyetlen nap folyamán!

Szemléltetés

– Van-e Isten? – kérdezte a Mester egyik nap.

– Van – válaszoltak a tanítványok kórusban.

– Nem igaz – mondta a Mester. – Akkor nincs – mondták a tanítványok.

– Ez sem igaz.

– Hát akkor mi a helyes válasz?

– Nincs válasz.

– Hogyhogy nincs?

– Mert kérdés sincs – válaszolta a Mester.

Később megmagyarázta:

– Ha nem tudtok semmit sem mondani arról, aki túl van minden gondolaton és szón, akkor hogy tudnátok bármit is kérdezni róla?

Jóindulat

Egy fűszeres jött a Mesterhez nagy bajával. Üzletével szemben ugyanis egy nagy áruház nyílt meg, s – attól félt, hogy nemsokára tönkre fogja őt tenni. Neki pedig már az ősei is abban a kis üzletben keresték meg a kenyerüket. Ha most ő azt elveszíti, akkor mindennek vége, mert semmi máshoz sem ért. A Mester ezt mondta neki:

– Ha félsz az áruház tulajdonosától, akkor gyűlölni fogod. Ez a gyűlölet lesz a végzeted.

– Mit tegyek hát? – kérdezte a zaklatott fűszeres.

– Minden reggel menj ki az üzletedből a járdára, s áldd meg az üzletedet, kívánj magadnak boldogulást. Aztán fordulj az áruház felé, és áldd meg azt is!

– Mit? Még hogy megáldjam a vetélytársamat, aki tönkretesz?

– Minden neki szánt áldás visszaszáll rád. Minden rossz, amit neki kívánsz, téged fog pusztítani.

 

Hat hónap múlva visszajött a fűszeres, hogy beszámoljon a fejleményekről. Bekövetkezett, amitől félt: be kellett zárnia üzletét. De most már ő vezette az áruházat, s dolgai sokkal jobban álltak, mint valaha.

Bűn

A Mester egyik zavarba ejtő, de gyönyörű tanítása a következő:

– Isten közelebb van a bűnösökhöz, mint a szentekhez.

Mindezt így magyarázta:

– Isten az égben minden embert egy kis kötélen tart. Amikor vétkezel, elvágod a kötelet. Isten újból összecsomózza a kötelet, s ezzel kissé közelebb húz magához. Bűneid újból és újból elvágják a kötelet, Isten pedig minden újabb csomóval egyre közelebb és közelebb.

Gyógyulás

A lelki gyógyulást kereső elkeseredett embertől azt kérdezte a Mester:

– Valóban meg akarsz gyógyulni?

– Ha nem akarnék, gondolod, hogy idejöttem volna?

– Persze. A legtöbb ember ezt teszi.

– Ugyan miért?

– Nem gyógyulásért jön, mert az fájdalmas. Enyhülésért.

A tanítványainak pedig azt mondta a Mester:

– Azok az emberek, akik csak akkor akarnak meggyógyulni, ha az fájdalom-mentes, hasonlók azokhoz, akik szorgalmazzák a fejlődést, de csak akkor, ha az nem jár változással.

Tantétel

Egy látogató azt állította, hogy neki nincs szüksége az igazság keresésére, mert már megtalálta a saját vallásában. A Mester viszont ezt mondta:

– Volt egyszer egy diák, aki sosem lett matematikus, mert vakon hitt a matematika könyv végén található válaszokban. A helyzet iróniája az, hogy a válaszok helyesek voltak.

Hiedelem

A Mester Arisztotelészt idézte. "Az igazság keresésében jobbnak tűnik, s valójában szükséges is, hogy feladjuk a számunkra legkedvesebbet." És az igazság" szót felcserélte az "Isten" szóval.

Később az egyik tanítvány ezt mondta a Mesternek:

– Kész vagyok, hogy Isten keresése érdekében lemondjak mindenről: jómódról, barátokról, családról, hazámról, még az életemről is. Mi mást adhatna még fel egy ember?

A Mester nyugodtan felelt:

– Istenről alkotott hiedelmeit.

A tanítvány szomorúan távozott, mert nagyon ragaszkodott a meggyőződéséhez. Jobban félt a "tudatlanságtól", mint a haláltól.

Oktatás – mely nem az

– Mit tanít a Mesteretek? – kérdezte egy látogató.

– Semmit – válaszolta – a tanítvány.

– Akkor miért tart előadásokat?

– Ő csak az utat mutatja, de nem tanít semmit.

A látogató egyáltalán nem értette a dolgot, ezért a tanítvány jobban megmagyarázta:

– Ha a Mester tanítana, hittételként kezelnénk a tanítását. A Mestert pedig nem az érdekli, hogy mi mit hiszünk, hanem az, hogy mit látunk.

Eredet

A női tanítványnak születésnapja volt.

– Mit kívánsz születésnapi ajándéknak? – kérdezte a Mester.

– Valamit, ami meghozná a megvilágosodást.

A Mester elmosolyodott.

– Mondd, kedvesem, amikor megszülettél, a világba jöttél, mint egy csillag az égből, vagy a világból jöttél, mint a levél a fáról?

A leány egész nap a Mester furcsa kérdésén töprengett. Aztán hirtelen meglátta a választ, s belemerült a megvilágosodásba.

Lencsevégre kapva

– Szerintetek melyik a legfontosabb vallási kérdés? – kérdezte egy nap a Mester.

Sok feleletet kapott:

– Van-e Isten?

– Ki az Isten?

– Hogyan juthatunk el Istenhez?

– Van-e élet a halál után?

– Nem – mondta a Mester –, a legfontosabb kérdés a következő: ki vagyok én?

A tanítványok jobban megértették. Hogy mire utalt, amikor fültanúi voltak a Mester és egy prédikátor beszélgetésének.

– Szerinted, ha meghalsz, akkor a lelked a mennybe megy?

– Igen – válaszolt a prédikátor.

– És a tested a sírba kerül?

– Igen.

– És, ha szabad kérdeznem, te hol leszel?

Azonosítás

– Szeretném látni az Istent.

– Éppen őt nézed – mondta a Mester.

– De akkor miért nem látom?

– Miért nem látja a szem saját magát? – kérdezett vissza a Mester.

Később még hozzátette:

– Ahogy fölösleges a késtől azt kérni, hogy saját magát vágja el, vagy a fogótól, hogy magába harapjon, ugyanúgy fölösleges Istentől kérni, hogy mutassa meg magát.

Érthetőség

– Minden szó, minden Istenről alkotott kép sokkal inkább torzít, mintsem tükröz.

– Akkor hogyan beszéljünk Istenről?

– A csenden keresztül.

– Akkor meg minek használsz szavakat?

Erre a Mester harsányan felkacagott, s azt válaszolta:

– Amikor beszélek, nem a szavaimra kell hallgatnod, kedvesem. Hallgasd a csendet!

Jelentés

Egy utazó így szólt az egyik tanítványhoz:

– Messziről jöttem ide, hogy hallgassam a Mestert, de meglehetősen szokványosnak találtam a beszédjét.

– Ne a szavaira figyelj, hanem az üzenetére!

– Hogyan lehet azt kiszűrni?

– Ragadd meg az egyik mondatát, s rázd addig, amíg az összes szó le nem esik róla. Ami megmarad, az lángra lobbantja a szívedet.

Üresség

Néha nagyon sok, zajos látogató érkezett a kolostorba, s így a csendnek befellegzett. Ez a tanítványokat igencsak dühítette, de nem a Mestert; ő a zajban is ugyanolyan elégedettnek látszott, mint a csendben. Tiltakozó tanítványainak pedig egy nap ezt mondta:

– Nem a hang hiánya, hanem énünk hiánya a csend.

Szolgálat

A Mesterről köztudott volt, hogy jobban szereti a cselekvést, mint a visszahúzódást. De ő mindig hangsúlyozta, hogy "megvilágosult" cselekvésre gondol. A tanítványok meg azt szerették volna tudni, hogy a "megvilágosult" mit jelent. Jó szándékot talán?

– Ó, nem – mondta a Mester. – Gondoljatok csak arra, mennyire a jó szándék vezeti a majmot, amikor kiemeli a halat a vízből, hogy megmentse a megfulladástól!

Lét

– Mit tegyek, hogy elérjem az életszentséget? – kérdezte egy utazó.

– Kövesd a szíved vágyát – válaszolta a Mester.

Ez a válasz, úgy látszott, nagyon tetszett az utazónak. De mielőtt útnak indult volna, a Mester még odasúgta neki:

– Hogy a szívedet követhesd, nagyon erős alkatra lesz szükséged.

Megjelenések

A Mester mindig idegenkedett a szenzációktól.

– Az istenit csak a mindennapiban lehet megtalálni – állította.

Annak a tanítványának pedig, akinek aszkétikus gyakorlatai a bizarrság határát súrolták, ezt mondta:

– Titokzatos dolog az életszentség: minél nagyobb, annál kevésbé lehet észrevenni.

Ünneplés

– Mit adna a lelkiség nekem? – kérdezte az alkoholista a Mestert.

– Alkoholmentes ittasságot – hangzott a válasz.

Szentség

Annak a prédikátornak, aki állandóan azt hangoztatta, hogy építsük be Istent az életünkbe, a Mester ezt mondta:

– Ő már ott van. A mi feladatunk az, hogy ezt észrevegyük.

Szívélyesség

– Mit tegyek, hogy szeressem a felebarátomat?

– Ne gyűlöld többé önmagadat!

A tanítvány sokáig és komolyan gondolkozott ezeken a szavakon, majd visszajött, s így szólt:

– De én túlságosan is szeretem magamat. Önző és énközpontú vagyok. Hogyan szabaduljak meg ezektől?

– Légy barátságos magadhoz, akkor az éned megelégedett lesz, s szabaddá tesz arra, hogy a felebarátodat szeresd.

Helyeslés

Egy asszony, fia halálán érzett nagy bánatában, a Mesterhez fordult vigaszért. A Mester türelmesen végighallgatta, amíg kiöntötte szívfájdalmát, majd szelíden így szólt:

– Kedvesem, én nem tudom letörölni a könnyeidet. Csak arra tudlak megtanítani hogyan tedd őket szentté.

Nyitottság

Egy gondterhelt házaspár amiatt panaszkodott a Mesternek, hogy a fiuk felhagyott a család vallásos hagyományaival, s kijelentette, hogy ő ezentúl szabadgondolkodó. A Mester ezt mondta:

– Ne aggodalmaskodjatok! Ha a fiú valóban önállóan gondolkodik, a "Hatalmas Szél" biztosan fel fog támadni, s odaviszi majd a gyereket, ahová tartozik.

Kényszerűség

Egy félelmekkel teli vallásos látogatóhoz így szólt a Mester:

– Miért vagy olyan nyugtalan?

– Mert esetleg nem részesedem a megváltásban.

– És mi a megváltás?

– Moksha. Felszabadulás. Szabadság.

Erre a Mester hangosán felnevetett, s ezt kérdezte:

– Szóval téged kényszerítenek arra, hogy szabad légy? Arra vagy kötelezve, hogy felszabadulj?

Abban a pillanatban a látogató megkönnyebbülten fellélegzett, s minden félelme eltűnt örökre.

Elszegényedés

Egy távoli országból érkező tanítványtól megkérdezte a Mester, hogy mit keres.

– Megvilágosodást.

– Van neked saját kincsesházad, miért kutatsz máshol?

– Hol van az én kincsesházam?

– Ebben a keresésben, amely hatalmába kerített.

A tanítvány abban a pillanatban megvilágosodott. Évekkel később így beszélt barátaihoz:

– Nyisd fel a kincsesládádat, és élvezd a kincseidet!

Teljes függetlenség

A tanítványok a megvilágosodást keresték, de fogalmuk sem volt, mi az, vagy hogyan érhető el. A Mester ezt mondta nekik:

– Azt nem is lehet elérni. Nem tudjátok megszerezni.

Látva a tanítványok szomorú ábrázatát, hozzátette:

– Azért ne keseregjetek. A megvilágosodást elveszteni sem tudjátok.

A tanítványok mindmáig keresik azt, amit se megszerezni, se elveszteni nem. lehet.

Gazdagság

– Hogy segítene a lelkiség egy ilyen világi emberen, mint én? – kérdezte az üzletember.

– Úgy, hogy még nagyobb lenne a vagyonod – válaszolt a Mester.

– Hogyan?

– Azáltal, hogy megtanítana kevesebbet kívánni.

Különös boldogság

A szerencsétlen tőzsdeügynök rengeteget veszített, s hogy megtalálja lelki békéjét, a kolostorba jött. De túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogy elmélkedjen.

Miután elment, a Mester csak ennyit mondott savanyú ábrázattal:

– Akik a földön alszanak, sosem esnek ki ágyukból.

Szeretet

Az új házasok azt kérdezték a Mestertől:

– Hogyan tehetnénk tartóssá a szerelmünket?

– Szeressetek más dolgokat közösen!

Egyetemesség

A Mester rendszerint lebeszélte az embereket arról, hogy kolostorban éljenek:

– Ahhoz, hogy hasznod legyen a könyvekből, nem kell könyvtárban laknod – mondogatta.

Még erőteljesebben is megfogalmazta:

– Anélkül is olvashatsz könyveket, hogy valaha is betedd a lábad egy könyvtárba; s lehetsz lelki ember úgy is, hogy sosem mégy templomba.

Áramlás

A tanítványokat leverte hír, hogy Mesterük haldoklik. A Mester azonban mosolyogva így szólt:

– Hát nem látjátok, hogy a halál teszi remekké az életet?

– Nem. Mi azt szeretnénk, ha sosem halnál meg.

– Ami igazán él, annak meg kell halnia. Nézzétek a virágokat; csak a művirágok nem hervadnak el.

Kaland

A Mester az életről tartott előadást. Egyszer – mondotta – találkozott egy pilótával, aki a második világháborúban munkásokat vitt Indiából Burmába. Az út hosszú volt és unalmas, a munkások szerencsejátékba kezdtek. Mivel nem volt még pénzük, az életüket tették kockára – a vesztes ejtőernyő nélkül kiugrott a gépből.

– Borzasztó – szörnyülködtek az elképedt tanítványok.

– Valóban – hagyta helyben a Mester-, de ez tette a játékot izgalmassá.

Később még hozzáfűzte:

– Sosem élsz oly teljesen, mint amikor az életedet teszed kockára.

Halandóság

A bölcsességért könyörgő tanítványnak ezt mondta a Mester:

– Próbáld ki a következőt: csukd be a szemed, s lásd magadat, amint ledobnak a hegytetőről minden más élőlénnyel együtt. Amikor belekapaszkodsz valamibe, hogy megállítsd a zuhanásodat, érezd, hogy az is zuhan.

A tanítvány kipróbálta, s az egész lénye megváltozott.

Felszabadulás

– Hogyan lehetnék szabad?

– Találd ki, hogy ki kötözött meg – felelte a Mester.

Egy hét múlva visszajött a tanítvány s így szólt:

– De senki sem kötözött meg.

– Akkor miért akarsz felszabadulni?

Ez volt a megvilágosodás pillanata, a tanítvány hirtelen szabaddá lett.

Korlátozottság

A Mester mindig udvariasan fogadta az egyetemi professzorokat, akik meglátogatták, de sosem válaszolt a kérdéseikre, és sosem merült bele teológiai spekulációikba. Tanítványainak, akik nagyon csodálkoztak ezen, így magyarázta meg:

– Hogy tudna valaki az óceánról mesélni a kútban lakó békának, vagy az isteniről beszélni azoknak, akik beszűkítik magukat saját fogalmaikba?

Elkötelezettség

Bár a Mester szívélyes volt összes tanítványához, azt mégsem tudta elrejteni hogy jobban kedveli azokat, akik a "világban" éltek – a házasokat, a kereskedőket, a földműveseket –, azoknál, akik visszavonultak a kolostorba.

Amikor rákérdeztek ennek az okára, így válaszolt:

– Az a lelkiség, amit tevékeny életben gyakorolnak, összehasonlíthatatlanul értékesebb, mint a visszavonultságban gyakorolt lelkiség.

Természet

Az előadó azt fejtegette, hogy a modern világban a fegyverkezésre költött összegnek csak egy kis töredéke is megoldhatná az egész emberiség anyagi gondjait. Az előadás után a tanítványok persze feltették a logikus kérdést:

– De miért ilyen ostobák az emberek?

– Azért – mondta a Mester ünnepélyesen –, mert az emberek megtanultak nyomtatott könyveket olvasni, de elfelejtették, hogyan kell olvasni a nem nyomtatottakat.

– Mondj egy példát ez utóbbira!

De a Mester nem szólt semmit. Később a tanítványok kitartó kérdésére így felelt:

– A madarak dalai, a méhek zümmögése mind az Igazságot harsogják. A füvek és a virágok mind az Utat mutatják. Hallgassatok és nézzetek, mert így kell a nem nyomtatott könyveket olvasni!

Mennyország

A tanítványtól, aki szinte megszállottan a halál utáni élettel foglalkozott, megkérdezte a Mester:

– Minek foglalkozol a másvilággal?

– Lehetséges-e nem gondolni rá?

– Persze.

– Hogyan?

– Úgy, hogy már most a mennyben élsz.

– És hol a mennyország?

– A jelenben; itt és most.

Jelenlét

Amikor a tanítványok lelkiségi modellt kértek a Mestertől, amelyet utánozhatnának, a Mester csak ennyit szólt:

– Pszt! Hallgassatok!

S ahogy a kolostoron kívül az éjszaka neszeit hallgatták, a Mester halkan rázendített a híres haikura:

 

A földi halálról

tudomást sem véve

énekel a kabóca.

Ráébredés

– Mit kaptál a megvilágosodástól?

– Örömet.

– Mi az öröm?

– Ráébredés arra, hogy ha mindent el is veszítesz, csak egy játékszert vesztettél el.

Bizalom

A Mester gyakran hangsúlyozta, hogy az életszentségben nem az a döntő, hogy valaki mit cselekszik, hanem, hogy mit enged megtörténni.

Néhány tanítvány akinek fejtörést okozott, a következő kis történetet beszélte el:

Volt egyszer egy egylábú sárkány, s az így szólt a százlábúhoz:

– Hogy tudod elrendezni a lábaidat? Nekem ezzel az eggyel is sok bajom van.

– Az igazat megvallva – válaszolt a százlábú – egyáltalán nem rendezgetem őket.

Zaj

A Mestert a tanítványai mindennap kérdésekkel árasztották el, melyekre ő könnyedén és kedvesen, de ugyanakkor komolyan és határozottan válaszolt.

Az egyik női tanítvány azonban állandóan csak csendben ült. Amikor ennek oka felől faggatták, ezt válaszolta:

– Szinte egy szót sem hallok abból, amit a Mester mond. Egészen felzaklat a csendje.

Gondolat

– Miért vagy olyan óvatos a gondolattal? – kérdezte a filozófus. – A gondolat az egyetlen eszközünk, amellyel rendbe szedhetjük a világot.

– Igaz. De olyan jól el tudja rendezni, hogy többé már nem is vagyunk képesek látni.

Később a tanítványainak még azt mondta a Mester:

– A gondolat sokkal inkább szűrő, mintsem tükör. Ezért van az, hogy sokan olyan gondolatborítékban élnek, melyet a valóság sosem érintett.

Kinyilatkoztatás

A szomszédos kolostor szerzetesei a Mester segítségét kérték, mert valami vita támadt közöttük. Azt hallották a Mesterről, hogy van valami módszere, amivel azonnal szeretete és harmóniát tud teremteni az emberek között. S a Mester fel is fedte a módszer titkát:

– Amikor valakivel együtt vagy, vagy akárkire is gondolsz, mondd magadnak: haldoklom, és ez az ember is haldoklik. Közben próbáld is érezni a szavaid igazát. Ha megegyeztek abban, hogy mindannyian gyakoroljátok ezt, akkor a keserűség kihal közületetek, s harmóniában éltek egymással.

Miután mondanivalóját befejezte, a Mester el is tűnt.

Távlat kérdése

A Mester vidám hangulatban volt, a tanítványok pedig kíváncsiskodtak. Azt akarták tudni, hogy volt-e valaha is lehangolt, levert.

Volt.

Akkor meg azt akarták tudni, hogy igaz-e az, hogy állandóan boldognak látszott.

Igaz volt.

Ezek után már csak mindennek a titkát szerették volna tudni.

– Ez a titka – válaszolta -: minden annyira jó vagy rossz, amennyire mi annak tartjuk.

Száműzetés

Mivel a Mester tanítása nem tetszett a kormánynak, kiutasították hazájából. A tanítványoknak, akik azt kérdezték, hogy volt-e valaha is nosztalgiája, nemmel válaszolt.

– De az szinte embertelen, ha valakinek nem hiányzik a szülőföldje – tiltakoztak a tanítványok.

– Nem vagyok többé száműzetésben – felelte erre –, ha rájössz, hogy az egész teremtés a te otthonod.

Változás

A látogató történész hajlamos volt a kötekedésre.

– Nem változtatják-e meg cselekedeteink az emberi történelmet? – kérdezte.

– De igen, megváltoztatják – hagyta helyben a Mester.

– S nem változtatta-e meg az emberi munka a földet?

– Természetes, hogy megváltoztatta.

– Akkor meg miért tanítod, hogy az emberi erőfeszítéseknek alig van hatása?

– Mert amikor a szél elül, a falevelek tovább hullanak.

Éleslátás

A tanítványok arról vitatkoztak igen hevesen, hogy mi az emberi szenvedés oka. Némelyik úgy vélte, hogy az önzésből származik, mások szerint a tévhitből. Voltak, akik azt gondolták, hogy azért szenvedünk mert képtelenek vagyunk megkülönböztetni a valóságot a képzeletbelitől. Amikor a Mester tanácsát kérték, ezt mondta:

– Minden szenvedés abból ered, hogy nem tudunk egyedül és csendben lenni.

Függetlenség

Úgy tűnt, hogy a Mestert egyáltalán nem érdekli, mi gondolnak felőle az emberek. Amikor a tanítványok megkérdezték, hogyan is érte el ezt a belső szabadságot, hangosan felnevetett:

– Húszéves koromig egyáltalán nem törődtem azzal, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Azután viszont állandóan azon izgultam, hogy mit gondol a környezetem. Ötvenedik születésnapom után váratlanul rájöttem arra, hogy a kutya sem törődik velem.

Hitelesség

A Mestert sohasem érdekelték a diplomák és a tudományos fokozatok. A személyt nézte, nem a bizonyítványt. Egyszer ezt hallották tőle:

– Amikor már van füled arra, hogy meghalld a madár énekét, nem kell a bizonyítványait vizsgálnod.

Védőoltás

Mindenkinek legnagyobb ámulatára, a Mester látszólag egyáltalán nem törődött a fiatalok vallásos nevelésével. Amikor az okát kérdezték, ezt mondta:

– Adjatok nekik védőoltást fiatal korukban, s megakadályozzátok, hogy felnőttként megragadhassák a valóságot.

Előítélet

– Semmi sem jó – vagy rossz, a véleményünk teszi azzá – mondta a Mester.

Amikor megkérték, hogy magyarázza ezt meg, hozzátette:

– Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól.

Álszenteskedés

A Mester nagyon szerette a hétköznapi embereket, s gyanakodva fogadta azokat, akik szentségükben tündököltek. Az egyik tanítványnak, aki a házasság felől kérte a Mester tanácsát, ezt mondta:

– Semmi esetre se végy el egy szentet.

– Miért ne?

– Mert az a legbiztosabb módja annak, hogy mártírt faragj magadból – hangzott a Mester mosolygós válasza.

Lelkesedés

Annak a nőnek, aki amiatt panaszkodott, hogy a gazdagság nem tette őt boldoggá, azt mondta a Mester:

– Úgy beszélsz, mintha a kényelem és komfort tartozéka lenne a boldogságnak; holott ahhoz, hogy valóban boldog légy, kedvesem, csupán arra van szükséged, hogy lelkesedni tudj valamiért.

Totalitarizmus

A tanítványok legnagyobb szégyenkezésére azt mondta egyszer a Mester egy püspöknek, hogy a vallásos emberekben van valami természetes hajlam a durvaságra.

– Miért? – sürgették a tanítványok, miután a püspök eltávozott.

Mert nagyon is könnyedén feláldozzák a személyeket valamely cél érdekében – mondta a Mester.

Lemondás önmagunkról

Egy befolyásos gyáros kérdezte egyszer a Mestertől:

– Mivel keresed a kenyeredet?

– Semmivel.

– Nem lustaság ez? – nevetett fel a gyáros gúnyosan.

– Az ég szerelmére, már hogy volna az! A lustaság általában a nagyon aktív emberek bűne.

Később a tanítványoknak még ezt mondta:

– Ne csináljatok semmit, s minden megvalósul általatok. A semmittevés nagyon is sok munkába kerül. Próbáljátok meg!

Bölcsesség

A Mester mindig örömmel hallotta, ha az emberek elismerték tudatlanságukat.

– A bölcsesség egyenes arányban növekszik a tudatlanságunk beismerésével – állította.

Amikor magyarázatot kértek tőle, ezt mondta:

– Ha belátod, hogy nem vagy olyan bölcs, mint ahogy tegnap vélted magadról, akkor ma már bölcsebb vagy.

Ideológia

Egy csoport politikai aktivista azon fáradozott, hogy bemutassák a Mesternek, hogyan változtatná meg ideológiájuk a világot. A Mester figyelmesen hallgatott. Másnap azt mondta:

– Egy ideológia csak annyira jó vagy rossz, amennyire azok az emberek, akik élnek vele. Ha egy millió farkas szervezkedne az igazságosságért, attól még nem szűnnének meg egy millió farkas lenni.

Erkölcs

A tanítványok igen gyakran vitatkoztak a jó és a rossz kérdéséről. Néha a megoldás egyértelmű volt, máskor nem. A Mester, mégha jelen is volt, sohasem vett részt ezekben a vitákban. Egyszer azonban nem tudott kitérni a kérdés elől:

– Helyes-e megölni valakit, aki engem akar megölni?

– Honnan tudjam én azt? – mondta.

A meghökkent tanítványok visszakérdeztek:

– Akkor hogyan különböztessük meg a jót a rossztól?

– Életetekben haljatok meg magatoknak – mondta a Mester –, méghozzá teljesen. Aztán cselekedjetek úgy, ahogy akartok, és a cselekedetetek jó lesz.

Képzelődés

– Mi a megvilágosodás legnagyobb ellensége?

– A félelem.

– Honnan jön a félelem?

– Tévhitből.

– S mi a tévhit?

– Azt hinni, hogy a körülötted lévő virágok mérges kígyók.

– Hogy nyerhetem el a megvilágosodást?

– Nyisd ki a szemed, és láss!

– Mit?

– Hogy egyetlen kígyó sincs körülötted.

Körülzártság

– Hogy szabaduljak meg a félelemtől?

– Hogy szabadulhatnál meg attól, amihez ragaszkodsz?

– Azt mondod, hogy valójában én ragaszkodom a félelmemhez? Ezzel nem értek egyet.

– Gondolj arra, hogy mitől véd meg a félelmed, s majd egyetértesz. Rájössz az ostobaságodra is.

Távirányítás

Egy félénk tanítványnak, aki magabiztos akart lenni, azt mondta a Mester:

– A biztonságot mások szemében keresed, s azt hiszed, az a magabiztonság.

– Akkor hát ne adjak a mások véleményére?

– Ellenkezőleg! Mérlegelj mindent, amit mondanak, de ne hagyd magad irányítani!

– Hogyan szabadul meg valaki a távirányítástól?

– Hogyan szabadul meg valaki a tévhittől?

Tudatosság

– Cselekedetekkel vagy szemlélődéssel lehet elnyerni az üdvösséget?

– Egyikkel sem. Az üdvösség látáson keresztül jön.

– Mit kell látni?

– Hogy az arany nyaklánc, amit annyira szeretnél, már ott van a nyakadon. Hogy a kígyó, amitől úgy félsz, csak egy kötél a földön.

Alvajárás

A tanítványok, a Mester közlékeny hangulatán felbátorodva, megkérdezték:

– Mondd, mit kaptál a Megvilágosodástól? Istenivé változtál?

– Nem.

– Szentté lettél?

– Nem.

– Hát akkor mi változott?

– Felébredtem.

Belső függetlenség

A tanítványoknak nagy fejtörést okozott, hogy a Mester, aki olyan egyszerűen élt, miért nem ítélte el gazdag követőit.

– Bár ritka, mégsem lehetetlen, hogy egy gazdag szent legyen – mondta.

– Hogyan?

– Amikor a pénznek ugyanaz a hatása a gazdag szívére, mint a bambusznád árnyékának az udvarra.

A tanítványok feszülten figyeltek. A bambusznád árnyéka végigsöpört az udvaron anélkül, hogy egy porszemet is felkavart volna.

Felismerés

Ahogy a Mester öregedett és gyöngült, a tanítványok, annál inkább könyörögtek neki, hogy ne haljon meg. Ő azonban így szólt:

– Hogyan is látnátok, ha nem mennék el?

– Mi az, amit nem látunk, amíg velünk vagy? – kérdezték.

De a Mester nem válaszolt. Amikor a halála már a küszöbön állt, a tanítványok újból megkérdezték:

– Mi az, amit majd meglátunk, miután meghaltál?

Kis hunyorítással a szemében válaszolt a Mester:

– Én csak annyit tettem, hogy ültem a folyóparton, s osztogattam a folyóvizet. Miután meghalok, remélem, észreveszitek a folyót is.

Különbözés

A Mester a folyóparton sétált néhány tanítványával.

– Látjátok, hogy a halak hogyan fickándoznak kedvük szerint. Ez az, amit igazán szeretnek.

Egy idegen is meghallotta ezt a megjegyzést, s így szólt:

– Honnan tudod, hogy mit szeretnek a halak? Te nem vagy hal.

A tanítványok oktalanságnak vélték az idegen szavait. A Mester pedig mosolygott, mert úgy vélte, hogy ez egy bátor, kutató szellemű ember. Kedvesen válaszolt hát:

– S te, barátom, honnan tudod, hogy én nem vagyok hal? Te nem vagy én.

A tanítványok nevettek, mert azt hitték, hogy ez egy jól megérdemelt rendreutasítás volt. Csak az idegen hökkent meg a válasz mélységén. Egész nap ezen gondolkodott, míg végül, estére kelve, a kolostorba ment, s így szólt:

– Talán nem is különbözöl annyira a halaktól, mint ahogy gondoltam. De én sem tőled.

Teremtés

A Mesterről köztudott volt, hogy a forradalmárok pártján állt, még akkor is, ha ezzel magára vonta a kormány haragját. De amikor valaki azt kérdezte tőle, hogy miért nem vesz részt aktívan a forradalomban, ezzel a rejtélyes mondással válaszolt:

 

       Csendesen ülni,

       Semmit sem csinálni.

       A tavasz jön,

       S a fű kizöldül.

Függőség

Egy tanítványnak, aki minden bizalmát a könyvekbe vetette, azt mondta a Mester:

– Egy ember jött a piacra vásárlólistával a kezében, de elvesztette. Amikor legnagyobb örömére megtalálta, mohón elolvasta, vigyázott rá, míg bevásárolt, aztán pedig eldobta, mint egy haszontalan papírdarabot.

Könnyedség

Egy embernek, aki tétovázott elkezdeni a lelki életet a lemondásoktól és az erőfeszítésektől való félelme miatt, azt mondta a Mester:

– Mennyi erőfeszítésbe és önmegtagadásba kerül kinyitni a szemet és látni?

Hagyni magától

– Mit kell tennem a megvilágosodásért?

– Semmit.

– Hogyhogy semmit?

– Semmit, mert a megvilágosodás nem a cselekvésből jön. Az történik.

– Tehát sohasem lehet elérni?

– Ó, de még mennyire, hogy lehet!

– Hogyan?

– Úgy hogy nem teszed.

– És mit teszek azért, hogy ezt elérjem?

– Mit tesz valaki azért, hogy elaludjon, vagy hogy felébredjen?

Okozati viszony

Mindenki nagyon meglepődött a Mester modern hasonlatán:

– Az élet olyan, mint egy autó. Csendben vártak, mert tudták, hogy a magyarázat sem várat magára sokáig.

– Igen, igen – mondta nagy sokára. – Az autóval messzi tájakra utazhatunk.

Újabb csend.

– De a legtöbb ember elébe fekszik, hagyja, hogy keresztülrohanjon rajta, s aztán szidja az autót a balesetért.

Kifejezés

A vallásos írót nagyon érdekelték a Mester nézetei.

– Hogyan fedezi fel valaki Istent?

A Mester csípősen válaszolt:

– Úgy, hogy csendes elmélkedésekkel fehérre tisztítjuk szívünket, s nem pedig azáltal, hogy a lapokat feketére firkáljuk vallásos szerzeményekkel.

Aztán tudós tanítványaihoz fordult, s rosszmájúan hozzátette:

– S azzal sem, hogy a levegőt beszennyezzük tudálékos beszélgetésekkel.

Felfedezés

– Segíts Istent megtalálni!

– Senkisem segíthet ebben.

– Miért nem?

– Ugyanazért, amiért senki sem segíthet a halnak, hogy megtalálja az óceánt.

Visszahúzódás

– Hogyan segítsek a világon?

– Megértés által – mondta a Mester.

– És hogyan értsem meg?

– Úgy, hogy elfordulsz tőle.

– De akkor mivel szolgálom az emberiséget?

– Azzal, hogy megérted önmagadat.

Fogékonyság

– Tanulni akarok. Vállalod tanításomat?

– Nem hiszem, hogy tudod, hogy hogyan kell tanulni – mondta a Mester.

– Megtanítanál arra, hogy hogyan kell tanulni?

– Meg tudod-e tanulni, hogyan engedd magad tanítani?

 

Később az elképedt tanítványainak azt mondta a Mester:

– Csak akkor lehetséges a tanítás, ha van tanulás is. Tanulásról pedig csak akkor lehet szó, ha ti magatok tanítjátok valamire saját magatokat.

Megtérés

A tanítványok egy csoportjának, kiknek minden szívevágya egy zarándoklat volt, azt mondta a Mester:

– Vigyétek magatokkal ezt a keserű tököt. Föltétlenül mártsátok bele minden szent folyóba, s vigyétek el minden kegyhelyre!

Amikor a tanítványok visszajöttek, a tököt megfőzték, s feltálalták egyfajta szentségi ételként.

– Különös – mondta a Mester ravaszul, miután megkóstolta -: sem a szenteltvíz, sem a kegyhelyek nem édesítették meg!

 

Kényszer

A Mester komoly elhatározást követelt azoktól, akik tanítványai akartak lenni.

De megpirongatta őket, amikor lelkileg túlerőltették magukat a nagy igyekezettől. A versenyző sportolásához vagy a színész játékához hasonló derűs komolyságot vagy komoly vidámságot ajánlott.

És sok-sok türelmet.

– A gyorsan hajtatott virágnak nincs illata – szokta mondani. – A gyorsan megérlelt gyümölcs is elveszti zamatát.

Mérlegelés

A Mester csak nevetett azokon a tanítványain, akik vég nélküli fontolgatásokba merültek, mielőtt elhatároztak valamit. Így fogalmazott:

– Azok az emberek, akik teljesen végiggondolnak mindent, mielőtt egyet is lépnének, egész életüket fél lábon töltik.

Forradalom

Természetesen voltak szabályok a kolostorban, de a Mester mindig óvott a törvény zsarnokságától.

– Az engedelmesség megtartja a szabályokat – mondta. – A szeretet viszont tudja, hogy mikor hághatjuk át azokat.

Utánzás

Miután a Mester elnyerte a megvilágosodást, egyszerű életet élt, mert kedvére valónak találta. Amikor a tanítványok őt utánozva szintén egyszerű életbe kezdtek, kinevette őket.

– Mi haszna van annak, hogy utánozzátok a viselkedésemet – kérdezte –, anélkül, hogy magatokévá tennétek indítékomat? Vagy mi haszna annak, ha átveszitek indítékomat azon szemlélet nélkül, amely létrehozta bennem?

Jobban megértették a mondanivalóját, amikor azt kérdezte:

– Rabbi lesz-e a kecskéből attól, hogy szakállat növeszt?

Egyedüllét

Így szólt a Mester tanítványához, aki állandóan nála kereste a választ:

– Minden kérdésedre magadban van a válasz – csak tudnod kellene, hogyan keresd.

Egy másik alkalommal meg ezt mondta:

– A lélek birodalmában nem gyalogolhatsz más lámpásának a fényében. Te az enyémet akarod kölcsönkérni. Inkább megtanítalak arra, hogyan készíts lámpát magadnak.

Kihívás

Egy komótos tanítvány panaszkodott amiatt, hogy neki sosem sikerült megtapasztalnia a csendet, amit pedig a Mester annyiszor ajánlott.

– A csend csak a tevékeny embereket látogatja.

Szemellenzők

– Ha tekintélyül választasz magadnak – szólt egy csillogó szemű tanítványhoz a Mester –, akkor ártasz magadnak, mert nem vagy hajlandó a saját szemeddel látni a dolgokat.

S egy kis szünet után kedvesen hozzátette:

– Ártasz nekem is, mert nem vagy hajlandó olyannak látni, amilyen vagyok.

Alázat

Egy látogatónak, aki úgy mutatkozott be, mint az Igazság keresője, ezt mondta a Mester:

– Ha valóban az Igazságot keresed akkor van valami, amire mindenek felett szükséged van.

– Tudom. Az igazság szenvedélyes szeretete az.

– Nem. Állandó készenlét annak elismerésére, hogy tévedhetsz.

Elfojtás

A halálos ágyán fekvő Mester hetekig kómában volt. Egy nap aztán hirtelen kinyitotta a szemét, s meglátta kedvenc tanítványát.

– Ugye, sohasem távozol az ágyam mellől? – kérdezte gyengéden.

– Nem, Mester. Képtelen vagyok rá.

– Miért?

– Mert te vagy a fény az életemben.

A Mester nagyot sóhajtott:

– Úgy elkápráztattalak, fiam, hogy még most is képtelen vagy látni a fényt magadban?

Burjánzás

A Mester figyelmesen hallgatta a híres közgazdászt, amint fejlesztési tervét magyarázta.

– A növekedés az egyetlen tényező, amire a közgazdaságban gondolnunk kell? – kérdezte végül.

– Igen. Mindenfajta növekedés természeténél fogva jó.

– Nem ezt gondolja a rákos daganat is?

Önelfogadás

– Hogyan lehetnék olyan nagy ember, mint te?

– Miért akarsz nagy lenni? – kérdezte a Mester. – Embernek lenni is elég nagy teljesítmény.

Erőszak

A Mester mindig azt tanította, hogy a bűntudat olyan gonosz érzés, amit el kell kerülni, mint az ördögöt. Minden bűntudatot!

– De nem kell-e a bűnünket gyűlölnünk? – kérdezte az egyik tanítvány.

– Amikor bűntudatod van, akkor nem a bűnödet gyűlölöd, hanem saját magadat.

Jelentéktelen ügy

A közösségi ülésen mindenki azzal foglalkozott, hogy van-e élet a síron túl. A Mester csak nevetett, s nem válaszolt egyetlen kérdésre sem.

Tanítványainak pedig, akik magyarázatot követeltek erre a kitérő magatartásra, ezt mondta:

– Észrevettétek-e, hogy pont azok akarnak egy másik, örökké tartó életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni?

– De van-e élet a halál után, vagy nincs?

– Van-e élet a halál előtt, ez itt a kérdés – mondta a Mester rejtelmesen.

Csodák

Egy ember keresztül-kasul utazta a világot, csakhogy személyesen meggyőződhessen a Mester hírének valódiságáról.

– Milyen csodát tett a Mestered? – kérdezte az egyik tanítványtól.

– Nos, vannak csodák és csodák. Nálatok azt tekintik csodának, ha Isten teljesíti valakinek az akaratát. Nálunk az a csoda, ha valaki teljesíti Isten akaratát.

Felnőttkor

Az állandóan imádkozó tanítványhoz így szólt a Mester:

– Meddig fogsz még Istenre támaszkodni, ahelyett, hogy a saját lábadra állnál?

A tanítvány megdöbbent.

– De hiszen te tanítasz bennünket arra, hogy Istenre mint Atyára tekintsünk.

– S mikor fogod megtanulni, hogy egy apa nem azért van, hogy rátámaszkodjunk, hanem azért, hogy önállóságra neveljen?

Odafigyelés

– Hogy fogom megtapasztalni a teremtéssel való egységemet?

– Hallgatással – mondta a Mester.

– És hogyan kell hallgatnom?

– Légy fül, ami a világ minden egyes dolgára figyel. Abban a pillanatban, amikor azt hallod, hogy te magad mondtál valamit, állj meg.

Képtelenség

A Mester állandóan egy téglával kapargatta annak a szobának a padlóját, ahol a tanítvány leült elmélkedni. A tanítvány először boldog volt, azt gondolván, hogy ezzel ellenőrzik a koncentrálóképességét. Amikor azonban a zaj már elviselhetetlen lett, kitört:

– Mi az ördögöt csinálsz itt? Nem látod, hogy elmélkedem?

– Csiszolom a téglát, hogy tükör legyen belőle – mondta a Mester.

– Őrült vagy? Hogyan tudsz téglából tükröt csinálni?!

– Nem vagyok őrültebb, mint te! Hogyan tudsz puszta önmagadból elmélkedőt csinálni?!

Világosság

– Ne keressétek Istent – mondta a Mester – csak nézzetek, és minden világossá válik számotokra.

– De hogyan nézzünk?

– Minden egyes alkalommal, ha néztek valamit, csak azt lássátok, ami valóban ott is van.

Mivel a tanítványok nem értették, a Mester megmagyarázta.

– Például ha a holdat nézed, csak a holdat lásd, és semmi mást.

– Hogy a csudába tudna valaki mást látni, mint a holdat, ha azt nézi'?

– Egy éhes ember sajtnak nézheti. A szerelmes pedig kedvese arcát láthatná benne.

Virrasztás

– Van valami, amit én magam tehetnék, azért, hogy elnyerjem a megvilágosodást?

– Körülbelül annyit, amennyit azért tehetsz, hogy a nap reggel felkeljen.

– De akkor mi haszna van a lelkigyakorlatoknak, amelyeket kötelezővé teszel számomra?

– Hogy biztosan ébren legyél, amikor a nap kezd felkelni.

Vallás

A kormányzó egyik utazása során belépett a Mesterhez, hogy tiszteletét tegye nála.

– Az állam ügyei nem hagynak nekem időt hosszabb értekezésekre – mondta. – Össze tudná foglalni a vallás lényegét néhány mondatban egy olyan elfoglalt embernek, mint például én?

– Egyetlen egy szóval megmondom Önnek, méltóságos uram.

– Hihetetlen! Mi az a szó?

– Csend.

– S hogyan érhetem el a csendet?

– Elmélkedéssel.

– És ha szabad kérdeznem, mi az elmélkedés?

– Csend.

A lelki élet útja

Bár a Mesternek aznap éppen hallgatási fogadalma volt, egy utazó csak egyetlen szóért könyörgött, amely életútján vezérelhetné. A Mester barátságosan bólintott, fogott egy darab papírt, s ráírt egy szót: "Tudatosság." A látogató meghökkent.

– Ez túl rövid. Volna olyan szíves egy kicsit bővebben kifejteni?

A Mester visszavette a papírt, s ráírta "Tudatosság, tudatosság, tudatosság."

– De mit jelentenek ezek a szavak? – kérdezte az idegen kétségbeesve.

A Mester a papírért nyúlt, s azt írta: "Tudatosság, tudatosság, tudatosság azt jelenti, hogy TUDATOSSÁG."

Jelenlét

– Hol keressem a megvilágosodást?

– Itt.

– Mikor nyerem el?

– Éppen most.

– De akkor miért nem érzem?

– Mert nem látsz.

– Mit kellene látnom?

– Semmit, csak nézz.

– Mire?

– Amire a szemed rápillant.

– Másként kell valahogy néznem?

– Nem, a közönséges nézés jó lesz.

– Nem úgy nézek állandóan?

– Nem.

– Miért nem?

– Mert ahhoz, hogy láss, jelen kell lenned. Többnyire valahol máshol vagy.

Mélység

A Mester így szólt az üzletemberhez:

– Ahogy a hal elpusztul a szárazföldön, úgy pusztulsz el te is, amikor belegabalyodsz a világ dolgaiba. A halnak vissza kell térnie a vízbe, neked pedig a magányba.

Az üzletember megrémült.

– Fel kell adnom az üzletemet, és kolostorba kell vonulnom?

– Nem, nem. Tartsd meg az üzletedet, s térj vissza a szívedbe.

A legbelső

A tanítvány egy kis bölcsességet akart hallani.

– Menj, ülj be a celládba, s a cellád megtanít a bölcsességre – mondta a Mester.

– De nekem nincs cellám. Én nem vagyok szerzetes.

– Igenis van cellád. Nézz magadba.

Karizma

A tanítvány zsidó volt.

– Mi jót kell cselekednem, hogy Isten elfogadjon?

– Hogyan tudhatnám én azt? – mondta a Mester. – A te Bibliád azt mondja, hogy Ábrahám vendégszerető volt, és Isten vele volt. Illés szeretett imádkozni, és Isten vele volt. Dávid az országot uralta, és Isten őt is kedvelte.

– Van valami mód arra, hogy kitaláljam, Isten milyen munkára szánt engem?

– Igen. Kutass szíved legmélyebb hajlandósága után, és kövesd azt!

Harmónia

Hagyományos módszerei ellenére a Mester nem sokra tartotta a tradíciókat és a szabályokat.

 

Egyszer vita támadt az egyik tanítvány és a lánya között, mert a férfi nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy lánya tartsa magát azokhoz a szabályokhoz, melyeket vallásuk előír a párválasztásban.

A Mester nyíltan a lány pártjára állt.

 

A tanítvány persze nagyon meglepődött, hogy pont egy szent ember tesz ilyet. A Mester így szólt hozzá:

– Értsd meg, az élet olyan, mint a zene. Azt is sokkal inkább érzéssel és ösztönszerűen játsszák, mintsem szabályok szerint.

Megértés

– Hogy nyerhetem el azt a kegyelmet, hogy ne ítéljem meg a szomszédomat?

– Imával.

– Akkor miért nem kaptam még meg?

– Mert nem jó helyen imádkoztál.

– Hol kellene imádkoznom?

– Isten szívében.

– Hogyan juthatok oda?

– Értsd meg, hogy aki vétkezik, nem tudja, hogy mit is cselekszik, és így megérdemli, hogy megbocsássanak neki.

Illúzió

– Hogyan nyerhetem el az örök életet?

– Az örök élet most van. Élj a jelenben!

– Dehát a jelenben élek, vagy nem?

– Nem.

– Miért nem?

– Mert még nem dobtad el a múltad.

– Miért kellene eldobnom a múltam? Nem volt abban minden rossz.

– A múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert halott.

Prófécia

– Az igazság tanítómestere akarok lenni.

– Kész vagy arra, hogy éhezz, hogy ne vegyenek rólad tudomást, hogy koplalj 45 éves korodig?

– Természetesen. De mondd meg, mi lesz, miután betöltöttem a 45. évemet?

– Akkorra felnősz odáig, hogy megszokod.

Jobbrafordulás

Egy fiatalember elherdálta az egész örökségét. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, mikor már nem volt egy vasa sem, észrevette, hogy barátai sincsenek már.

Kétségbeesésében felkereste a Mestert, és azt kérdezte:

– Mi lesz velem? Se pénzem, se barátom.

– Ne izgulj, fiam. Jegyezd meg, amit mondok: Minden jóra fog fordulni ismét.

Felcsillant a remény a fiatalember szemében.

– Gazdag leszek megint?

– Nem. Hozzá fogsz szokni a magányhoz és a nincstelenséghez.

Gyakorlatiasság

Az egyik női tanítvány a lakodalmát tervezte, s kijelentette, a szegények iránti szeretetből meggyőzte a családját, hogy vessék el azt a szokást, hogy a szegényeket az asztal végére ültetik. Majd a szegények kerülnek a főhelyre, a gazdagokat pedig az ajtó mellé ültetik. Beszédét befejezve a Mesterre nézett, várva annak helyeslését.

A Mester egy pillanatig gondolkodott, majd így szólt:

– Kedvesem, ez nagyon szerencsétlen megoldás lenne. Senki sem örülne a lakodalomnak. A családod szégyenbe kerülne, a gazdagok megsértődnének, a szegények pedig éhesek maradnának. A főhelyen ugyanis annyira feszélyezve éreznék magukat, hogy nem mernének eleget enni.

Mítoszok

A Mester párbeszédek és rövid történetek segítségével tanított, amiket a tanítványok örömmel – és néha csalódottsággal hallgattak. Valami mélyebbre vágyódtak ugyanis:

A Mester azonban hajthatatlan maradt. Minden ellenvetésükre csak annyit mondott:

– Értsétek meg, kedveseim, az ember és az Igazság között a legrövidebb út egy kis történet.

 

Egy másik alkalommal pedig ezt mondotta:

– Ne vessétek meg a rövid történeteket! Ahogy az elveszett aranyérmét egy fillérnyi gyertyával találják meg, úgy a legmélyebb igazságot is egy rövid történet segítségével.

Tudatlanság

A fiatal tanítvány eszének akkora híre volt, hogy tudósok a világ minden tájáról a csodájára jártak, s tanácsot kértek tőle.

Amikor az uralkodónak egy tanácsadóra volt szüksége, elment a Mesterhez, és megkérdezte:

– Mondd, a fiatalember tényleg annyit tud, mint ahogy állítják róla?

– Az igazat megvallva – mondta a Mester kényszeredetten –, a fiú annyit olvas, hogy fogalmam sincs, mikor lenne ideje arra, hogy tudjon is valamit.

Boldogság

– Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok. Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyermekeim, meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.

– Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked? – kérdezte a Mester.

– Esküszöm, bármit megteszek.

– Jól van. Hány állatotok van?

– Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.

– Tartsd bent azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.

 

A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.

– Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!

– Menj haza – mondta a Mester –, és tedd ki az állatokat.

 

Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel jött vissza.

– Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas!

Elmélkedés

Az egyik tanítvány elaludt, és azt álmodta, hogy a mennyországba került. Meglepetésére ott találta a Mestert és a többi tanítványt is, akik ültek és elmélkedtek.

– Hát ez a paradicsomi boldogság? – kiáltotta. – Hogyan, hisz a földön is éppen ezt csináltuk!

Egy hangot hallott, ami ezt kiáltotta:

– Szerencsétlen! Hát azt hiszed, hogy ezek a meditálók a mennyországban vannak? Éppen ellenkezőleg, a mennyország van az elmélkedőkben.

Mozgás

A tanítványokhoz, akik állandóan a bölcsesség szavaiért nyaggatták, a Mester így szólt:

– A bölcsességet nem lehet szavakban kifejezni. Az a cselekvésben nyilvánul meg. De amikor azt látta, hogy a tanítványok hanyatt-homlok vetették magukat a munkába, hangosan felnevetett és azt mondta:

– Ez nem cselekvés, hanem mozgás.

Realizmus

A hamiskártyás így szólt egyszer a Mesterhez:

– Kártyázás közben tegnap rajtakaptak, hogy csaltam, hát jól elvertek, és kidobtak az ablakon. Mit tanácsolsz, mit tegyek?

A Mester mélyen az ember szemébe nézett, és azt mondta:

– Ha én a helyedben lennék, mostantól fogva csak a földszinten játszanék.

Ez aztán felbolydította a tanítványokat. Azt kérdezték, illetve követelték:

– Miért nem mondtad neki, hogy ne csaljon többet?

– Mert tudtam, hogy úgysem bírná megállni – hangzott a Mester egyszerű és mély értelmű magyarázata.

Beszéd

A tanítvány már alig bírta türtőztetni magát, hogy el ne mondja a pletykát, amit a piacon hallott.

– Várj egy percig – intette a Mester. Igaz az, amit el akarsz nekünk mondani?

– Nem gondolnám.

– Hasznos?

– Nem, egyáltalán nem az.

– Szórakoztató?

– Nem.

– Hát akkor minek hallgassuk meg?

Lelki megkönnyebbülés

A Mester úgy tartotta, hogy semmilyen szó sem rossz, ha azt megfelelő összefüggésben alkalmazzák.

Amikor azt mondták neki, hogy az egyik tanítványa hajlamos a káromkodásra, megjegyezte:

– Úgy tartják, hogy a durva beszéd olyan lelki megkönnyebbülést nyújthat, amit az imádság nem adhat meg.

Pletyka

Az egyik tanítvány megvallotta azt a rossz szokását, hogy továbbadja a pletykákat. A Mester komiszul azt mondta:

– Ha csak továbbadnád az nem volna olyan nagy baj, de még meg is toldod.

Bebörtönzöttség

– Te roppant büszke vagy az intelligenciádra – szólt a Mester az egyik tanítványhoz. – Olyan vagy, mint az az elítélt, aki büszke a börtöncellájának nagyságára.

Bálványozás

A tanítványhoz, aki roppant tisztelettudó volt, így szólt a Mester:

– A fény visszaverődik a falról. Miért tiszteled a falat? Légy figyelmes a fényre!

Azonosság

– Hogyan keressük az egységet Istennel? – Minél jobban keresed, annál nagyobb lesz a távolság közte és közted.

– Hát akkor mit tegyünk a távolsággal?

– Értsd meg, hogy az nincs ott.

– Ez azt jelenti, hogy Isten és én egy és ugyanaz?

– Nem egy, de nem is kettő.

– Hogyan lehetséges ez?

– A nap és a fénye, az óceán és a hullám, az énekes és a hangja: nem egy. Nem is kettő.

Megkülönböztetés

Így szólt a faképnél hagyott szerető:

– Egyszer már megégettem magamat. Soha többé nem leszek szerelmes.

– Olyan vagy – mondta a Mester –, mint az a macska, amelyik elhatározta, hogy soha többé nem ül le, mert amikor ráült a kályhára, megégette a fenekét.

Gépiesség

Egyszer a Mester azt kérdezte tanítványaitól, hogy melyik a fontosabb, a bölcsesség vagy a cselekvés. A tanítványok egyhangúlag válaszoltak:

– A cselekvés, természetesen. Mi haszna van annak a bölcsességnek, amelyik nem nyilvánul meg a cselekvésben?

– És mi haszna van – kérdezte a Mester – annak a cselekedetnek, amelyik egy meg nem világosult szívből származik?

Elkerülés

A turista, miután végignézte a volt Mesterek képeit a templomban, azt kérdezte:

– Vannak még mesterek a Földön?

– Van még egy – mondta a vezető.

A turista kijárta, hogy találkozhasson a Mesterrel, s ezzel a kérdéssel kezdte:

– Hol találhatók ma nagy mesterek?

– Utas! – kiáltotta a Mester.

– Uram! – válaszolt tisztelettel a turista.

– Hol vagy TE?

Végzet

Egy asszonynak, aki a végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester:

– Te alakítod a végzetedet.

– De arról nem én tehetek, hogy nőnek születtem.

– Hogy valaki nőnek születik, az nem a végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.

Újjászületés

– Szakíts teljesen a múltaddal, és elnyered a megvilágosodást – mondta a Mester.

– Én fokozatosan szakítok a múltammal.

– A növekedés fokozatosan történik, de a megvilágosodás egy pillanat műve.

Később még hozzátette:

– Vegyük például az ugrást. A szakadékon nem juthatsz át kis szökkenésekkel.

Álmok

– Mikor nyerem el a megvilágosodott állapotot?

– Amikor majd látsz – mondta a Mester.

– Mit kell látnom?

– Fákat, virágokat, a holdat és a csillagokat.

– Dehát ezeket mindennap látom.

– Nem. Amiket látsz, azok gapír fák, papír virágok, papír holdak és papír csillagok. Mert nem a valóságban élsz, hanem a szavaidban és a gondolataidban.

Ráadásul még kedvesen ezt is hozzátette:

– Sajnos, papír életet élsz, és a halálod is csak papír halál lesz.

Átalakulás

A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:

– Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.

Reakció

Azt kérdezték a Mestertől, hogy milyen megfontolások alapján választja ki a tanítványait. Ezt válaszolta:

– Engedékenyen és alázatosan viselkedem. Akik gőgösen és fennhéjázva reagálnak alázatosságomra, azokat azonnal elutasítom. Azokat pedig, akik alázatos viselkedésemért tisztelnek, hasonló gyorsasággal küldöm el.

Filozófia

Mielőtt a látogató beállt volna a Mester tanítványai közé, valami biztosítékot akart szerezni a Mestertől.

– Meg tudod mutatni az életünk célját?

– Nem.

– Legalább az élet értelmét?

– Azt sem.

– Körvonalazni tudnád nekem a halál természetét és a síron túli életet?

– Nem.

A látogató gúnyolódva továbbállt. A tanítványok megdöbbentek és elcsüggedtek, hogy Mesterük ilyen rossz fényben s ennyire haszontalannak mutatkozott. A Mester viszont békítőleg így szólt:

– Mi haszna, ha érted az élet értelmét és természetét, de sosem érezted és élted azt? Inkább azon vagyok hogy egyétek meg a pudingot, sem mint hogy spekuláljatok rajta.

Tanítványság

A Mester így szólt a látogatóhoz, aki engedélyt kért, hogy a tanítványa lehessen:

– Élhetsz velem együtt, de ne kövess engem!

– Kit kövessek akkor?

– Senkit. Mihelyt elkezdesz követni valakit, megszűnsz az igazság követője lenni.

Vakság

– Lehetek a tanítványod?

– Csak azért vagy tanítvány, mert szemed zárva van. Mihelyt megnyitod, már nem lesz mit tanulnod tőlem, vagy bárki mástól.

– Mi szükség van akkor Mesterre?

– Hogy megláttassa veled, mennyire haszontalan dolog Mesterre hagyatkozni.

Közvetítés

– Miért van szükséged Mesterre? – kérdezte a látogató az egyik tanítványtól.

– Ha a vizet fel akarod forralni, akkor szükséged van egy edényre, amely közvetít a tűz és a víz között – hangzott a válasz.

Túlélés

A tanítvány mindennap ugyanazt a kérdést tette fel:

– Hogy találom meg az Istent?

S minden egyes alkalommal ugyanazt a misztikus választ kapta.

– Vágyakozással.

– Dehát én teljes szívemből vágyom erre. Akkor miért nem találom meg őt?

Egyik nap a Mester együtt fürdött a folyóban ezzel a tanítvánnyal. A víz alá nyomta e fejét, a szerencsétlen persze elkeseredetten kapálózott, hogy kiszabaduljon. Következő nap a Mester kezdte el a beszélgetést.

– Miért küzdöttél annyira, amikor a víz alatt tartottalak?

– Mert levegőért kapkodtam.

– Majd ha megkapod a kegyelmet, hogy úgy kapkodj Isten után, mint a levegő után, akkor megtalálod őt.

Menekülés

A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá:

– Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot. Te mit ajánlasz?

– Rejtőzz el az emberi szívben – válaszolt a Mester. – Az lesz az utolsó hely, ahol keresni fognak.

Szótlanság

– Mi a haszna a tanulástoknak és az áhítatotoknak? Bölcs lesz-e a szamár attól, hogy könyvtárban él, vagy szentté válik-e a templomban lakó egér?

– Mire van hát szükségünk?

– Szívre.

– Hogy szerezhetjük meg?

A Mester nem szólt semmit. De mit is mondhatott volna, amiből nem kreáltak volna tudományt, vagy nem tették volna meg áhítat tárgyává?

Erőszakmentesség

Egy kígyó már annyi embert megmart a faluban, hogy alig-alig mert valaki is kimenni a földekre. A Mestert viszont annyira szentnek tartották, hogy az a hír járta róla, hogy megszelídítette a kígyót, és meggyőzte, ne alkalmazzon erőszakot.

A falubelieknek nem is tartott sok időbe, míg felfedezték, hogy a kígyó valóban ártalmatlan lett. Kővel hajigálták és a farkát ráncigálták.

A jócskán megkínzott kígyó bekúszott egy éjjel a Mesterhez panaszkodni. De a Mester azt mondta:

– Barátom, az a baj, hogy abbahagytad az emberek ijesztgetését!

– De hiszen te tanítottál arra, hogy gyakoroljam az erőszakmentességet!

– Én azt mondtam, hogy a marást hagyd abba, nem a sziszegést!

Figyelemelvonás

Vita tört ki egyszer a tanítványok közt afelől, hogy mi a legnehezebb feladat: leírni azt, amit Isten Szentírásként kinyilatkoztatott, megérteni azt, amit a Szentírásban kinyilatkoztatott, vagy pedig megmagyarázni a Szentírást másoknak, miután valaki megértette azt. Amikor a Mester véleményét kérdezték, így szólt:

– Van még valami, ami még ezeknél is nehezebb.

– Mi az?

– Úgy láttatni meg veletek, tökfejek, a valóságot, amilyen az valójában.

Hazatérés

– Három fokozat van az ember lelki fejlődésében: a testi, a lelki és az isteni mondta a Mester.

– Mi a testi fokozat? – kérdezték a buzgó tanítványok.

– Az az állapot, amikor a fát fának, a hegyet pedig hegynek látják.

– És a lelki?

– Az az, amikor az ember mélyebben néz a dolgokba, s a fa már nem fa, a hegy pedig már nem hegy többé.

– És az isteni?

– Ah, az a megvilágosodás – mondta a Mester kuncogva –, amikor a fa újból fa, s a hegy újból hegy lesz.

Terméketlenség

A Mester semmire sem tartotta a tudós értekezéseket. A "bölcsesség gyöngyszemeinek" nevezte őket.

– De ha gyöngyszemek, akkor miért veted meg őket? – kérdezték a tanítványok.

– Láttatok valaha is elültetett gyöngyszemet kihajtani? – hangzott a válasz.

Tudattalanság

– Hol találom meg Istent?

– Itt van éppen veled szemben.

– De akkor miért nem látom?

– Miért nem látja a részeg a saját házát?

Később még hozzátette a Mester:

– Találd meg, hogy mi az, ami részeggé tesz. Hogy láss, józannak kell lenned.

Megérkezés

– Könnyű-e a megvilágosodás útja, vagy nehéz?

– Egyik sem.

– Hogyhogy egyik sem?

– Úgy, hogy ilyen nincs is.

– De akkor hogyan érünk célba?

– Sehogy sem. Ez egy utazás távolság nélkül. Hagyj fel az utazással, és megérkezel.

Fejlődés

A következő nap azt mondta a Mester:

– Haj, könnyebb utazni, mint megállni. A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.

– Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe.

– De hogyan változhatunk meg, ha nincsenek céljaink és álmaink? – kérdezték az elámult tanítványok.

– Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a valóságot, és a változás magától fog beállni.

Felelősség

A Mester vándorútra indult az egyik tanítványával. A falu szélén belefutottak a kormányzóba, aki azt hitte, hogy a falu nevében jöttek őt köszönteni.

– Igazán nem kellett volna, hogy zavartassátok magatokat a köszöntésemmel.

– Téved, fenség – mondta a tanítvány. – Mi vándorúton vagyunk. De ha tudtuk volna, hogy jön, még nagyobb gonddal készültünk volna köszöntésére.

A Mester nem szólt egy szót sem. Estefelé azt mondta:

– Miért kellett neki megmondanod, hogy nem őt jöttünk köszönteni. Nem láttad, hogy mennyire zavarba jött?

– Ha nem mondtuk volna meg az igazat, nem vétkeztünk volna avval, hogy becsaptuk őt?

– Nem mi csaptuk volna be – mondta a Mester. – Ő csapta volna be saját magát.

Ateizmus

A tanítványok legnagyobb örömére a Mester azt mondta, hogy szeretne egy új inget a születésnapjára. Megvették a legjobb anyagot. Eljött a szabó is a faluból, hogy méretet vegyen a Mesterről. Azt ígérte, ha Isten is úgy akarja, az ing készen lesz egy héten belül.

Elmúlt a hét, a Mester elküldte a tanítványokat a szabóhoz, ő maga pedig izgatottan várt az új ingre. A szabó azonban azt mondta:

– Egy kis késés történt. De ha Isten is úgy akarja, holnap készen lesz.

Másnap azt mondta a szabó:

– Sajnálom, nincs kész. Jöjjetek holnap újra, s ha Isten is úgy akarja, akkor biztosan kész lesz.

Másnap a Mester azt mondta:

– Kérdezzétek meg tőle, hogy mikor lesz kész az ing, ha Istent kihagyja az egészből.

Kivetítés

– Miért boldog itt mindenki rajtam kívül?

– Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék a jóságot és a szépséget.

– De miért nem látok én mindenütt jóságot és szépséget?

– Mert amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül sem láthatod.

Értékrend

A legenda szerint Isten elküldött egy angyalt a Mesterhez ezzel az üzenettel:

– Kérj egy millió évet, s én megadom neked. Vagy egy milliószor milliót. Meddig akarsz élni?

– Nyolcvan évig – válaszolt a Mester tétovázás nélkül.

A tanítványok megrémültek.

– De Mester, ha egy millió évig élnél, gondold meg, hogy hány nemzedék gyarapodna a bölcsességedből.

– Ha egy millió évig élnék, az embereket inkább az érdekelné, hogy hogyan hosszabbítsák meg az életüket, s nem a bölcsesség.

Csodák

Egy ember keresztül-kasul utazta a világot, csakhogy személyesen meggyőződhessen a Mester hírének valódiságáról.

– Milyen csodát tett a Mestered? – kérdezte az egyik tanítványtól.

– Nos, vannak csodák és csodák. Nálatok azt tekintik csodának, ha Isten teljesíti valakinek az akaratát. Nálunk az a csoda, ha valaki teljesíti Isten akaratát.

Felnőttkor

Az állandóan imádkozó tanítványhoz így szólt a Mester:

– Meddig fogsz még Istenre támaszkodni, ahelyett, hogy a saját lábadra állnál?

A tanítvány megdöbbent.

– De hiszen te tanítasz bennünket arra, hogy Istenre mint Atyára tekintsünk.

– S mikor fogod megtanulni, hogy egy apa nem azért van, hogy rátámaszkodjunk, hanem azért, hogy önállóságra neveljen?

Odafigyelés

– Hogy fogom megtapasztalni a teremtéssel való egységemet?

– Hallgatással – mondta a Mester.

– És hogyan kell hallgatnom?

– Légy fül, ami a világ minden egyes dolgára figyel. Abban a pillanatban, amikor azt hallod, hogy te magad mondtál valamit, állj meg.

Képtelenség

A Mester állandóan egy téglával kapargatta annak a szobának a padlóját, ahol a tanítvány leült elmélkedni. A tanítvány először boldog volt, azt gondolván, hogy ezzel ellenőrzik a koncentrálóképességét. Amikor azonban a zaj már elviselhetetlen lett, kitört:

– Mi az ördögöt csinálsz itt? Nem látod, hogy elmélkedem?

– Csiszolom a téglát, hogy tükör legyen belőle – mondta a Mester.

– Őrült vagy? Hogyan tudsz téglából tükröt csinálni?!

– Nem vagyok őrültebb, mint te! Hogyan tudsz puszta önmagadból elmélkedőt csinálni?!

Világosság

– Ne keressétek Istent – mondta a Mester – csak nézzetek, és minden világossá válik számotokra.

– De hogyan nézzünk?

– Minden egyes alkalommal, ha néztek valamit, csak azt lássátok, ami valóban ott is van.

Mivel a tanítványok nem értették, a Mester megmagyarázta.

– Például ha a holdat nézed, csak a holdat lásd, és semmi mást.

– Hogy a csudába tudna valaki mást látni, mint a holdat, ha azt nézi'?

– Egy éhes ember sajtnak nézheti. A szerelmes pedig kedvese arcát láthatná benne.

Virrasztás

– Van valami, amit én magam tehetnék, azért, hogy elnyerjem a megvilágosodást?

– Körülbelül annyit, amennyit azért tehetsz, hogy a nap reggel felkeljen.

– De akkor mi haszna van a lelkigyakorlatoknak, amelyeket kötelezővé teszel számomra?

– Hogy biztosan ébren legyél, amikor a nap kezd felkelni.

Vallás

A kormányzó egyik utazása során belépett a Mesterhez, hogy tiszteletét tegye nála.

– Az állam ügyei nem hagynak nekem időt hosszabb értekezésekre – mondta. – Össze tudná foglalni a vallás lényegét néhány mondatban egy olyan elfoglalt embernek, mint például én?

– Egyetlen egy szóval megmondom Önnek, méltóságos uram.

– Hihetetlen! Mi az a szó?

– Csend.

– S hogyan érhetem el a csendet?

– Elmélkedéssel.

– És ha szabad kérdeznem, mi az elmélkedés?

– Csend.

A lelki élet útja

Bár a Mesternek aznap éppen hallgatási fogadalma volt, egy utazó csak egyetlen szóért könyörgött, amely életútján vezérelhetné. A Mester barátságosan bólintott, fogott egy darab papírt, s ráírt egy szót: "Tudatosság." A látogató meghökkent.

– Ez túl rövid. Volna olyan szíves egy kicsit bővebben kifejteni?

A Mester visszavette a papírt, s ráírta "Tudatosság, tudatosság, tudatosság."

– De mit jelentenek ezek a szavak? – kérdezte az idegen kétségbeesve.

A Mester a papírért nyúlt, s azt írta: "Tudatosság, tudatosság, tudatosság azt jelenti, hogy TUDATOSSÁG."

Jelenlét

– Hol keressem a megvilágosodást?

– Itt.

– Mikor nyerem el?

– Éppen most.

– De akkor miért nem érzem?

– Mert nem látsz.

– Mit kellene látnom?

– Semmit, csak nézz.

– Mire?

– Amire a szemed rápillant.

– Másként kell valahogy néznem?

– Nem, a közönséges nézés jó lesz.

– Nem úgy nézek állandóan?

– Nem.

– Miért nem?

– Mert ahhoz, hogy láss, jelen kell lenned. Többnyire valahol máshol vagy.

Mélység

A Mester így szólt az üzletemberhez:

– Ahogy a hal elpusztul a szárazföldön, úgy pusztulsz el te is, amikor belegabalyodsz a világ dolgaiba. A halnak vissza kell térnie a vízbe, neked pedig a magányba.

Az üzletember megrémült.

– Fel kell adnom az üzletemet, és kolostorba kell vonulnom?

– Nem, nem. Tartsd meg az üzletedet, s térj vissza a szívedbe.

A legbelső

A tanítvány egy kis bölcsességet akart hallani.

– Menj, ülj be a celládba, s a cellád megtanít a bölcsességre – mondta a Mester.

– De nekem nincs cellám. Én nem vagyok szerzetes.

– Igenis van cellád. Nézz magadba.

Karizma

A tanítvány zsidó volt.

– Mi jót kell cselekednem, hogy Isten elfogadjon?

– Hogyan tudhatnám én azt? – mondta a Mester. – A te Bibliád azt mondja, hogy Ábrahám vendégszerető volt, és Isten vele volt. Illés szeretett imádkozni, és Isten vele volt. Dávid az országot uralta, és Isten őt is kedvelte.

– Van valami mód arra, hogy kitaláljam, Isten milyen munkára szánt engem?

– Igen. Kutass szíved legmélyebb hajlandósága után, és kövesd azt!

Harmónia

Hagyományos módszerei ellenére a Mester nem sokra tartotta a tradíciókat és a szabályokat.

 

Egyszer vita támadt az egyik tanítvány és a lánya között, mert a férfi nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy lánya tartsa magát azokhoz a szabályokhoz, melyeket vallásuk előír a párválasztásban.

A Mester nyíltan a lány pártjára állt.

 

A tanítvány persze nagyon meglepődött, hogy pont egy szent ember tesz ilyet. A Mester így szólt hozzá:

– Értsd meg, az élet olyan, mint a zene. Azt is sokkal inkább érzéssel és ösztönszerűen játsszák, mintsem szabályok szerint.

Megértés

– Hogy nyerhetem el azt a kegyelmet, hogy ne ítéljem meg a szomszédomat?

– Imával.

– Akkor miért nem kaptam még meg?

– Mert nem jó helyen imádkoztál.

– Hol kellene imádkoznom?

– Isten szívében.

– Hogyan juthatok oda?

– Értsd meg, hogy aki vétkezik, nem tudja, hogy mit is cselekszik, és így megérdemli, hogy megbocsássanak neki.

Illúzió

– Hogyan nyerhetem el az örök életet?

– Az örök élet most van. Élj a jelenben!

– Dehát a jelenben élek, vagy nem?

– Nem.

– Miért nem?

– Mert még nem dobtad el a múltad.

– Miért kellene eldobnom a múltam? Nem volt abban minden rossz.

– A múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert halott.

Prófécia

– Az igazság tanítómestere akarok lenni.

– Kész vagy arra, hogy éhezz, hogy ne vegyenek rólad tudomást, hogy koplalj 45 éves korodig?

– Természetesen. De mondd meg, mi lesz, miután betöltöttem a 45. évemet?

– Akkorra felnősz odáig, hogy megszokod.

Jobbrafordulás

Egy fiatalember elherdálta az egész örökségét. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, mikor már nem volt egy vasa sem, észrevette, hogy barátai sincsenek már.

Kétségbeesésében felkereste a Mestert, és azt kérdezte:

– Mi lesz velem? Se pénzem, se barátom.

– Ne izgulj, fiam. Jegyezd meg, amit mondok: Minden jóra fog fordulni ismét.

Felcsillant a remény a fiatalember szemében.

– Gazdag leszek megint?

– Nem. Hozzá fogsz szokni a magányhoz és a nincstelenséghez.

Gyakorlatiasság

Az egyik női tanítvány a lakodalmát tervezte, s kijelentette, a szegények iránti szeretetből meggyőzte a családját, hogy vessék el azt a szokást, hogy a szegényeket az asztal végére ültetik. Majd a szegények kerülnek a főhelyre, a gazdagokat pedig az ajtó mellé ültetik. Beszédét befejezve a Mesterre nézett, várva annak helyeslését.

A Mester egy pillanatig gondolkodott, majd így szólt:

– Kedvesem, ez nagyon szerencsétlen megoldás lenne. Senki sem örülne a lakodalomnak. A családod szégyenbe kerülne, a gazdagok megsértődnének, a szegények pedig éhesek maradnának. A főhelyen ugyanis annyira feszélyezve éreznék magukat, hogy nem mernének eleget enni.

Mítoszok

A Mester párbeszédek és rövid történetek segítségével tanított, amiket a tanítványok örömmel – és néha csalódottsággal hallgattak. Valami mélyebbre vágyódtak ugyanis:

A Mester azonban hajthatatlan maradt. Minden ellenvetésükre csak annyit mondott:

– Értsétek meg, kedveseim, az ember és az Igazság között a legrövidebb út egy kis történet.

 

Egy másik alkalommal pedig ezt mondotta:

– Ne vessétek meg a rövid történeteket! Ahogy az elveszett aranyérmét egy fillérnyi gyertyával találják meg, úgy a legmélyebb igazságot is egy rövid történet segítségével.

Tudatlanság

A fiatal tanítvány eszének akkora híre volt, hogy tudósok a világ minden tájáról a csodájára jártak, s tanácsot kértek tőle.

Amikor az uralkodónak egy tanácsadóra volt szüksége, elment a Mesterhez, és megkérdezte:

– Mondd, a fiatalember tényleg annyit tud, mint ahogy állítják róla?

– Az igazat megvallva – mondta a Mester kényszeredetten –, a fiú annyit olvas, hogy fogalmam sincs, mikor lenne ideje arra, hogy tudjon is valamit.

Boldogság

– Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok. Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyermekeim, meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.

– Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked? – kérdezte a Mester.

– Esküszöm, bármit megteszek.

– Jól van. Hány állatotok van?

– Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.

– Tartsd bent azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.

 

A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.

– Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!

– Menj haza – mondta a Mester –, és tedd ki az állatokat.

 

Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel jött vissza.

– Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas!

Elmélkedés

Az egyik tanítvány elaludt, és azt álmodta, hogy a mennyországba került. Meglepetésére ott találta a Mestert és a többi tanítványt is, akik ültek és elmélkedtek.

– Hát ez a paradicsomi boldogság? – kiáltotta. – Hogyan, hisz a földön is éppen ezt csináltuk!

Egy hangot hallott, ami ezt kiáltotta:

– Szerencsétlen! Hát azt hiszed, hogy ezek a meditálók a mennyországban vannak? Éppen ellenkezőleg, a mennyország van az elmélkedőkben.

Mozgás

A tanítványokhoz, akik állandóan a bölcsesség szavaiért nyaggatták, a Mester így szólt:

– A bölcsességet nem lehet szavakban kifejezni. Az a cselekvésben nyilvánul meg. De amikor azt látta, hogy a tanítványok hanyatt-homlok vetették magukat a munkába, hangosan felnevetett és azt mondta:

– Ez nem cselekvés, hanem mozgás.

Realizmus

A hamiskártyás így szólt egyszer a Mesterhez:

– Kártyázás közben tegnap rajtakaptak, hogy csaltam, hát jól elvertek, és kidobtak az ablakon. Mit tanácsolsz, mit tegyek?

A Mester mélyen az ember szemébe nézett, és azt mondta:

– Ha én a helyedben lennék, mostantól fogva csak a földszinten játszanék.

Ez aztán felbolydította a tanítványokat. Azt kérdezték, illetve követelték:

– Miért nem mondtad neki, hogy ne csaljon többet?

– Mert tudtam, hogy úgysem bírná megállni – hangzott a Mester egyszerű és mély értelmű magyarázata.

Beszéd

A tanítvány már alig bírta türtőztetni magát, hogy el ne mondja a pletykát, amit a piacon hallott.

– Várj egy percig – intette a Mester. Igaz az, amit el akarsz nekünk mondani?

– Nem gondolnám.

– Hasznos?

– Nem, egyáltalán nem az.

– Szórakoztató?

– Nem.

– Hát akkor minek hallgassuk meg?

Lelki megkönnyebbülés

A Mester úgy tartotta, hogy semmilyen szó sem rossz, ha azt megfelelő összefüggésben alkalmazzák.

Amikor azt mondták neki, hogy az egyik tanítványa hajlamos a káromkodásra, megjegyezte:

– Úgy tartják, hogy a durva beszéd olyan lelki megkönnyebbülést nyújthat, amit az imádság nem adhat meg.

Pletyka

Az egyik tanítvány megvallotta azt a rossz szokását, hogy továbbadja a pletykákat. A Mester komiszul azt mondta:

– Ha csak továbbadnád az nem volna olyan nagy baj, de még meg is toldod.

Bebörtönzöttség

– Te roppant büszke vagy az intelligenciádra – szólt a Mester az egyik tanítványhoz. – Olyan vagy, mint az az elítélt, aki büszke a börtöncellájának nagyságára.

Bálványozás

A tanítványhoz, aki roppant tisztelettudó volt, így szólt a Mester:

– A fény visszaverődik a falról. Miért tiszteled a falat? Légy figyelmes a fényre!

Azonosság

– Hogyan keressük az egységet Istennel? – Minél jobban keresed, annál nagyobb lesz a távolság közte és közted.

– Hát akkor mit tegyünk a távolsággal?

– Értsd meg, hogy az nincs ott.

– Ez azt jelenti, hogy Isten és én egy és ugyanaz?

– Nem egy, de nem is kettő.

– Hogyan lehetséges ez?

– A nap és a fénye, az óceán és a hullám, az énekes és a hangja: nem egy. Nem is kettő.

Megkülönböztetés

Így szólt a faképnél hagyott szerető:

– Egyszer már megégettem magamat. Soha többé nem leszek szerelmes.

– Olyan vagy – mondta a Mester –, mint az a macska, amelyik elhatározta, hogy soha többé nem ül le, mert amikor ráült a kályhára, megégette a fenekét.

Gépiesség

Egyszer a Mester azt kérdezte tanítványaitól, hogy melyik a fontosabb, a bölcsesség vagy a cselekvés. A tanítványok egyhangúlag válaszoltak:

– A cselekvés, természetesen. Mi haszna van annak a bölcsességnek, amelyik nem nyilvánul meg a cselekvésben?

– És mi haszna van – kérdezte a Mester – annak a cselekedetnek, amelyik egy meg nem világosult szívből származik?

Elkerülés

A turista, miután végignézte a volt Mesterek képeit a templomban, azt kérdezte:

– Vannak még mesterek a Földön?

– Van még egy – mondta a vezető.

A turista kijárta, hogy találkozhasson a Mesterrel, s ezzel a kérdéssel kezdte:

– Hol találhatók ma nagy mesterek?

– Utas! – kiáltotta a Mester.

– Uram! – válaszolt tisztelettel a turista.

– Hol vagy TE?

Végzet

Egy asszonynak, aki a végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester:

– Te alakítod a végzetedet.

– De arról nem én tehetek, hogy nőnek születtem.

– Hogy valaki nőnek születik, az nem a végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.

Újjászületés

– Szakíts teljesen a múltaddal, és elnyered a megvilágosodást – mondta a Mester.

– Én fokozatosan szakítok a múltammal.

– A növekedés fokozatosan történik, de a megvilágosodás egy pillanat műve.

Később még hozzátette:

– Vegyük például az ugrást. A szakadékon nem juthatsz át kis szökkenésekkel.

Álmok

– Mikor nyerem el a megvilágosodott állapotot?

– Amikor majd látsz – mondta a Mester.

– Mit kell látnom?

– Fákat, virágokat, a holdat és a csillagokat.

– Dehát ezeket mindennap látom.

– Nem. Amiket látsz, azok gapír fák, papír virágok, papír holdak és papír csillagok. Mert nem a valóságban élsz, hanem a szavaidban és a gondolataidban.

Ráadásul még kedvesen ezt is hozzátette:

– Sajnos, papír életet élsz, és a halálod is csak papír halál lesz.

Átalakulás

A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:

– Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.

Reakció

Azt kérdezték a Mestertől, hogy milyen megfontolások alapján választja ki a tanítványait. Ezt válaszolta:

– Engedékenyen és alázatosan viselkedem. Akik gőgösen és fennhéjázva reagálnak alázatosságomra, azokat azonnal elutasítom. Azokat pedig, akik alázatos viselkedésemért tisztelnek, hasonló gyorsasággal küldöm el.

Filozófia

Mielőtt a látogató beállt volna a Mester tanítványai közé, valami biztosítékot akart szerezni a Mestertől.

– Meg tudod mutatni az életünk célját?

– Nem.

– Legalább az élet értelmét?

– Azt sem.

– Körvonalazni tudnád nekem a halál természetét és a síron túli életet?

– Nem.

A látogató gúnyolódva továbbállt. A tanítványok megdöbbentek és elcsüggedtek, hogy Mesterük ilyen rossz fényben s ennyire haszontalannak mutatkozott. A Mester viszont békítőleg így szólt:

– Mi haszna, ha érted az élet értelmét és természetét, de sosem érezted és élted azt? Inkább azon vagyok hogy egyétek meg a pudingot, sem mint hogy spekuláljatok rajta.

Tanítványság

A Mester így szólt a látogatóhoz, aki engedélyt kért, hogy a tanítványa lehessen:

– Élhetsz velem együtt, de ne kövess engem!

– Kit kövessek akkor?

– Senkit. Mihelyt elkezdesz követni valakit, megszűnsz az igazság követője lenni.

Vakság

– Lehetek a tanítványod?

– Csak azért vagy tanítvány, mert szemed zárva van. Mihelyt megnyitod, már nem lesz mit tanulnod tőlem, vagy bárki mástól.

– Mi szükség van akkor Mesterre?

– Hogy megláttassa veled, mennyire haszontalan dolog Mesterre hagyatkozni.

Közvetítés

– Miért van szükséged Mesterre? – kérdezte a látogató az egyik tanítványtól.

– Ha a vizet fel akarod forralni, akkor szükséged van egy edényre, amely közvetít a tűz és a víz között – hangzott a válasz.

Túlélés

A tanítvány mindennap ugyanazt a kérdést tette fel:

– Hogy találom meg az Istent?

S minden egyes alkalommal ugyanazt a misztikus választ kapta.

– Vágyakozással.

– Dehát én teljes szívemből vágyom erre. Akkor miért nem találom meg őt?

Egyik nap a Mester együtt fürdött a folyóban ezzel a tanítvánnyal. A víz alá nyomta e fejét, a szerencsétlen persze elkeseredetten kapálózott, hogy kiszabaduljon. Következő nap a Mester kezdte el a beszélgetést.

– Miért küzdöttél annyira, amikor a víz alatt tartottalak?

– Mert levegőért kapkodtam.

– Majd ha megkapod a kegyelmet, hogy úgy kapkodj Isten után, mint a levegő után, akkor megtalálod őt.

Menekülés

A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá:

– Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot. Te mit ajánlasz?

– Rejtőzz el az emberi szívben – válaszolt a Mester. – Az lesz az utolsó hely, ahol keresni fognak.

Szótlanság

– Mi a haszna a tanulástoknak és az áhítatotoknak? Bölcs lesz-e a szamár attól, hogy könyvtárban él, vagy szentté válik-e a templomban lakó egér?

– Mire van hát szükségünk?

– Szívre.

– Hogy szerezhetjük meg?

A Mester nem szólt semmit. De mit is mondhatott volna, amiből nem kreáltak volna tudományt, vagy nem tették volna meg áhítat tárgyává?

Erőszakmentesség

Egy kígyó már annyi embert megmart a faluban, hogy alig-alig mert valaki is kimenni a földekre. A Mestert viszont annyira szentnek tartották, hogy az a hír járta róla, hogy megszelídítette a kígyót, és meggyőzte, ne alkalmazzon erőszakot.

A falubelieknek nem is tartott sok időbe, míg felfedezték, hogy a kígyó valóban ártalmatlan lett. Kővel hajigálták és a farkát ráncigálták.

A jócskán megkínzott kígyó bekúszott egy éjjel a Mesterhez panaszkodni. De a Mester azt mondta:

– Barátom, az a baj, hogy abbahagytad az emberek ijesztgetését!

– De hiszen te tanítottál arra, hogy gyakoroljam az erőszakmentességet!

– Én azt mondtam, hogy a marást hagyd abba, nem a sziszegést!

Figyelemelvonás

Vita tört ki egyszer a tanítványok közt afelől, hogy mi a legnehezebb feladat: leírni azt, amit Isten Szentírásként kinyilatkoztatott, megérteni azt, amit a Szentírásban kinyilatkoztatott, vagy pedig megmagyarázni a Szentírást másoknak, miután valaki megértette azt. Amikor a Mester véleményét kérdezték, így szólt:

– Van még valami, ami még ezeknél is nehezebb.

– Mi az?

– Úgy láttatni meg veletek, tökfejek, a valóságot, amilyen az valójában.

Hazatérés

– Három fokozat van az ember lelki fejlődésében: a testi, a lelki és az isteni mondta a Mester.

– Mi a testi fokozat? – kérdezték a buzgó tanítványok.

– Az az állapot, amikor a fát fának, a hegyet pedig hegynek látják.

– És a lelki?

– Az az, amikor az ember mélyebben néz a dolgokba, s a fa már nem fa, a hegy pedig már nem hegy többé.

– És az isteni?

– Ah, az a megvilágosodás – mondta a Mester kuncogva –, amikor a fa újból fa, s a hegy újból hegy lesz.

Terméketlenség

A Mester semmire sem tartotta a tudós értekezéseket. A "bölcsesség gyöngyszemeinek" nevezte őket.

– De ha gyöngyszemek, akkor miért veted meg őket? – kérdezték a tanítványok.

– Láttatok valaha is elültetett gyöngyszemet kihajtani? – hangzott a válasz.

Tudattalanság

– Hol találom meg Istent?

– Itt van éppen veled szemben.

– De akkor miért nem látom?

– Miért nem látja a részeg a saját házát?

Később még hozzátette a Mester:

– Találd meg, hogy mi az, ami részeggé tesz. Hogy láss, józannak kell lenned.

Megérkezés

– Könnyű-e a megvilágosodás útja, vagy nehéz?

– Egyik sem.

– Hogyhogy egyik sem?

– Úgy, hogy ilyen nincs is.

– De akkor hogyan érünk célba?

– Sehogy sem. Ez egy utazás távolság nélkül. Hagyj fel az utazással, és megérkezel.

Fejlődés

A következő nap azt mondta a Mester:

– Haj, könnyebb utazni, mint megállni. A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.

– Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe.

– De hogyan változhatunk meg, ha nincsenek céljaink és álmaink? – kérdezték az elámult tanítványok.

– Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a valóságot, és a változás magától fog beállni.

Felelősség

A Mester vándorútra indult az egyik tanítványával. A falu szélén belefutottak a kormányzóba, aki azt hitte, hogy a falu nevében jöttek őt köszönteni.

– Igazán nem kellett volna, hogy zavartassátok magatokat a köszöntésemmel.

– Téved, fenség – mondta a tanítvány. – Mi vándorúton vagyunk. De ha tudtuk volna, hogy jön, még nagyobb gonddal készültünk volna köszöntésére.

A Mester nem szólt egy szót sem. Estefelé azt mondta:

– Miért kellett neki megmondanod, hogy nem őt jöttünk köszönteni. Nem láttad, hogy mennyire zavarba jött?

– Ha nem mondtuk volna meg az igazat, nem vétkeztünk volna avval, hogy becsaptuk őt?

– Nem mi csaptuk volna be – mondta a Mester. – Ő csapta volna be saját magát.

Ateizmus

A tanítványok legnagyobb örömére a Mester azt mondta, hogy szeretne egy új inget a születésnapjára. Megvették a legjobb anyagot. Eljött a szabó is a faluból, hogy méretet vegyen a Mesterről. Azt ígérte, ha Isten is úgy akarja, az ing készen lesz egy héten belül.

Elmúlt a hét, a Mester elküldte a tanítványokat a szabóhoz, ő maga pedig izgatottan várt az új ingre. A szabó azonban azt mondta:

– Egy kis késés történt. De ha Isten is úgy akarja, holnap készen lesz.

Másnap azt mondta a szabó:

– Sajnálom, nincs kész. Jöjjetek holnap újra, s ha Isten is úgy akarja, akkor biztosan kész lesz.

Másnap a Mester azt mondta:

– Kérdezzétek meg tőle, hogy mikor lesz kész az ing, ha Istent kihagyja az egészből.

Kivetítés

– Miért boldog itt mindenki rajtam kívül?

– Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék a jóságot és a szépséget.

– De miért nem látok én mindenütt jóságot és szépséget?

– Mert amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül sem láthatod.

Értékrend

A legenda szerint Isten elküldött egy angyalt a Mesterhez ezzel az üzenettel:

– Kérj egy millió évet, s én megadom neked. Vagy egy milliószor milliót. Meddig akarsz élni?

– Nyolcvan évig – válaszolt a Mester tétovázás nélkül.

A tanítványok megrémültek.

– De Mester, ha egy millió évig élnél, gondold meg, hogy hány nemzedék gyarapodna a bölcsességedből.

– Ha egy millió évig élnék, az embereket inkább az érdekelné, hogy hogyan hosszabbítsák meg az életüket, s nem a bölcsesség.

Véleményünk szerint; testi és lelki egészségünk talán egyik nélkülözhetetlenebb eleme az önbizalom. Tudjuk, hogy senki sem lehet tökéletes, de minden emberben kell, hogy legyen - és van is - valami! Valami szép, valami jó, valami megkapó, amitől Ő olyan egyedi. Mivel minden ember mást és mást tart szépnek és vonzónak, így ugyanabban az emberben mindenki más és más „csodát” fedezhet fel, s egyáltalán nem baj - szerintünk létszükséglet -, ha az illető maga is ezt teszi önmaga személyével. Lényünk (testünk, lelkünk) lehetőségeinek: képességeinek, korlátainak feltárása, megismerése (önismeret), és főleg azok birtokba vétele lehet az első lépcső az önbizalom kiépítésének korán sem könnyű útján. Ne feledjük azonban, hogy a megfelelő önismeret - és megtapasztalás - nélkül kialakult-, kialakított és ezért túlzottnak mondható önbizalom mögött nincs valós érték - képesség -, így ez az út csak az előbb vagy utóbb törvényszerűen bekövetkező kudarc(ok) sorozatához vezethet! A meg­felelően megszerzett-, kialakított önbizalomban egyformán - azonos mértékben - jelennek meg, mind testi, mind lelki lehetőségeink-, képességeink. E azonos mérték megtartásáról annál is inkább lényeges beszélnünk, mivel sokan mindössze a testi külsőségek, mások szerint viszont csupán a belső „lény” minőségére-, fejlettségére szükséges alapoznunk személyisé­günk, s egyben önbizalmunk formálását-, kiépítését.A test külső megjelenési formája, szépsége, esetleges hiányossága, régebben egy olyan velünk született adottság volt, melynek - ha nem is teljes mértékű, de - hallgatólagos elfogadásával éltük le életünket. Újabban a modern orvostudomány a plasztikai sebészet alkalmazásával megpróbálja korrigálni e jellemző - esetleg fogyatékos - jegyeket, egyáltalán nem véve tudomást a karmikus feladatokról, melyben a test külsőségeinek is fontos - adott esetben meghatározó - szerepe lehet. E durva beavatkozás eredményeként előfordulhat, hogy a lélek mintegy elvesztegeti e fizikai létét, nem tudván e fizikai létére vállalt karmikus feladatait maradéktalanul teljesíteni. Ne feledjük, hogy nem véletlenül születtünk pont abba a testbe, így nem is véletlenül viseljük fizikai külsőnkön az adott jegyeket, és az esetleges fogyatékos­sá­gokat! Mivel minden átlagtól - kisebb vagy nagyobb mértékben - eltérő fizikai megjelenésnek karmikus oka(i) is lehet(nek), ezért karmikus vállalásainkat is csak ezek birtokában vagyunk képesek teljesíteni! Tehát az a mesterségesen létrehozott önbizalom, mely a plasztikai sebész közreműködése által jött létre, mindössze átmeneti megoldást jelent, ugyanis mindössze e fizikai létünk egy bizonyos szakaszára korlátozódik, s így nem engedi megtanulnunk az igazi önbizalom kialakítását. Ezért igen hamar elérkezik az az idő (életkor), amikor már nincs értelme - esetleg lehetősége sincs -, a további plasztika műtéteknek. Ennek hatására nagyon hamar - hirtelen - beköszönt az önbizalom és a társak nélküli öregkor, mellyel reális önbizalom híján nem igazán tudunk mit kezdeni. Társak nélküli, mivel az eddigi „barátok” - lehet, hogy tudtukon kívül, de - nem a mi, hanem a plasztikai sebész által létrehozott forma barátai voltak, s most ők sem tudnak mit kezdeni egy öreg és ráncos alakkal. Ez már nem az Ő általuk jónak tartott forma! S végül talán arról sem árt egy-két szót ejtenünk, hogy a plasztikai sebész „segítségének” eredményeként - a nem-teljesítés miatt -, vállalt karmikus feladatunk nehézségi foka tovább növekszik, s ennek ledolgozása - teljesítése - is következő életeink feladatává-, részévé válik, nem kis mértékben nehezítve azok már amúgy sem könnyű végrehajtását-, teljesítését.Az önbizalom helyes értékrendjének összeállítása során, sokan a belső értékek mindenek feletti elsőbbségét hangoztatják, s nézetük szerint a külső egyáltalán nem fontos. Vélemé­nyünk szerint ez a felfogás sem biztosíthatja-, eredményezheti a megfelelő - stabil alapokon nyugvó - önbizalom kialakulását, hisz kimondottan a belső én-re helyezi a hangsúlyt, holott e belső én, éppen most „barátkozna” fizikai testével. Nem gondolnánk azt, hogy bárki is szívesen fogadná egy koszos-piszkos, ápolatlan, mindössze formájában emberre emlékeztető valakinek az önzetlen - és valljuk be: tolakodó - „szeretetét”. Nem gondolnánk azt, hogy testének ápolása, gondozása, és bizonyos mértékű karbantartásának hiányában bárki is képes lenne társas kapcsolat kialakítására, esetleg karmikus feladatainak elvégzésére, hisz a fentiek hiányában igénye sem lenne-, lehetne rá. Természetesen e szavak messze nem azt szeretnék állítani, hogy belső értékeink másodlagosak lennének, mindössze arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az esetlegesen meglévő külső értékeink semmit sem érnének e külsőt megszépítő és támogató belső értékek nélkül, viszont az esetlegesen meglévő belső értékeink sem érvényesülhetnének e belső értékeket támogató és megjelenítő külső nélkül. Egyik sem lehet meg a másik nélkül, mint ahogyan az árnyék sem létezne - jöhetne létre - fény nélkül! Viszont nagyon lényeges, hogy amíg az esetlegesen szerényebb testi adottságokat bőven ellensúlyozhatja a testi ápoltság, és embertársaink felé irányuló szeretetünk által meg­nyilvánuló kisugárzásunk, addig belső hiányosságaink egyáltalán nem pótolhatók az esetlege­sen meglévő testi adottságok előtérbe helyezésével. Véleményünk szerint e belső hiányossá­gok csak és kizárólagosan tanulással-, tapasztalással pótolhatók, hisz végeredményben szel­lemi gyarapodásunk, és nem utolsósorban a személyes tapasztalatszerzés céljából öltöttünk fizikai testet.Ha már teljes mértékben sikerült elfogadnunk külső adottságainkat, s teljes mértékben azonosulni is tudtunk e kapott - végeredményben általunk választott - lehetőségekkel, akkor kialakulhat bennünk az ún. lelki békének nevezett állapot; a testi-lelki egyensúly. Ekkor már biztosak lehetünk abban is, hogy önbizalmunk a helyére került! De ebből semmiféleképpen sem vonhatjuk le azt a téves következtetést, mintha ez egyben tökéletességünket is jelentené! Ugyanis mindenkinek joga van hibázni, és amíg képes valaki hibát elkövetni, addig nem is lehet tökéletes. Tapasztalataink szerint kivétel nélkül mindenki követ el hibákat, csak kérdés, hogy ez mennyire szolgálja fejlődését, azaz tanul-e belőle: felismeri-e, kijavítja-e. De végeredményben eredményesen tanulhatunk a mások által elkövetett hibákból is, tehát nem feltétlenül szükséges várni a saját hibára.Mint említettük a hibák elkövetése természetes folyamat, s ugyanilyen természetes módon számíthatunk a hibát követő kritikára is, hisz ez is egy természetes folyamat. Mivel „azt kapod, amit adsz”, így nem árt, ha tudjuk, hogy minden kritika-, bírálat negatív töltetű energiából táplálkozik. Így ha adott esetben úgy döntünk - illetve elkerülhetetlenné válik -, hogy kritikát gyakoroljunk, azt építő jelleggel tegyük. Ez körülbelül azt jelenti, hogy: elismerjük ugyan a hiba elkövetésének tényét, de a hangsúlyt az önbizalom építésére, a jól elvégzett részek kiemelésére helyezzük, így a hibát elkövető alkalmassá válhat a hiba kijavítására. A bíztatás épít, így arra ösztönzi az elkövetőt, hogy e megelőlegezett bizalomnak mindjobban, és mihamarabb megfeleljen. Továbbá azzal, hogy megelőlegezett bizalmat szolgáltatunk, pozitív energiákat vonzunk magunkhoz, s e pozitív energiatöbblet által mi is épülünk. Ha ellenben a kritika gyakorlása közben dühösek vagyunk, és ezért ellenséges magatartást tanúsítunk, valamint bírálatunkban csak a hibákat rójuk fel, akkor olyan negatív energiákat vonzunk magunkhoz, melyek nálunk is maradnak, s az épülés helyett saját leépülésünk következhet be. Sokan azt hiszik, hogy ha dühösek, akkor erősebbek is. Ez egyáltalán nem így van, hisz mint már említettük: egyrészt a dühünk által magunkhoz hívott - teremtett - negatív energia nálunk is marad, másrészt a hibát elkövető személy pedig igyekszik megfelelni a hatás-ellenhatás törvényszerűségének, azaz még több hibát követ el, s velünk szemben Ő is ellenséges magatartásformát indukál. Ennek következtében még inkább nem képes megfelelni a követelményeknek, s így önbizalma komoly károsodást szenved. Ezen túl mindkét félnél rengeteg negatív energia szabadul fel, ami a test harmóniájának megbomlásához, s ezt által a fizikai test megbetegedéséhez vezethet. Jó tudni, hogy amikor mások ellen vétünk, végeredményben magunk ellen vétünk, s a mosoly melyet küldünk, mosolyként tér vissza hozzánk! Véleményünk szerint a félelem egy teljesen rendjén való dolog, egy teljes mértékben elfogadott normális emberi tulajdonság-, ami egyben bizonyos történésekre, eseményekre - esetleg csak a jövőben bekövetkezőkre -, adott válaszreakció is lehet. Úgy hozzátartozik mindennapi életünkhöz, mint ahogyan pl. a szaglás képessége is hozzátartozik, sőt néha-néha bizonyos fokig e félelemnek köszönhetjük testi épségünket, de akár életünket is. Ha köze­lebbről megvizsgáljuk magát a félelmet, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a félelem valójában nem más, mint egy igen erős energiatöltettel rendelkező stressz. Így tehát a stresszhez hasonlóan, maga a félelem is megjelenhet a jótékony - testi épségünket-, egészségünket védő -, de megjelenhet a kártékony - indokolatlan félelmek-, fóbiák - formájában is. Mivel tapasz­talataink szerint a - jótékony és a kártékony félelmek közötti - határvonalak nem különülnek el markánsan egymástól, így e határvonalak adott esetben bőven átfedhetik egymást, teret adván a fóbiák (indokolatlan félelmek) szinte észrevétlen kialakulásához, majd azok rögzüléséhez. Pl. ilyen indokolatlan(?) félelem alakulhat ki a repüléssel kapcsolatban. Az általunk ismert esetekben az illető gyakorlatilag képtelen megmagyarázni, hogy tulajdon­képpen mitől is fél. Maga a repülés - de ennek sokszor már a gondolata is - feltehetően halálfélelmet (remegést, izzadást, ájulásig fokozódó szédítő érzést) vált ki nála. Többszöri rákérdezések után - az általunk ismert esetekben - az derült ki, hogy az e félelemben szenve­dők zöme teljes mértékben tisztában van a repülés reális kockázatával, de elsősorban nem attól tartanak, hogy lezuhanhat a repülőgép, hanem maga a repülés váltja ki belőlük e halálfélelmet okozó ellenállásukat. Ha feltételezzük, hogy e személyek eredendően tériszony­ban - is - szenvedhetnek, akkor már valamelyest érthetőbb reakciójuk. De megemlíthetnénk, pl. azt az illetőt is, ki nézetünk szerint indokolatlanul fél a pókok mindenfajta változatától, s jóllehet életében még egyetlen egy pók sem bántotta. Véleménye szerint azért nem, mert sikeresen kerüli őket.Sajnos e félelmek (le)kezelése nem is olyan egyszerű, de azért egyáltalán nem lehetetlen! Bár ez is stressz, de az indokolatlan félelmek esetében egyáltalán nem alkalmazható a mindent megoldani látszó „üss, vagy fuss”, sőt egyes esetekben egyenesen értelmetlen is lenne alkal­ma­zása. Ugyanis az „üss, vagy fuss” csak abban a valós, ténylegesen fennálló vészhelyzetben adhat igazi megoldást, ahol is az „üss, vagy fuss”, alkalmazása teljes mértékben megoldja-, elhárítja a vészhelyzetet. Ilyen lehet, pl. ha a valós életben konkrétan minket támadnak meg, vagy ha szenvedő alanyai vagyunk egy valós tűzvésznek, esetleg egy éles bombariadót élünk meg, stb. De könnyen belátható, hogy egyáltalán nem használható, pl. abban az esetben, ha valaki indokolatlan mértékben fél a betegségektől, azaz hipochonder. Itt ugyanis nincs kit ütni, de nincs hová futni sem!Végeredményben mitől is félünk-, mitől is félhetünk? Gyakorlatilag mindentől. Így félünk: a vissza-visszatérő rémálomtól, a betegségektől, az öregségtől, a haláltól, az emberektől, a magánytól, de félhetünk még a munkanélküliségtől, a betöréstől (és nem a betörőtől), a különféle állatoktól, a rovaroktól, a magasságtól, a mélységtől, a tértől, a bezártságtól, s ki tudja még mitől nem. Érdekes módon azt, hogy ezek a félelmek kiben mennyire valósan, esetleg mennyire indokolatlanul jelennek meg, azt mindenki saját maga nagy biztonsággal el tudja dönteni. Ebből következően, pl. a hipochonder tudja magáról, hogy Ő hipochonder, a repüléstől rettegő tudja magáról, hogy Ő - ha talán indokolatlanul is, de - fél a repüléstől, a különböző fóbiában szenvedő határozottan és pontosan tudja, hogy Ő mely fóbiában szenved, azaz nagy valószínűséggel mindegyikőjük tisztában van személyes helyzetével. E tudatosság természetesen nem azt jelenti, hogy teljes mértékben el is fogadják az adott szituációban bekövetkező ellenállásukat (fóbiájukat), hanem e várható reakciók tudatában próbálják életüket alakítani.

Félelmeink eredői

Talán első lépésként nem ártana rohanó életünkből pár percet magunkra szánva elgondolkodni azon, hogy valójában mi is az életcélunk, valójában mit is tartunk fontosnak, milyen értékrend, és ezen belül milyen fontossági időbeosztás szerint éljük életünket. Leegysze­rűsítve: mi az, esetleg ki az, ami, esetleg aki, igazán fontos a számunkra? Van-e olyan, amire, esetleg akire, minden esetben - tehát bármikor - időt tudunk szánni-, szakítani?Véleményünk szerint egyáltalán nem biztos, hogy itt a munkának, illetve a munkával kapcsolatos teendőknek kell az első helyen állnia, mivel a munka sohasem lehet cél, csak eszköz, mégpedig egy olyan eszköz, melyre a célunk elérése érdekében - ha átmenetileg is, de - szükségünk van. Ezért véleményünk szerint az ember munkával kapcsolatos legfontosabb alapszabálya csak a következő lehet: nem azért élek, hogy dolgozhassak, hanem azért dolgozom, hogy élhessek! S ha már az életről, s a munkáról esett szó, esetleg elmondhatnánk azt is, hogy eddigi életünk során sohasem tapasztaltunk olyat, hogy az igazán vagyonos ember valaha is élvezni tudta volna saját vagyonát, ugyanis folyamatosan el van foglalva annak megőrzésével-, gyarapításával. Végeredményben olyan, mint a saját maga által megteremtett jólét élvezete, nem létezik számára, mivel erre soha nem jut idő. Amikor pedig már jutna, az eddigi életmódjának egyenes következményeként megérkezik a menetrend szerinti első, majd - ha abból sem tanul - az azt követő sokadik infarktus, illetve agyvérzés. De mivel van pénze arra, hogy kivételezettként bánjanak vele az orvosok, így külön szobában - itt is egyedül(!) - fogyaszthatja el diétás étkét, s itt döbben rá - a köménymagos levest kanalazva -, hogy tulajdonképpen teljesen felesleges, és ezért lényegtelen dolgokra vesztegette el egész eddigi életét. Vagyonát „megcsillogtatva” talán még tesz egy-két hiábavaló kísérletet egészsége visszavásárlására, de hamarosan rá kell döbbennie, hogy hiába a vagyon, az előtte álló út még számára sem kerülhető el.E fent ismertetett zsákutca elkerülése érdekében talán célszerű lenne átértékelnünk az esetlegesen rosszul megválasztott, vagy az esetleg spontán módon kialakult fontossági sorrendeket, és az ehhez rendelt időbeosztásunkat. Pl. mikor szántunk arra utoljára időt, hogy egy igazi beszélgetést folytassunk szeretteinkkel? Egyáltalán emlékszünk ilyenre? Vagy mikor osztottuk meg utoljára őszintén félelmeinket szeretteinkkel? Egyáltalán volt már ilyen? Mikor osztottuk meg utoljára őszintén félelmeinket az Úrral? Volt már ilyen egyáltalán? Azért kérdezzük mindezeket, mivel tapasztalataink szerint már az is egyfajta gyógyszer lehet - de megnyugvást mindenféleképpen ad - félelmeinkre, ha egyáltalán lehetőség nyílik azok megbeszélésére-, kibeszélésére. Ha nincs kivel megosztanunk, illetve nem szánunk rá időt, hogy megosszuk életünk terheit, félelmeit, akkor feltétlenül eljön az az idő, amikor azok elkerülhetetlenül elborítanak bennünket. Ilyen személy lehet, pl. maga a Teremtőnk is, és úgy gondoljuk, hogy bizton számíthatunk rá, hiszen az Ő lehetőségei nem korlátozottak, hanem végtelenek.

Félelmeink (le)kezelése

Tapasztalataik szerint: még véletlenül se gondolja senki azt, hogy az alkohol, vagy a drog megoldást adhat problémáira! Igaz, hogy az első pár alkalommal látszólagos - átmeneti - félelemmentes pozitív hatások érhetők el, de nagyon hamar kialakul a függőség, és ezzel együtt megjelenik az alkohol - vagy a drog - okozta félelem, melyben a rémálmok és a láto­mások kergetik egymást.-          Sok mindent egyszerűen azért nem értünk meg, mert pillanatnyilag nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megérthessük azokat. De nagyon sokat tud a helyzeten segíteni, ha mindent ún. belső békével szemlélünk!

-          A veszély érzete - esetleg a félelem - nem arra szólít fel, hogy meneküljünk a veszély elől, hanem arra, hogy tegyünk lépés(eke)t a biztonság felé.

-          Ha az adott körülmények között lehetséges, próbáljuk meg elkerülni a pánikot:-      ne erősítsük félelmünket további negatív gondolatokkal;-      arra figyeljünk, ami valójában is történik, és ne arról képzelődjünk, hogy mi is történhetne, azaz próbáljuk meg felmérni, hogy valós veszélyben vagyunk-e.-          Menekülés helyett válasszuk a szembesülést! A menekülés megerősíti, és tartóssá teszi - bevési - a félelmet. Amikor az ember egy-két kellemetlen élmény után igyekszik elkerülni a szorongását - félelmét - keltő helyzeteket, azzal csak elmélyíti a negatív hatást. Ha le akarjuk győzni félelmünket, akkor szorongásunk tárgyát nem mellőzni kell, hanem szembesülni vele. A gyógyulás útja csak a szembesülés lehet. Rohanó, s ezért permanens módon változó világunk történései-, eseményei folyamatos alkalmazkodásra kényszerítenek minket. Ez igen komoly megterhelést okoz a testnek, s véleményünk szerint ennek egyik egyenes következménye lehet a stressz kialakulása, ugyanis mi úgy gondoljuk, hogy bármi az életben, ami alkalmazkodást igényel tőlünk, egy esemény, egy gondolat, egy érzés, stb. az stresszt okoz, csak a mérték és annak irányultsága lehet egyénenként változó. A stressz hatására a szervezetben fokozott adrenalin-termelés indul meg, mely érzelmi, mentális és testi szinten egyaránt hat. Ha ez az állapot huzamosabb ideje fennáll, a salakanyagok és méreganyagok a nem megfelelő méregtelenítés miatt felhalmozódnak, és betegségeket okozhatnak.A lelki bajainkat is nagymértékben - lehet, hogy teljes egészében - a háttérben állandó jelleggel megtalálható-, megbúvó stressz okozza. Hozzáértő pszichológusok szerint ez lesz - talán már az is -, a XXI. század népbetegsége. A stressz szó hallatán önkéntelenül mindenki csak valamilyen negatív dologra tud gondolni. Gondolatainkban a stressz már össze van kapcsolva a negatívummal, holott valójában a stressznek is két hatás-fajtája ismeretes, ugyanis a negatív hatás mellett - bár sokkal kisebb arányban - megtalálhatjuk a stressz pozitív hatását is. A pozitív hatást kiváltó stressz eredményeként, gyakorlatilag minden leküzdhe­tetlennek tűnő akadályt képesek vagyunk magunk mögé utasítani. Ilyenkor rendelkezésünkre áll minden olyan erőtartalékunk, ami az úgynevezett hétköznapi „üzemmódunkban” nem. S ami a lényeg: az esemény megtörténte után aránylag rövid időn belül a test visszatér a megnyugtató egyensúlyi állapotába. De be kell ismernünk, hogy ez fordul elő ritkábban. Életünk folyamán sokkal inkább domináló az a stressz, mely negatív hatást vált ki bennünk, melyet a legkülönbözőbb élethelyzetek okoznak, amelyekkel szemben tehetetlenséget, gátoltságot, félelmeket, és az ezekből eredő cselekvésképtelenséget érzünk: pl. a nagyon megfelelni akarás, a minden áron való beilleszkedés az otthoni, iskolai, munkahelyi környezetbe. Ezek jelenléte különböző testi és érzelmi tüneteket - mint pl. remegés, fejfájás, izzadás, (súlyos esetben akár ájulás) -, eredményezhetnek. De ennek kapcsán hosszasan sorolhatnánk a stressz által létrehozott gyógyíthatatlannak tűnő „betegségeket”, a stressz által teremtett válási helyzeteket, a stressz által maximálisan kiélezett, így megoldhatatlannak tűnő emberi kapcsolatokat, stb. Egyszóval mindazokat a körülményeket, amelyeket nehezen vagy egyáltalán nem tudunk megoldani-, feldolgozni. Mindez azt jelzi, hogy az adott szituációt nem megfelelően kezeljük - általában túlértékeljük fontosságát - így az annak vélt meg­oldásába fektetett energia biztosítása is túl nagy igénybevételt jelent számunkra. E energia-befektetéseket nehezen - vagy egyáltalán nem - vagyunk képesek kipihenni-, esetleg pótolni. Így a test - a közben menetrend szerint érkező újabb stressz miatt - képtelen egyensúlyi állapotának visszanyerésére. A feszült idegállapot hatására túlterheltnek érezzük magunkat - s ez általában így is van -, ez megfoszt életerőnktől, életkedvünktől és a továbbiakban inkább az események túlélésére és egyáltalán nem a megoldására törekszünk. E lelki eredetű problémáink képesek még külsőnket is megváltoztatni. Árulkodik tekintetünk, testtartásunk, egész viselkedésünk. A hosszan jelenlévő stressz nyomot hagy egész szervezetünkön. Pl. a szem írisze a hozzáértőnek a test minden elváltozásáról árulkodik, lehet az a jelen vagy a múlt egyaránt. Hasonlóan beszédesek a test akupunktúrás és akupresszúrás pontjai, valamint a kéz és talp reflex zónái. Relatív érzékenységük, illetve a már kitapintható elváltozások is árulkodnak szervezetünk megviselt állapotáról. Végeredményben az „üss, vagy fuss” fizikai reakció (gyökér-csakra) gyakorlatilag azonnal kisöpörhetné szervezetünkből az ilyenkor felgyülemlett salakanyagot, de mi ezt felülbíráljuk (köldök-csakra), s az „üss, vagy fuss” helyett egyszerűen „lenyeljük”, ezzel alapozván meg testi betegségeink kialakulásának további lehetőségeit.Nagyon lényeges megjegyeznünk, hogy véleményünk szerint maga a stressz önmagában sem nem negatív, sem nem pozitív. Hatásának irányultságát (pozitív vagy negatív) a stresszre adott válaszaink sorozata határozza meg. Példának okáért talán megemlíthetnénk a repülést; az egyik emberben határtalan örömöt, illetve élvezetet, a másikban pedig alig kezelhető halálfélelmet, illetve megsemmisülési érzést kelt.

A stressz negatív hatásának
első fokozata

Ilyen állapotot élhetünk meg pl. baleset vagy súlyos kimerültség esetén, esetleg nagyon heves vita, veszekedés alkalmával. A szervezetben gyors változások játszódnak le, az úgynevezett minden áron való életben tartás törvénye működik. Az agy a vért a testfelületről és minden nélkülözhető helyről az izmokba juttatja.Ami külsőleg ilyenkor látható: száraz szempár, merev tekintet, fénylő bőr. Nem vagy csak igen lassan tudunk gondolkodni. Fizikailag és lelkileg bizonyos érzéketlenség jellemez. Ilyenkor segíthet egy pohár víz, és ha tehetjük pihenjünk le! Egy kis szundikálás csodákat művelhet.

A stressz negatív hatásának
második fokozata

Ha az első fokozatú stressz állapota már órák óta tart. A szervezetben olyan kémiai változások mennek végbe, amelyek befolyásolják térérzékelésünket. Ha tehetjük, kerüljük a térérzékelést igénylő tevékenységet (pl. ne üljünk volánhoz!) Amint ez lehetséges, lazítsunk és aludjunk rá egyet.

A stressz negatív hatásának
harmadik fokozata

Ha már hosszú ideje megoldatlan problémáink vannak fizikai, érzelmi vagy mentális területen. Ilyenkor kilátástalannak látjuk helyzetünket és már csak az adott problémára tudunk gondolni. Figyelmeztető jele lehet, ha már mindkét írisz alatt látszik a szemfehérje.A problémát ebben az esetben sem oldja meg senki helyettünk, de ekkor már célszerű külső segítséget is igénybe venni. Lehet ez a társunk, egy barát, esetleg szakember, csak rajtunk múlik, hogy kiben bízunk meg.

A stressz (le)kezelése

Mint ahogyan ez a fentiekből is látszik, a stresszt nem lehet teljes mértékben kizárni mindennapi életünkből, hisz végeredményben bármely hétköznapi történés stresszt okozhat, akár bennünk is. De nem a stressz maga okozza a problémát, hanem az, ahogyan a stresszt okozó történésre reagálunk. Ha negatív teremtő energiával reagálunk, akkor bizony a negatív energia hosszú távú „vendégeskedésére” számíthatunk, mivel - mint már bizonyára mindenki tudja -: a negatív energia, a már meglévő negatív energiák táplálását eredményezi. Jó példa lehet erre az, ha valakit hosszú távon olyan (munka)feladat elvégzésére kényszerítenek (pl. egy munkavállalót), melyet nem végez szívesen. Lehet, hogy azért nem, mert nem ért hozzá megfelelő módon és fél az esetleges kudarcoktól, illetve a nem hozzáértéséből adódó károkozástól, de az is lehet, hogy egyszerűen csak utálja a kapott feladatot. Bárhonnan is közelítjük, és bárhogyan is vizsgáljuk a témát, a végső következtetés minden esetben az, hogy bármely munkavállalásban történő helytállás stresszt okoz, s a fentebb leírt szituációkban e stressz irányultsága csak negatív lehet. Mit lehet tenni? Első megközelítésben azt tudnánk javasolni mind a nem hozzáértőnek, mind az utálkozónak, hogy sürgősen próbáljanak meg minél többet megtudni munkájukról, pl. egy erre a célra megfelelő tematikával rendelkező tanfolyam kapcsán. Ugyanis e tanfolyamon biztonsággal megszerezhető a megfelelő szakmai hozzáértés, és az is lehet, hogy az utálkozó megismervén az összefüggéseket, más szem­szögből kezdi látni saját tevékenységét, felfedezheti annak fontosságát, esetleges szépségeit, s így az is elképzelhető, hogy ezek után már nem is lesz annyira utálatos az általa végzett tevékenység. Ha mégsem sikerül, és már minden próbálkozásunk kudarcba fulladt, akkor bizony nem árt, ha egy olyan munkahelyet keresünk, ahol elképzeléseinknek, vágyainknak, képzettségünknek, érdeklődésünknek minden tekintetben megfelelő feladatot bíznak ránk, de legalábbis olyat, amit nem utálunk. Viszont sem ebben, sem abban az esetben ne feledjük, hogy minden munkavégzés stresszt okoz, de annak irányultságát (pozitív vagy negatív) minden esetben ezzel kapcsolatos reakcióink szabják meg.Könnyen elképzelhető az is, ha a bennünk negatív energiákat keltő stressz kiváltó okának túl nagy fontosságot tulajdonítunk, azaz nem rendelkezünk a helyzet konkrét megítéléséhez szükséges ismeretekkel, illetve lehet az is, hogy igaznak vélt, de valójában téves ismeretekkel rendelkezünk. Munkavállalás esetében itt is megoldást adhat a megfelelő tájékozódás és a szakmai továbbképzés, még az élet „dolgaiban” az élet dolgaira vonatkozó fontossági sor­rendet célszerű követnünk. E második esetre vonatkozólag, iránymutatást mindenki csak saját magának, saját életének ismeretében adhat, ugyanis saját magának kell adott esetben eldöntenie, hogy pl. a saját egészsége - s ezen belül saját életminősége -, vagy pedig ismerősé­nek róla alkotott - esetlegesen jó -, véleménye a fontosabb.Végezetül ismételten felhívnánk a figyelmet arra, hogy véleményünk szerint - a hiedelmekkel ellentétben - a stressz önmagában sem nem negatív, sem nem pozitív! Irányultságát, azaz azt, hogy majdan negatív vagy esetleg pozitív energiát nyerünk-e belőle, kizárólagosan a stresszre adott válaszreakcióink határozzák meg, tehát tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a különféle tevékenységeink által létrejött stressz ne negatív, hanem pozitív energiát közvetítsen számunkra.

Hartmann-háló

Dr. Ernst Hartmann által 1950-ben ismét (már a rómaiak is ismerték) „felfedezett” sugárzás hálószerűen befedi Földünk teljes felületét. A „hálók” szerkezete és annak elhelyezkedése, nyilván a földmágnesesség rácsszerű elhelyezkedésének függvényei. Az ún. Hartmann-háló, pontosan észak-déli, valamint pontosan kelet-nyugati irányban egy olyan hálót alkot, melynek „falai” kb. 20-25 cm vastagságúak. Az így létrejövő háló „szemeinek” mérete észak-déli irányban mintegy 220-240 cm, kelet-nyugati irányban pedig 180-190 cm. A háló szemeinek mérete a hosszúsági fokok függvényében, valamint a külső és a belső térben elég erőteljesen változik. Pl. itt nálunk Magyarországon ezen méretek külső térben mintegy 170x180 cm-re tehetők, míg belső térben, pl. vasbetonból készült falak esetén ez lényegesen kisebb, akár 140x150 cm is lehet. Sőt, ilyenkor kialakulhat egy ún. másodlagos háló, melynek falai párhuzamosak a helyiség falaival, viszont ezek sugárzása éppen olyan veszélyes, mint az eredetié. Az egész­ségre a keresztezési pontok, az ún. csomópontok a legveszélyesebbek.

Curry-háló

Az M. Curry által felfedezett sugárzás (ezt kevesebben ismerik, és nagyon sok radiesztéza be sem méri, „megfeledkezik” róla), az ún. Curry-háló. A Hartmann-hálóhoz képest pontosan 45°-kal van „elforgatva”. Így pontosan észak-nyugat és dél-kelet, valamint pontosan dél-nyugat és észak-keleti irányban alkot egy kb. 35 cm falvastagságú hálót. A háló szemei mintegy 320x320 cm nagyságúak. Az egész­ségre kevésbé veszélyes, mint a Hartmann háló, sőt egyes tapasztalatok szerint, a nullpontja (kb. a két csomópont közötti távolság felénél található) egyenesen ajánlott az ott tartózkodásra. Viszont csomópontjai veszélyesebbek, mint a Hartmann-hálóé.

Tigris-háló

Nagyon hasonlít a Hartmann-hálóhoz mind tájolásában, mind káros hatásában. Rácsmérete észak-déli irányban mintegy 5-5,5 méter, kelet-nyugati irányban pedig 1,6-1,8 méter, zárt térben ennél kisebbre 4-4,5x1,2-1,4 méterre is összenyomódhat. A háló észak-déli része lényegesen nagyobb, kb. ötszörös intenzitású sugárzással rendelkezik, mint a kelet-nyugati része. A sugárzás erőssége a hold ciklusaival mutat összefüggést.

A geológiai törésvonalból származó sugárzások

A földkéreg állandó mozgásban van. E mozgás következtében kialakulnak repedések, vetődések, melyek a néhány millimétertől akár a többször tíz centiméter szélességgel is rendelkezhetnek. Itt a szélesség és a veszélyesség között fordított arányosság áll fenn, azaz minél keskenyebb egy törésvonal, annál nagyobb veszélyt jelent környezetére. A relatíve keskeny repedés intenzívebb (koncentráltabb) sugárzást bocsát ki. Hatása még károsabb lehet, ha pl. érctelér is található az adott helyen. Sok esetben jelentős radioaktivitás és ionizációs sugárzás is mérhető az ilyen helyen. Általában a hegyvidéken jellemző előfordulásuk.

Szent György és ley-háló

Energiáját a föld erőtereiből, a földmágnesességből nyeri. A hálót szabályos, de eltérő polaritásokkal és intenzitásokkal rendelkező sávok alkotják, melyek közepe mindig egy Szent György vonal. A Szent György vonalat két oldalról szimmetrikusan körülvevő vonalak közé tartozik a Ley vonal, melynek polaritása mindig negatív. Ez zárja le tulajdonképpen a Szent György struktúrát. E struktúrák találkozási pontjai - de maguk a sávok is - rendkívül fontosak voltak az ember számára a történelem folyamán. Az itt található energiakoncentráció hatalmas. Elődeink ismerték e struktúrákat és tudták, hogy jobb ezeket elkerülni, illetve kultikus célokra használni. Rövid ideig lehet rajtuk tartózkodni, de élni (lakni) nem. Ezeken a pontokon olyan erős energetizáló (töltő) tér található, ami pár perces ott tartózkodás alatt képes feltölteni, sőt túltölteni egy energiaszegény aurát. A jang jellegű energiaközpontok és vonalak gyógyító és harmonizáló hatásúak az emberi energiarendszerre. A Földanya ún. éterikus testében történik az energiaáramlás. A gyakorlati megfigyelések azt támasztják alá, hogy az embernél is a fizikai testet átható és körbevevő éterikus test és az abban működő (akupunktúrás) meridiánrendszer tisztul a jang jellegű energiaáramlásban. Például a tápiószentmártoni Attila-dombon a legkülönbözőbb betegsé­gekből történtek spontán gyógyulások. Az eset súlyosságától függően 10-20 alkalommal 1-3 órás ott-tartózkodás eredményt hozhat. A hatás tartósságára vonatkozóan még nincs többéves megfigyelés. Ha az illető életmódja, gondolkodása, táplálkozási szokásai nem változnak, és visszatér az otthoni környezetében található földsugárzásokba, akkor idővel visszaeshet korábbi betegségébe vagy újabbat kaphat.Milyen betegségekkel javasolt az ilyen helyek felkeresése? Ahhoz, hogy ezt tudjuk, tisztáznunk kell, milyen szinten hat ez a fajta sugárzás az emberi energiarendszeren belül. Érdekes, hogy a Földanya éterikus testének sugárzása nagyon hasonlít az ember éterikus testére és az ebben található akupunktúrás meridiánrendszerben zajló folyamatokra. Gyakor­latilag minden betegség tudatszintről indulva az asztráltesten és az éterikus testen keresztül realizálódik az emberi testben úgy, hogy a meridiánrendszerben blokádok keletkeznek. A blokádok feloldásával hatnak és tesznek egész­ségessé az erőközpontok.Mivel az erősebb központok, melyek számba jöhetnek gyógyító hatásukkal, átlagosan 15-20 km-ként találhatók, 10 km-nél nagyobb távot senkinek sem kellene otthonról megtennie a lakásához legközelebbi gyógyhelyig. Ahol a közelben ismert kunhalom van, közepe jól felismerhető, a környéken lakók kihasználhatják a lehetőséget. Elegendő az energiaközpont kb. 3-5 m átmérőjű területén elhelyezkedni, és alkalmanként 1-3 órát ott tölteni. Ebből következik, hogy 10-15 személynél több egyszerre nem tartózkodhat a helyszínen. A központtól távolodva gyengül a térerő, ekkor az ott-tartózkodás idejét növelve lehet elérni a kívánt hatást.

Energiavámpírnak nevezzük azt az embert, ki „elszívja” a másik (élet)energiáját. A vámpír szó hallatán rendszerint egy nagyfogú, szúrós - leginkább egy eszelős - tekintetű vámpír képe ötlik fel bennünk, viszont a valóságban az energiavámpír bárhogyan is megjelenhet, de úgy biztosan nem, ahogyan a tudatunkban él. Végeredményben nagyon hamar találkozhatunk egy ilyen vámpírral: mindössze a tükörbe kell belenéznünk. Ugyanis mi mindannyian energiavámpírok vagyunk, csak különböző mértékben. Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy „elszívjon” egy kis energiát más emberektől, állatoktól vagy éppen növényektől. Tehát ez egy teljesen normális hétköznapi folyamat. Abban az esetben, amikor az energia elszívása nem zavar másokat, lényegében természetes energiacsere történik, mivel az elszívó fél nem csak elveszi a másét, hanem sajátjából is ad egy részt. Ez normális esetben úgy történik, hogy az emberi érintkezés nem annyira az információk, mint inkább az energiák cseréjéből áll. Biztosan volt már alkalma olyan beszélgetésen részt venni, ahol valójában semmiféle információcsere sem történt. E beszélgetés valódi oka „mindössze” az energiacsere volt. Biztosan megélt már olyan szituációt, amikor is egy végigbeszélgetett éjszakát elemezve alig tudott visszaemlékezni arra, hogy valójában miről is volt szó, viszont maradandó benyomásai szerint mégis igen jó érzések maradtak meg az együttlétről. De mindez megtörténhetett éppen fordítva is! Végeredményben, amikor dolgozni megyünk a munkaadó vagy az állam részéről megnyilvánuló energia-vámpírizmus hivatalos formájáról van szó. Ugyanis a munkahelyen nem egészen azt tesszük, amire nekünk, hanem amire valaki másnak van szüksége. Véleményem szerint a munka nem más, mint energetikai prostitúció.

Az „igazi” energiavámpír eredendően lényegesen gyengébb nálunk, mivel energiahiányban szenved, s reményei szerint, a velünk való energia-kapcsolat oldja meg energiahiányát. Az energiavámpírok az esetek túlnyomó többségében boldogtalanok. Ezen túl energetikailag „fogyatékos” emberek ők, s ha ennek megfelelően viszonyulunk hozzájuk, akkor már világossá válhat számunkra, hogy az általuk gyakorolt energetikai agresszió esetén hogyan tartsuk vissza felháborodásunkat, s hogyan ne engedjük meg elvenni tőlünk azt, amire valójában saját magunknak is szükségünk van. A legmegfelelőbb az, ha felismerjük az agressziót, és érzelmileg nem reagálunk rá. Ha nem törődünk vele, akkor a folyamat teljesen veszélytelen. Legfeljebb pillanatnyi ingerültséget, bosszúságot vagy gyengeséget érez az ember. Nem is maga az agresszió a veszélyes, hanem a rá adott válaszreakció. A sikeres védekezéshez meg kell tanulnunk az alapigazságot: az energia-vámpírizmus normális jelenség. Ha önnél minden rendben van, akkor az energetikai támadás nem okozhat kárt. Ha mégis kárt okozott, akkor valamit igen gyorsan meg kell változtatnia, mivel agresszió nélkül nincs valódi kommunikáció, és véleményünk szerint agresszió nélkül nincs igazi szerelem sem.Ha semmiképp sem kíván, illetve tud megváltozni, s ugyanakkor meg akarja védeni magát a támadásoktól, akkor tanulja meg a támadás időben történő kikerülését. Pl. ha valaki elsírja Önnek a bánatát, vagy csak egyszerűen sorsára panaszkodik, türelemmel hallgassa végig. Az illető már a kellő mértékű türelem láttán is megkönnyebbül. De soha ne adja át magát a teljes együttérzésnek - hisz a problémát nem Önnek kell megoldania -, s meg se próbálja beleélni magát a panaszkodó helyzetébe! Ne legyen rezonátora a boldogtalanság energiájának! Mindössze az információ egyszerű befogadására törekedjék, és ne engedjen a sugallatnak, mely ki szeretné provokálni Önből a baj közös átélését. Az együttérzése által létrejön a kapcsolat a csatornákon (csakrák) keresztül, panaszkodó partnere átküldi Önnek problémáinak és esetleges betegségeinek negatív töltetű energiáját, s az ennek helyén képződött űrbe pedig az Ön egészséges energiáját szándékszik betölteni. Ne fogadja el mások „szemétkosarának” tartalmát sem, mert ha ezt segítő szándékból mégis megteszi, megürült kosarába a partner azonnal újabb szemetet rak, s ez permanens folyamattá válik. Találjon ki más módot a segítségre. Ha lehet, győzze meg panaszkodó társát, hogy a kosarat öntse ki ő maga (Nagytakarítás), újabb szemetet pedig már ne rakjon bele.

Testünkben hét fő energiaközpont található, mely központok energiaszintje aránylag egyszerű módon mérhető is. Sőt egyes teóriák szerint kilenc, illetve tizenkét fő energiaközpont, úgynevezett csakra létezik. Nem hinnénk azt, hogy a mi feladatunk lenne eldönteni, hogy téved-e valaki, és ha igen, akkor ki, amikor az energiaközpontok számának kérdése kerül szóba. Mivel a legtöbb bizonyítható elképzelést az indiai felfogás és tradíció adja, mely szerint hét energiaközpont, azaz hét csakra létezik, talán célszerű a továbbiakban ezt az elvet követnünk.

Már a XIX. század végén felismerték, hogy az elnyomott- elfojtott érzések ún. gócokat képeznek a test meghatározott területein, megbetegítve azt. E megfigyelések teljes mértékben és hajszálpontosan fedik az indiai csakrákkal kapcsolatos tanokat. A hét csakra a törzs és a fej kitüntetett és egyben meghatározott pontjain található a test tengelyvonalában, forgó energiatölcséreket képezve. A különböző tanokban található leírások nagyjából azonos helyre helyezik a csakrákat. Viszont a csakrák méretében felfedezhetők kisebb-nagyobb eltérések. Egyes leírások például egy alma nagyságához hasonlítják, míg mások - mint pl. a kínaiak - hüvelykujjnyi méretre utalnak. Személyes tapasztalataink szerint viszont adott esetben mindkét állítás akár igaz is lehet, ugyanis méréseink szerint a csakrák egyénenként eltérő méretűek lehetnek. Az egyetemleges élet-energia a gyökér-csakrából kiindulva halad a korona-csakra irányába, mintegy összefüggő láncra fűzve a csakrákat. Mivel mindegyik csakra az ővele szomszédos csakrákon kívül a test több pontjával - szervével - is kapcsolatban van, ez a kapcsolat alkotja a „működő egész”-et. Belátható, hogy ezek bármelyikének alul­működése - az elszenvedett energiahiány miatt -, felboríthatja az élet egyensúlyát, azaz betegségeket okozhat.

Az első csakra, az alap-csakra (gyökér-csakra) a hátgerinc alsó végénél, a fark-csontnál helyezkedik el. E energiaközponton keresztül tapasztaljuk meg-, sajátítjuk el a menekülés vagy harcreakciókat. Közvetlen kapcsolatban van a mellékvesével, a vesékkel, és a hátgerinccel. Ez az energiaközpont felelős a fizikai erőnlétünkért és vitalitásunkért. A munka- a hivatás, az energia, az aktivitás elsődleges mozgatórugója. A színe általában vörös, eleme a föld.Betegségek: aranyér, bélgyulladás, fogínygyulladás, gerincpanaszok, hasmenés, székrekedés, hideg végtagok

.A második csakra a nemi szerveknél (szex-csakra) található, de ugyanez a csakra a kreativitás csakrája is. Irányítja- szabályozza viselkedésünket kapcsolatainkban, a nemi életben, és ez által a szaporodásban. A gyökér-csakrával együtt felelős az emberi szexualitás örömeiért és problémáiért. A színe általában narancssárga, eleme a víz.Betegségek: bélgörcsök, felfúvódás, gombás fertőzés, hajhullás, hereproblémák, méhproblé­mák, petefészek-ciszta, impotencia, a prosz­tata megbetegedései, mellbetegségek, étkezési zavarok, kóros elhízás, orgazmus-problémák.

A harmadik csakra kissé a gyomorszáj alatt (köldök-csakra) helyezkedik el, és a hasnyálmiriggyel van közvetlen kapcsolatban. Az epehólyag működését befolyásolja, s így távolról szabályozza az idegrendszert is, de hozzá tartozók még: a szem- a látás, a gyomor és a máj. Az érzelmi érzékenység és személyes erő központja. A köldök-csakra szenvedélyeink és saját énünk irányítója. A színe általában sárga, eleme a tűz.E csakrához olyan betegségek tartoznak, melyek aggodalomra, félelemre, szorongásra és elnyomott agresszióra vezethetők vissza: cukorbetegség, epepanaszok, emésztési problémák, gyomorfekély, epe és májbetegségek.

A negyedik csakra a szívnél (szív-csakra) található. A test energetikai középpontja, és a szívvel, mint szervvel, valamint a csecsemőmiriggyel áll szoros kapcsolatban. A szívet, a vér minőségét, és a vérkeringést irányítja, valamint az immunrendszert szabályozza. A szeretet központja. A színe általában zöld, eleme a levegő.Betegségek: az immunrendszerrel és a vérkeringéssel kapcsolatos betegségek, az antitest­képzés, a fehérvérsejtek képzése, és végül maga a szív, mint szerv.

Az ötödik csakra a toroknál található, ezért a köznyelv általában torok-csakrának nevezi. A pajzsmiriggyel, a nyakkal, és a szájjal van közvetlen összefüggésben. Irányítja a tüdőt, a hangszálakat, a hörgőket és az anyagcserét. Elsősorban a légzéssel, a beszéddel és az önkifejezéssel kapcsolatos. Az önkifejezés, a kommunikáció és az értékítélet központja. Itt halljuk meg a külső és a belső hangokat. A torok-csakra a szex-csakrával igen szoros kap­csolatban áll. A szex-csakra a test ösztöni részét, míg a torok-csakra pedig az intellektuális, szimbolikus részét irányítja. A színe általában kék, eleme az éter.Betegség: beszédproblémák, köhögés, torokfájdalom, rekedtség. Az elnyomott érzelmek elzárhatják a torok-csakra energiáját.

A hatodik csakra vagyis a harmadik szem (esetleg homlok-csakra) a homlok közepén, a két szemöldök között található. Az agyalapi miriggyel áll közvetlen kapcsolatban, ezért az agy alsó részét, az idegrendszert, a fül, az orr, és a bal szem irányítását végzi. A lélek színhelye. Ez vezérli a meditációt, az elmélkedés irányát, az intuíciót. A harmadik szem a nevetést is irányítja. Ezen belül az egyik legnagyobb feladatának tekinti azt, hogy tudjunk nevetni önmagunkon. A színe indigókék, de alkalmanként a vörös és a kék kombinációjaként jelenik meg. Nem tartozik hozzá elem.Betegségek: folyamatosan visszaköszönő fejfájás, látászavarok (rövid és távollátás, kancsalság, kötőhártya-gyulladás).

A hetedik vagy korona-csakra (esetleg fejtető-csakra) a fejtetőn, a kutacsoknál található. A korona-csakra a legmagasabb tudati szintet szimbolizálja. A tobozmiriggyel áll közvetlen kapcsolatban. A felső agyat, valamint a jobb szemet irányítja. E csakrán keresztül lehet felvenni Teremtőnkkel a „kapcsolatot”. A teljes felszabadultság, az abszolút szabadság tudatának az állapota. Színét általában ibolyaszínűnek, de néha fehér fénynek láthatjuk. Eleme nincs.Betegségek: általában lelki, pszichés eredetű betegségek, esetleg személyiségváltozások (parkinson-kór, alzheimer-kór, depresszió, epilepszia) fordulhatnak elő.

NEM A RÓZSA

Áll a rózsa a mezőbe,
Nem rózsa, hanem Boldogságos Szűz Mária,
A szent jászolt egyengeti,
A szent fiát lefekteti,
Kipólyázza, bepólyázza,
Keresztet vet reája,
Mi is vessünk magunkra keresztet:
Atyának, Fiúnak, Szentlélek.

AZ AZ ASSZONY MÁRIA

Elindultam egy útra
Hétszer szentelt szent útra,Ott vagyon egy szent egyház,
Hétszer szentelt szent egyház,Az előtt mondanak egy misét
Hétszer szentelt szent misétAz előtt áll egy asszony,
Hétszer szentelt szent asszony,Abban vagyon egy oltár,
Hétszer szentelt szent oltár,Az előtt áll egy barát,
Hétszer szentelt szent barát,A karján van egy gyermek,
Hétszer szentelt szent gyermek,Az az asszony Mária,
A kis gyermek szent fia,
A mi Urunk Jézus Krisztus.

KÖSZÖNTŐK 

Ahol keletkezik Egy ékes, nagy út;
Amellett keletkezik
Egy halastó-állás.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!Azt is felfogá
Az apró sárocska.
Arra is rászokik
Csodafiú szarvas.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!Noha kimennél,
Uram, Szent István király,
Vadászni, madarászni;
De ha nem találnál
Sem vadat, sem madarat,
Hanem csak találnál
Csodafiú szarvast.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem! Ne siess, ne siess,
Uram, Szent István király,
Az én halálomra!
Én sem vagyok
Vadlövő vadad,
Hanem én is vagyok
Az Atyaistentől
Hozzád követ.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!Homlokomon vagyon
Fölkelő, fényes nap;
Oldalamon vagyon
Árdeli szép hold;
Jobb vesémen vannak
Az égi csillagok.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!Szarvam vagyon:
Ezer vagyon!
Szarvam hegyin vannak
Százezer sövények.
Gyulaszlag, gyulaszlag,
(H)oltatlan alusznak.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!Hej, már kit adjunk?
A Jusztinnak adjuk,
Horváth Annát adjuk.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem!Hej, már kit adjunk?
Lacikának adjuk,
Király Ilust adjuk.
Haj, regö, rejtem;
Regö, rejtem! 

REGÖSÉNEK

Ne fuss, ne szaladj,
Szent István királyunk!
Mi sem vagyunk ördögök,
Hanem a te szolgáid.
Haj regő rajta,
Azt is megengedte
A nagy uristen!Kelj föl, gazda, kelj föl!
Szállott isten házadra
Sereg angyalával,
Vetett asztalával,
Tele poharával.
Haj regő rajta,
Azt is megengedte
A nagy uristen!Emitt keletkezik
Egy fekete pázsit,
Abban legelészget
Csudafiu-szarvas
Csudafiu-szarvasnak
Ezer ága-boga,
Ezer misegyertya
Gyujtatlan gyulladjék,
Ojtatlan aludjék.
Haj regő rajta,
Azt is megengedte
A nagy uristen!
Adjon az uristen
Ennek a gazdának
Egy kis ólat, egy nagy disznót,
Alá meg száz malacot.
Az egyikből kifusson,
A másikba befusson.
Haj regő rajta,
Azt is megengedte
A nagy uristen!Adjon az uristen
Ennek a gazdának
Négy kis ökröt, két kis bérest,
Csengős-pengős szekeret,
Arany ostornyelet.
Haj regő rajta,
Azt is megengedte
A nagy uristen! Itten vagyon egy leány,
Kinek neve (Rozi);
Amott vagyon egy szép legény,
Kinek neve (Gyuri).
Haj regő rajta,
Azt is megengedte
A nagy uristen!Ugy csöndörödjenek,
Ugy pöndörödjenek,
Mint a cica farka,
Még annál is jobban,
Mint a kis nyul farka.  

JÚLIA SZÉP LEÁNY
(A mennybe-vitt lány) 

Júlia szép leány egykoron kimöne
Búzavirág-szödni a búzamezőbe,
Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magát ott mulatni.

Föl is föltekinte a magos egekbe,
Egy szép gyalog-ösvény hát ott jődögel le,
Azon ereszködék fodor fejér bárány,
A napot s a hódat szarva között hozván;
A fényös csillagot homlokán hozta,
Két szép arany perec, aj, a két szarvába.
Aj, a két ódalán két szép égő gyertya,
Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta.

Szóval mondja neki fodor fejér bárány:
- Meg ne ijedj tőlem, Júlia szép leány!
Mert most esött héjja szüzek seröginek,
Ha eljőnél velem, én oda vinnélek,
A mennyei karba, a szönt szüzek közi,
Hogy bételnék veled azok kegyös rendi.
A mennyei kócsot adnám a kezedbe,
Első kakasszókor jőnék nézésödre,
Másod kakasszókor tégöd megkérnélek,
Harmad kakasszókor tégöd elvinnélek.

Az anyjához fordul Júlia szép leány,
Szóval mondja neki: - Anyám, édösanyám!
Én is csak kimönék búzavirág-szödni,
Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magamot mulatni.
Föl is föltekinték a magos egekbe,
Egy szép gyalog-ösvény hát ott jődögél le,
Azon ereszködék fodor fejér bárány,
A napot és hódat szarva között hozván;
A fényös csillagot a homlokán hozta,
Két szép arany perec, aj, a két szarvába.
Aj, a két oldalán két szép égő gyertya;
Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta.
Szóval mondja neköm fodor fejér bárány:
Meg ne ijedj tőlem, Júlia szép leány!
Mert most esött héjja szüzek seröginek;
Ha elmönnék vélle, hogy oda vinnének
A mennyei karba, a szönt szüzek közi,
Hogy betelnék velem azok kegyös rendi;
A mennyei kócsot a kezembe adja,
Első kakasszókor jőnek látásomra,
Másod kakasszókor ingömöt megkérnek,
Harmad kakasszókor ingömöt elvisznek.

Sirass, anyám, sirass, életömbe hadd halljam,
Hadd halljom életömbe, hogy siratsz hótomban!

- Leányom, leányom! Virágos kertömbe
Első raj méhömnek gyönge lépecskéje,
Gyönge lépecskének sárguló viasza,
Sárog viaszának fődön futó füstje,
Fődön futó füstje s mennybe ható lángja!

A mennyei harang húzatlan  szólalék,
A mennyei ajtó nyitatlan megnyílék,
Jaj! az én leányom oda bévezeték.

Reggel ha fölkelek
Kimegyek ajtóm elejibe
Föltekintek magas mennyégbe
Ott látok egy kereszt debencét
Abban van Krisztus Jézusnak szent vére,
Aki avval megmosgyik
Aranykendővel megtörüközik,
Megnyeri a mennyeknek országát.
Él a világ hat ezrig, ha telik,
Mária nevit dicsillik,
Én sem szólom, sem itélem,
Mert megfogták Jézust,
A kegyetlen zsidók,
Kőoszlophoz kötözték,
Vasustorokva ustorozták,
Szent haját szálanként szaggatták
szálonként...
Küdd világ lefeketre
Fé keletre,
Bizon, bizon Teremtőm, Megváltóm,
Könyörüjj rajtam és családomon, ámen. Agalának három ága, Magos mennynek magassága,
Nyisd be Uram szent ajtódat,
Hadd mennyek be szent szintváltani,
Szent sebeket kötözni,
Alusztok-e boldogok?
Aluggyatok boldogok!
Szól a kakas éjféltájba,
Kiáltya: kejj föl Mária, kejj föl!
Megfogták a Jézust,
Dárdával dárdázták,
Koronával koronázták,
Hét csöpp vére elcsöppent,
Az angyalok fölszedték,
Jézus elejbe magos mennybe fölvitték,
Az Uram Istenbe ma vagyon péntek,
Urunk méne kénnyára,
Kénnyának esettyére,
Esettye alatt öt mise,
Öt mise alatt hullassza drágalátos szent vérit
Teremtettel a testet,
Attá bele lölköt,
Aki eztet reggel este elmongya,
Szintén úgy üdvözül, mint Krisztus Urunk a magas
mennyégben.
Én elmenek én utaimon,
Két szárnyas angyal az én vállaimon,
Mennyetek el fiaim fekete hegy hátára,
Hirdessétek a szent igéket,
A kokas megszólamlodott,
Krisztus Urunk született,
Három csöpp vére elcsöppent,
Három szűz játszik vele,
Az angyalok fölszették,
Jézus elibe a magos mennybe fölvitték,
Én lefekszem én ágyamba
Testi lelki koporsómba,
Három angyal fejem fölött,
Egyik őriz, másik vigyáz, harmadik a bűnös lelkemet várja.